Dtum
Login with Facebookk
1924 | Január

Ugrósánc-avatás – A Magyar Sí-szövetség jubiláris versenye

Tízesztendős fönnállását ünnepelte a Magyar Sí-szövetség vasárnap és éppen erre az időpontra lett kész az a modern sí-ugrósánc, amely érdi Krausz Simon áldozatkészségéből – 8 millió korona költéséggel – épült föl.

Ezt avatták föl egy sífutó- és síugró-verseny keretében. Az ugrások alatt csakhamar nyilvánvaló, lett, hogy a sánc nem felel meg a sportszerű követelményeknek, mert nem elég hosszú s ennek következtében csekély lendülettel kerülnek el az ugrók a sáncról, ami az ugrások rovására megy.

A győztes Szepes-Strauch Béla (MAC) – aki az elmúlt vasárnap Arlbergben 31 métert ugrott – mindössze 12 métert produkált. Szakértők véleménye szerint, ha 3 méterrel meghosszabbítják a sáncot, akkor erről is lehet veszedelem nélkül 30 métert ugrani.

Az időjárás és a hóviszonyok egyébként kitűnőek voltak, a futóverseny terepe rendkívül változatos képet nyújtott.

Részletes eredmény
:
Sífutás (körülbelül 13 km). 1. Németh Ferenc (MTE) 1 óra 11 perc 65 másodperc. 2. Delmár Walter 1 ó. 11 p. 50 mp. 3. Déván István (MAC) 1 ó. 15 p. 05 mp.

Síugrás. 1. Szepes-Strauch Béla (MAC) 11 m. (!) 2. Haberl Aladár 3. Strauch Gyula.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az új ugrópálya A Krausz Simon adományából felépült síugrósánc Szepes-Staruch Bélának, a síugrás győztesének ugrása Delmár Walternek, a sífutás második helyezettjének startja A svábhegyi sífutóverseny zsűrije és résztvevői A síverseny nézőközönsége a Svábhegyen
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98