Dtum
Login with Facebookk
1943 | Augusztus

Németh Imre új csúcseredménye a kalapácsvetésben: 53 m 58 cm

Legjobb fővárosi atlétáink nem indultak a MAC Hősök emlékversenyén

A MAC kétnapos viadala nem nagy sikert ígért, hiszen a vidéki bajnokság, a legjobb vidéki és pestvidéki versenyzőket Győrbe szólította a salakra. Azonban nagy és kellemetlen meglepetéssel láthattuk, hogy vidéki versenyzőkön kívül a legjobb fővárosi atléták sem indultak, pedig ez a verseny hőseink emlékének volt hivatva áldozni.

Feltűnést keltett, hogy még Szabó Miklós és Iglói, a rendezőegylet versenyzői sem álltak starthoz. A szövetségnek kemény kézzel kellene rendet teremteni ezen a téren és kötelezni a versenyzőket az indulásra, mert az ilyen verseny elriasztja a nagy nehezen megszerzett közönséget. Úgy hallottuk különben, hogy a rendező egyesület fegyelmi elé állítja a versenyről távolmaradt kiváló távfutóit.

Egyébként a sok gyenge és rosszul megrendezett szám között akadt néhány jobb eredmény is. Így a MAC kitűnő kalapácsvetője, Németh Imre 53.58 m-es csúcseredménnyel nyerte versenyét. Az utánmérésnél megállapították, hogy a kalapács két dekával több is volt a kötelező súlynál.

A rendezői hiba folytán kétszer lefutott 110 méteres gátfutásban Hidas Ödön, a BBTE atlétája győzött. Először 15.2 mp., másodszor kerek 15 mp-es remek idővel. A verseny végén megtartott 15x400 méteres tömegváltó futás – a Névtelen hősök emlékversenye – hozott még szép küzdelmet. A stafétát a BBTE nyerte meg a MAC A-csapata előtt, míg a harmadik a BEAC lett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Németh Imre.jpg A 110 m-es gátfutók az első gát felett.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98