Dtum
Login with Facebookk
1919 | Október

Kizárják a volt központi hatalmakat az antwerpeni játékokból

Szinte ütemesen csapnak le ránk a mellünknek szegezett bojkott kalapácsütései. Kezdte a francia sportsajtó, amely hangos lármával követelte az ellenség (még mindig ellenség!) sportjának a bojkottját.

Követte a példáját az angol football szövetség, amely a FIFA kebeléből akarja kizárni a központi hatalmak football szövetségeit. S végül mint döntő faktor, mint a kis kalapácsok között a kőtörő pöröly, lecsapott az angol olympiai bizottság is. Ez után már igazán le kell tennünk minden reményről.

Az angol olympiai bizottság ugyanis kimondotta, hogy azzal a feltétellel fogadja el Belgium meghívását az 1920. évi antwerpeni olympiára, hogy ellenséges nemzet nem lesz ott.
Így. Most legalább tisztában vagyunk azzal, amire számíthatunk, miben reménykedhetünk.

Anglia és Franciaország is konokul hirdetik a bojkottot s bizony nem valószínű, hogy Svédország megállíthatja a vágtató szekeret. Az 1920. évi olympiász tehát megint csak holmi fiók-olympiásszá devalválódik, olyanná, amilyen a Perching-olympiász volt. Mert nem igazi, nem ideális olympiász az, amelyen nem léphetnek a küzdőtérségre a világ legjobbjai is kivétel nélkül.

S éppen ezért máris tiltakozással kell élnie a Magyar Olypiai Bizottságnak az ellen, hogy az 1920. évi antwerpeni ünnepséget olympiásznak nevezték el. Talán Coubertin bárónál is lehetnek érdeklődni, hogy mit szól az olympiász-jelzővel folyó furcsa játékhoz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98