Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Az elemek periódusos rendszere
A gyorsan haladó atóm-kutatás újból fontos eredményt mutathat fel. A tavalyi Nobel-dij nyertesének, Niels Bohr kopenhágai professzornak mélyreható elméleti munkálatait koronázta az a siker, hogy megtalálták a még hiányzó elemek sorából az elsőt és pedig az elmélet követelte tulajdonságokkal.A...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Méhecske
Az újabb vizsgálatok szerint a méhek mérgének fő hatóanyaga a sapotoxinokhoz nagyon közel álló sav, mely az ember vagy az állatok vérébe beoltva, a vörös vérsejteket feloldja (haemolysálja). A méreg ciklikus anhydridja...
Erősáramú elektronikus csengő
Az utóbbi időben nálunk is igen elterjedt, hogy az elektromos csengőt a világító vezetékbe kapcsolják. Az áram gyengítésére legtöbbször lámpát iktatnak a vezetékbe. Csakhogy ilyenkor az erős szikrázás rendesen tönkre...
Téli fülőke egy különleges színváltozata
Az 1922/23-i télen december hó folyamán valamint januáris hó első hetében igen enyhe, fagytól mentes és hozzá igen nedves, állandóan nyirkos volt az időjárás. Ebben az időben a hőmérsék Budapest környékén alig sülyedt...
Női cipő
A háboru alatt és után sok silány cipőkrém került forgalomba, melyekkel nemcsak hogy aránylag nagy fáradsággal sem lehet a cipőnek szép színt és fényt adni, hanem a bőrt törékennyé is teszik és a cipő tartósságát...
Még a felhőkarcolók klasszikus városában is unikumnak mondják egy biztosító-társaság nemrég épült ötven emeletes székházát.Hogy Newyorkban ilyen mamut-épületet emelhetnek, ehhez nemcsak amerikai nagyotakarás kellett,...
Kövér ember
A new-yorki „Metropolitan Life Insurance Company” a biztosító társaságok adatai alapján részletes számításokat végeztetett, hogy a test súlya és az élettartam között milyen összefüggés van. A vizsgálatok...
Cikk-ajánló
Wilsonium, az új elem Wilsonium, az új elem
Roy Franklin Heath, amerikai vegyésznek, mint rövid idővel ezelőtt...
Elektromos fűtéssel ellátott ruházat repülők számára Elektromos fűtéssel ellátott ruházat repülők számára
A háború elején Németország, utóbb Anglia is rendszeresítette az...
A rádium A rádium
Ha öt esztendővel ezelőtt azt mondta volna valaki, hogy lehet olyan...
Új hőelektromos jelenség Új hőelektromos jelenség
Ha két különnemű fémet, példáúl bizmutot és antimont keretbe...
Elektromos áram a mezőgazdaságban Elektromos áram a mezőgazdaságban
Egy a mult évben olyan eljárást szabadalmaztatott, a melylyel a...
A mikroszkop csudái
A kép egy pillangó szárnyának himporát mutatja be és pedig az éji...
Egy új izotop elem -  héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja Egy új izotop elem - héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja
Rutherford a Közlönyünkben is nemrég ismertetett 1 nitrogénbontó...
Akácfa Akácfa
Akácfa (Robinia) a hüvelyesek családjának nálunk közismert faja;...
Új hőelektromos jelenség  3. Új hőelektromos jelenség 3.
Ha azt akarjuk, hogy az egynemű vezetékben keletkező hőelektromos...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98