Dtum
Login with Facebookk
1923 | Március

Magyarország – Svájcz 6:1 (1:0)

Hűvös időben esőtől felázott, csúszós pályán Baubach helyén Hajóssal, egyébként ugyanabban az összeállításban állottunk fel, mint az olaszok ellen. A svájci csapat a megbetegedett Schmiedlin centerhalf helyén Fässlert szerepeltette. A széles pálya rendkívül kedvezett csapatunk kombinációs játékának, úgy hogy már a mérkőzés elején hatalmas technikai fölénybe kerültünk az energikusan küzdő svájciakkal szemben.

A svájciak szívósan védekeztek meg-megújuló támadásainkkal szemben, de csapatunk csodálatos lelkesedéssel küzdött s gyönyörű összjátékával szemben a svájci halfok és bekkek tehetetleneknek bizonyultak. Első gólunkat már a mérkőzés 6. percében megszerzi Molnár, akinek lövése a kapus lában között jut a hálóba. Ezután állandóan támadunk, de a svájciak jól védekeznek.

A 11. percben alkalmuk van a svájciaknak kiegyenlíteni, de Plattkó kornerre véd. A félidő végéig állandóan támadunk, igen sok jó helyzetünk van, de csatáraink nem elég erélyesek a gól előtt s így félidőig nincs további eredmény. A második félidőben a svájciak Fässler helyén Widdlerrel állanak fel, de a változtatás mit sem javít a helyzeten, mert a magyar csapat most már a kellő tűzzel, eréllyel és lelkesedéssel támad.

A 10. percben Kertész Braunhoz emeli a labdát. S fejjel Orthoz továbbítja, aki a 16-osról védhetetlenül lövi a gólba. Két percre rá Molnár végigdriblizve a védelmet a sarokba helyezi a labdát. A nap legszebb gólja a 17. percben születik meg, amikor a belső csatársor mintaszerű összjátékkal nyomul fel a svájci kapuhoz, ahol Hirzer kapja a labdát, aki védhetetlenül lövi azt a gólba.

A magyar csapatot azután a gól után már percekig tombolva ünnepli az addig lehangoltan hallgató közönség. Ezt a 20. percben Hirzer újabb gólja követi; Ceresole vádi ugyan a lövését, de kiejti s Hirzer ráfutva, a gólba helyezi a labdát. Ezután érik el a svájciak egyetlen góljukat. A 30. percben egy baloldali taccsbedobás Abegglenhez jut, aki kiszökik s a kifutó Plattkó mellett a gólba helyezi a labdát.

Nem sokáig késik a felelet; a 32. percben pompás támadás s Orth hatalmas lövéssel húsz méterről megszerzi a hatodik gólt. Változatos játékkal végződik a mérkőzés, amely után csapatunkat megérdemelt ünneplésben részesítette a közönség. A nagy számban megjelent külföldi újságírók azt mondották, hogy válogatott csapattól tökéletesebb technikát és megértést még nem láttak.

A mérkőzést azzal jellemezték hogy az első félidőben játékunk klasszikusabb, a második szerencsésebb volt. A magyar csapat minden tagja tudásának és igyekezetének legjavát adta. A pompás győzelemből az oroszlánrész a halfsort illeti meg, amely a sorozatos támadásokat legtökéletesebb precizitással készítette elő.

A védelem kevés dolgát mintaszerűen végezte. A csatársorban Hirzer volt a legagilisabb; Orth passzaival pompásan irányította a támadásokat, Braun és Molnár teljes lendülettel vettek részt a játékban, Weisz azonban gyorsaságát nem tudta érvényre juttatni.

A svájci csapatban Ceresole - kapus, aki Budapesten a legjobb ember volt, indiszponáltan védett; a csapatnak Fässler balhalf, Martenet jobbszélső és Ramseyer balszélső voltak a legjobb emberei. Mutters jól vezette a mérkőzést. Szerdán Bécs felől érkezünk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98