Amióta ember él a Föld hátán, talán soha nem volt annál nagyobb és örökkön élő problémája, mint az: vajjon a dolgok szükségképpen, okszerűen történnek-e, vagy pedig a nagy Véletlen uralkodik-e az eseményeken és történéseken? A bölcselők általában azon a véleményen vannak, hogy miután semmi sem történik úgy, hogy ne lenne meg a maga oka-előzménye, ennélfogva nincs is véletlen.

Csak az ember határos emlékezőtehetsége és rövid élete akadályozza még, hogy felismerje azokat a végtelen messziségekbe visszanyúló törvényszerűségeket, amelyek a dolgokon és eseményeken uralkodnak. A köznap embere például azt mondja, hogy - ha egy tégla lehullik a háztetőről és az alatta elmenő embert fejebúbján találja: - Véletlen eset! - A bölcselő erre viszont azt feleli:

- Megvolt az oka annak is, hogy a tégla meglazult, és annak is, hogy az az ember éppen ott és éppen akkor ment el a ház alatt, amikor a tégla meglazult, ennélfogva nem véletlen, hanem okszerű volt, hogy a tégla rázuhant az ember fejére. És - folytatja tovább a bölcselkedést - ha az idők végtelenjében újra egyszer vagy többször hasonló okok játszanak majd közre, akkor ugyanennek az esetnek okszerűen, vagyis nem véletlenül, ismétlődnie kell!

A szellem ősi társasjátéka ez a talányos kérdés: végzet-e, vagy véletlen. Még vallásos nézetek is épültek fel rajta. A görög az ananké fogalmában, a mohammedán a kiszmet fogalmában rögzítette le a szigorú okszerűségben, a Végzetben való hitét. Ezzel szemben a római, a Fortuna-Istenasszony szekerének legendáját költötte át vallásos képzetté, s ezzel a véletlen fogalmát istenítette. Bárhogy is áll a dolog, annyi tagadhatatlan tény, hogy a Véletlen megvan, sőt igen nagy úr: civilizációnk igen sok nagy jótéteményt köszönhet neki, elsősorban a találmányok egész sorát...

Egy bizonyos Eduard Benediktus nevű csehországi ember a pulykaharagjáról volt ismeretes. Ha megharagudott, ami gyakran megesett vele, akkor hirtelen dühében tört-zúzott, ami csak a kezeügyébe esett. Egyszer dühében földhöz vágott egy flaskót amelyben valamilyen vegyszert tartott. A fiaskó nem tört el, hála a vegyszernek, amely átitatta az üveget. Benediktus így jött a törhetetlen üveg nyomára.

Az Ur 1337. esztendejéig az emberiség nem ismerte a levélborítékot: A levelet csupán a ópapír egyik oldalára írta, s aztán művésziesen összehajtogatta, kívül pedig pecséttel zárta le. Ekkor jött rá egy papípkereskedő, hogy a levelet külön borítékba is lehet zárni, s akkor sokkal többet lehetne a papírra írni. Ez a véletlen ötlet szülte meg a levélboríték gondolatát száz évvel ezelött.

A keménygallér divatját is a véletlen szülte, mégpedig nem is férfi, hanem asszony agyából. Ez az asszony megúnta, hogy annyiszor mossa a férje ingét, amelynek csak a gallérja piszkolódott be. Levágta az ing gallérját, amelyet ettől fogva már hétközben többízben is ki lehetett cserélni. S ezzel aztán keménygallér, nemcsak a keménygallér, hanem az inggomb, ez a pompás kis gépezet is megszületett.

Körülbelül 1910-ig nem ismerte az emberiség a gumi-cipősarkot. Egy gyári munkásnak, aki társaival együtt fatalpú cipőt hordott az üzemben s ezzel óriási kopogást okozott, jutott véletlenül az eszébe, hogy - radirgumidarabokat szegezzen cipője talpára. Példáját társai követték, s ezzel elvileg fel volt a gumisarok fedezve. Sajnos, az illető munkás elfelejtette találmányát szabadalmaztatni!

A ceruzahegy-védőt pedig egy szerencsétlen irodai alkalmazott találta fel, akinek zsebkendő-zsebében minduntalan letörött a ceruzája-hegye. Elébb csak egyszerűen papírból csavart egy sapkát a ceruzája végire. Ezt az ötletét aztán átadta egy bádogholmikat préselő gyárnak, amely ötvenem pengőt fizetett ki az illető alkalmazottnak ezért a véletlen ötletért.

Az egyik angol szövőgyárban az egyik szövőmester elvétette véletlenül a csévék sorrendjét, úgyhogy nem sima, hanem bolyhos szövet került ki a vetélő alól. Eleinte kétségbeesett, hogy elrontott egy egész véget. Az egyik ügynök azonban kész örömmel vásárolta meg a „hibás” véget, mert agyába ötlött, hogy a bolyhos szövet jobban issza fel a vizet. Ezzel kész volt a „frottír”-törülköző.

Az itatóspapíros is gyártási véletlennek köszönheti a létét. Egy papírgyárban a lenrongyokból készült papiros egy enyvezetlen és laza darabját bevittek az igazgatósági irodába, ahol addig porzóhomokkal itatták a leveleket. Az igazgató friss levelére véletlenül ráesett a laza papír, amely természetesen pompásan magábaitatta a tentát. Ettől fogva berendezkedtek az új itatóspapíros gyártására.