A pásztorság a parasztság széles rétegében bizonyos fokig különálló rendet alkothatott még a XVII. és a XVIII. században is. Ezt a gömöri és csallóközi pásztorcéh levelei is bizonyítják.
A Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1897. évfolyamában Tagányi Károly közli a gömöri juhászcéhre vonatkozó adatokat. Közlése szerint 1606-ban tanuvallomások hangzottak el arról, hogy a csetneki és krasznahorkai uradalmakban lakó juhászok „emberemlékezet” óta dézsmát se bárányaik, se vetésük után nem fizettek, hanem a király dézsmásainak minden juhászember két-két sajtot és egy hevedert adott, avagy azt nem adhatván, hat-hat pénzt adtak helyette.

Megtudjuk cikkéből azt is, hogy ezek a juhászok 1635-ben „társulatot” alkottak, amiről a vármegyétől, bizonyságlevelet kaptak. 1659-ben a megye többi juhásza is hozzájuk csatlakozott, s az összes gömörmegyei juhászok egy testületet alkottak. Erről a testületről, sajnos, csak annyit mond, hogy mindnyájan „tizedszabadsággal éltek”.

Ettől a szabadságuktól az 1659. évi 54. törvénycikk fosztotta meg őket. Vesselényi Ferenc nádor „mahinációja” volt ez a jogfosztó rendelkezés. Mutatja ezt az is, hogy 1661-ben ezer birodalmi tallért „rakott zsebre” a juhászoktól, s ennek ellenében a maga és felesége (Széchy Mária, a murányi Vénus) nevében részükre szabadalomlevelet állított ki. Az oklevél nyiltan megvallja, hogy az ország rendei az ő kérelmére alkották az említett törvénycikket, most pedig a nádor, „az alkotmány őre”, az ország törvényét a juhászok javára örökre megsemmisíti, visszavonja, elengedi, mintha ez csak az ő magánügye lenne. Ezt az oklevelet 1676-ban Lipót király megerősítette.

Szegény juhászok nem sok hasznát látták a drágán szerzett szabadalomlevélnek. A murányi uradalom a fiscusé lett. A juhászoknak újból kellett könyörögniük jogaik elismeréséért. 1702-ben gróf Koháry, mint a gömörmegyei tizedek bérlője perbe fogta őket és ugyanazon Lipót király, a maga 1676-i kiváltságlevelét megtagadva, kimondotta, hogy a Vesselényi-féle kiváltság az 1659-i törvénynek nem prejudikálhat. A juhászoknak pöregyességre kellett lépniük, később a pört megújították és 1716-ban el is vesztették. De e rövid idő alatt 4380 forintot zsaroltak ki rajtok. Perük 1848-ig folyhatott, amikor a tized országos megváltásával ez is megoldást nyert.
Belső szervezetükről közelebbi adatot Tagányi Károly sem tud, de közli a kiváltságos juhászok lakóhelyeit.

A Magvar Gazdaságtörténelmi Szemle ugyanazon évfolyama közli a csallóközi juhászok 1717-ből való céhszabályait.
A céh szabályai szerint a céh azért rendeltetett, hogy „az juhgazdáknak jobb és hívebb cselédje legyen”. Egy másik pontja szerint azért állíttatik fel (tehát előbb nem volt), hogy az juhos gazdáknak és uraknak állandó és értelmes juhászmesterük lehessen”.

Úgylátszik, nem sok fegyelmet és buzgó hitéletet tapasztalhattak a juhászoknál, mert a céhszabály igen hangsúlyozza, hogy „Istennek dicsősége és tisztessége fenntartassék”. Ezért Úrnapján minden esztendőben Somorjába gyűljenek és részt vegyenek az úrnapi prócesszión úgy, hogy egyik kezekben legyen gyertya, a más kézben peniglen juhászpálca.

A babonaságnak dús talaja lehetett náluk, mert ez egyik articulus szerint, hogyha valamelyik mester vagy juhászlegény gonosz életre adná magát és tilalmas babonaságokkal élne... akkor a céhbül kivettessék és érdemesen megbüntettessék. Tilalmazza, hogy a pásztorok gonosz embereket tartsanak szállásukon s azokkal társalkodjanak.

Az igazság jobb szolgáltatására a juhokat tartó nemesek közül törvénybírót kell választaniok „az mely előtt ki-ki, maga panaszát megmondja, az igazság szolgáltatását várhatja”. Az istenes életnek és jó rendtartásnak behozatalára „oltalmazkodjanak a juhászmesterek, legények és tanítványok az undok és mocskos szitkoktul és átkozódásoktul”. Gondoskodik arról, hogy a céhtagjai a céh költségén orvoslásban részesüljenek és szorgalmatosan gondot viseljenek arról, hogy a halálos beteg, e szentgyónás által isteneivel jóidején megegyezzék.

Számunkra legérdekesebb az a szakasz, amely kimondja, hogy „ha valamely legény vagyis tanítvány ereiben annyira megfogyatkoznék, hogy szolgálatjával kenyerét nem kereshetné, körösztény szeretetbül, az társaság annyi irgalmat fog véle tenni, hogy az céhláda költségével is megsegítsék, aminthogy tartozni fog minden céhbeli mester az olyan ügyefogyott társuknak szállást adni és azmennyire lehet, étellel táplálni”.

Csallóközben más, mint a céh tagja, juhásznak nem állhatott, s a céh tartozott a nem céhbeli helyett ugyanannyi fizetés mellett céhbelit állítani és jóviseletéért felelni. Ha ez a juhász szántszándékkal vagy tudatlanságból kárt okozott, a „céhmester- atyamesterrel” együtt tartoztak a kárt a gazdának megtéríteni.

A kivonatos ismertetés is mutatja, hogy a pásztor akkor is nyugtalan, helyét gyakran változtató ember lehetett. Ősi mesterségének babonáit gyakorolhatta, mert különben mért emlegetné a céhlevél a tilalmas babonaságokat. Szegénylegényeknek bizonyára épúgy útbaigazítást adott, akárcsak bachkorszakbeli társa, mert ezt is tiltják számára. Végül pedig a pásztorság összetartozását, egymás iránti szíveslátást az articulusok úgy hangoztatják, ahogy a mai pásztor is kötelezőnek mondja a pásztorok számára a pásztor szíveslátását.

Benedekfalvi Luby Margit: A pásztor társadalmi élete