Dtum
Login with Facebookk
1940 | Szeptember

A visszacsatolt Erdély termékei és forgalma

Befejeződött a visszakapott erdélyi területek megszállása.
Példás pontossággal és gyorsasággal, huszonnégy óra alatt eszközölte mindenütt az átvételt a csendőrség, a rendőrség, a posta, a közigazgatás és a vasút.

Külsőleg a sok örömteli fogadtatás úgy tüntette fel a területi megszállást,
mintha az ünnepnapi lakodalmas menet volna, pedig fáradságos teljesítmény volt. Mindenütt a legrettenetesebb pusztulás nyomaival találkoztunk, nemcsak az elhanyagoltság, hanem az utolsó percben végrehajtott erőszakos rombolás révén is. A kivonultak után nem maradt vissza mozgatható berendezési tárgy, az el nem vihető beépített berendezéseket szinte használhatatlanná tették. Pedig az egyezmény szerint mindent olyan állapotban kellett volna átadniok, mint amilyen állapotban a döntőbíráskodás napján volt. Sehol működő telefon, táviró vagy jelzőkészülék, mindenütt piszok, szemét, úgyhogy hadseregünknek először a fertőtlenítő osztagait kellett munkába küldenie. Az átvevő hivataloknak mindent magukkal kellett vinniök. Csak így tudták biztosítani az eredményt, hogy 24 órával a bevonulás után minden úgy működött, mintha a megszállás 22 éve nem is lett volna igaz.

A rekordteljesítmények sorában első helyen áll a vasút, mert az elhurcolt berendezés és a gördülő anyag hiányainak ellenére az összes állomásokra felvették az áruforgalmat. Szükség is volt a boszorkányos gyorsaságra, hiszen Erdélyben a felsorolt árukból évenként ennyi tonnát termelnek: malátakávé 240, élesztő 1800, só 10.000, kefeáru 1000, sör 27.000, szalámi 1100, porcellán, kerámiaáruk 3000, papíráruk 9000, kenderáruk 650, gipsz 8000, kaolin 1000, növényolaj 8000, üvegáruk 4000, bőráruk 6000, ércek 15.000, cink, ólom 5000, réz 2500, gránitkő 80.000 textiláruk 1500, fémáruk 500, harisnya 100, gyógyszervegyészeti cikkek 1800, bútor 5000, cipő 2000, szesz 9000, szappan 1000, kendő 100, aragonit 60, csokoládé 1000, földfesték 2500, ablakredőny 700, celluloidáruk 200, szőrme 100, zsinór és paszomány 100, szénsav palackokban 2000, parafaáruk 60, gépek 1000, szalag 60. Ezenkívül számításba jöhet még barnaszén, tüzelőfa, épületfa, útburkolókövek és a rendkívüli helyzet következményeként egy éven belül feltétlenül lebonyolításra váró áttelepítések és átköltözések ingóságai. Ez a mennyiség csak az Erdélyben termelt és szállítást igénylő, a nagy- és a középipar által gyártott árukat foglalja magában.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a termésnek legalább ugyanannyi anyagra van szüksége a gyártásnál is, mint amennyit kitermelnek, tehát e mennyiségnek a kétszeresét kell számításba venni. A vasúti szállításnál azonban eme kétszeres mennyiségnek csak a felét kell figyelembe venni, mert vagy a helyszínen, tehát a gyártási helyen adják el a kitermelt áru egy részét, vagy pedig más közlekedési eszköz útján kerül fuvarozásra. A fentiek szerint tehát vasúti anyagnak csak a tiszta termelési adatokat lehet venni, mely vagónonként és évenként kb. ennyi:
  740 kocsirakomány   1 osztályú áru
1430 kocsirakomány   2 osztályú áru
  170 kocsirakomány   3 osztályú áru
1220 kocsirakomány   4 osztályú áru
1810 kocsirakomány   6 osztályú áru
  507 kocsirakomány   7 osztályú áru
2300 kocsirakomány   9 osztályú áru
5000 kocsirakomány 10 osztályú áru
5000 kocsirakomány 11 osztályú áru
1000 kocsirakomány 12 osztályú áru
  800 kocsirakomány 14 osztályú áru
Ez vasúton kerül szállításra. Vasútra kerül még a 14 kocsiosztályon felüli tömegáru, valamint a katonai jellegü szállítmányok is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98