Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
Blog
2009|03|30

Magyar magyarnak farkasa

Szerző: Don Csendes

„Valóban szomorú az eset, s vérünket tekintve, szomorubb, mert gyűlöltségi hajlama nem egy magyarnak koránt sincs kimerítve azon antipátia áltat, mellyel az arisztokrácia iránt viseltetik, de midőn con amore gyűlöli ezt, nem kevésbé gyűlöli a kormányt, gyűlöli az egyházi rendet, gyűlöli a katonát, gyűlöli a németet, gyűlöli a horvátot, gyűlöli a tótot, gyűlöli a görögöt, gyűlöli a városi polgárt, gyűlöli a kereskedőt, gyűlöli egyik a másikat stb. szóval: gyűlöl mindent, mert hiszen hasonneműjével sem él békében, paraszthoz vonzó szerelme pedig bizony nem óriási s mégis biztos öbölben véli magát, mert hiszen mégis szeret valamit, s pedig legőszintébben s mindennek fölött, t. i. a hazát, vagy tulajdonképen – mert ugyan mi a puszta haza a benne lakó egyesek nélkül – a hazával mindig egybekevert saját drágalátos magát!”  - idézi Széchenyit Tánczos G. Károly blogjában.

Gróf Széchenyi István arról a kétségtelenül létező önpusztító karakterjegyünkről beszél, amely fölött lassan fél évezrede folyton-folyvást kesergünk, és amely képessé tesz bennünket arra a nem mindennapi teljesítményre, hogy honfitársainkat mindenki másnál jobban gyűlöljük. A folytonos öngyűlölet valósággal süt a régi dicsőségünket követő hosszú és nyirkos éji homályból. E homályt böngészve úgy tűnik, hogy a magyarországi gyűlölet-állandó, mint valami szociálpszichológiai konstans, az idők során mit sem változott.


Meg nem állhatom hát, hogy néhány robosztus példával ne erősítsem Tánczos  G. szerkesztő-blogger mondanivalóját.

Kezdjük mindjárt az államalapítással, keresve sem találhatnánk megfelelőbb alkalmat egy kis testvéri öldöklésre. István a fogságba esése után azon melegében megölette Koppányt (Addig üsd a pogányt, amíg meleg!), testét négyfelé vágatta (pedig csak három a magyar igazság), és kitűzette az ország négy legfontosabb várában: Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron lehetett megtekinteni a kétségkívül fejedelmi testrészeket. (Bizonyára mindenhol akadt egy-egy szemfüles újkeresztény-patrióta, aki belépőjegyet szedett...) De volt is mit nézni! Az 1077 körül írt nagyobbik legenda így festi a somogyországi vezért:
„...minden jónak ellensége, az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög..." Tudjuk persze, hogy a legendaírók mindenekelőtt a megbízóik politikai érdekeit és ízlését szolgálták ki, de azért ezzel együtt is figyelemre méltó ez a minden jónak ellensége - irigységgel - gonoszsággal teljes ördög. (Nemde egy korai gyurcsány- vagy orbán-kezdemény?)

A trónviszályok aztán végigkisérték az elkövetkező századokat, tényleg csak illusztrációként említeném András és Béla esetét, amelyet a várkonyi jelentből ismerhetünk. András felkínálja testvérének a lehetőséget: válasszon a korona és a kard között. A falak mögött András emberei állnak készenlétben arra az esetre, ha az öcskös mégis a koronára vetemedne, azon helyben-nyomban felkoncolják. Béla azonban igazi surviver-harcosként a kardot választja, így nem eski ki a játékból (ami ez esetben maga az élet), és a fináléban majd a karddal megszerzi a koronát is,  kiejtve ily módon viszont édes bátyját,  végleg...

Vagy ott van a mi legszelídebb púpos királyunk, Kálmán, aki a sok könyvtől és művéltségtől a Könyves melléknevet is kiérdemelte, ám jól csengő mellékneve ellenére minden további nélkül megvakítatta testvérét, Álmos herceget és annak fiát, a 7 éves Bélát. A sors azonban úgy hozza, hogy Kálmán fia után Béla került a trónra. Antréja a 68 Kálmán-párti főúr lemészárlása volt Aradon! (De rosszul kezdődnek a dolgok  Aradon…)

A következő jelenet már a 16. században játszódik, a mohácsi csatavesztés után. A  történelmének talán legsúlyosabb válságát élő Magyarországon kettős királyválasztás osztja meg a nemességet: Ferdinánd vagy Zápolya? A jelenet szereplői régi barátok, harcostársak.

„Dobó kilépett a szobából. Az asszony bemutatta őt a papnak. Cecey is visszatért, és ráhörkent a papra:
- Te pap, te megfordultál! Te még utóbb beszegődsz Jánoshoz zászlótartónak.
- Te meg vénségedre leteszed a magyar nevet! - mordult vissza a pap.
- Te beállsz hóhérnak! - rikácsolt Cecey
- Te meg németnek! - bőszült fel a pap.
- Hóhér!
- Német!
- Sintér!
- Hazaáruló!
A két ősz ember szinte kék volt már a dühtől, ahogy egymásra ordítozott. Dobó csak azt várta már, hogy mikor kell őket széjjelválasztania.”
(Gárdonyi Géza: Egri csilllagok)

Mellesleg nem tudom, 300 évvel később Ady miért állt elő azzal a több mint meglepő ötlettel, hogy Nekünk Mohács kell. Fogalmam sincs, honnét vette, hogy akkor majd félretesszük önmagunk gyűlöletét, és végre  összefog a nemzet. A mohácsi történelmi példa semmi esetre sem jogosítja föl a költőt ilyesféle gondolatokra. A mohácsi katasztrófa nem együttműködést hozott, hanem minden addiginál mélyebb megosztottságot, aminek a vége aztán az lett, hogy az egyik politikai csoport a német ellen behívta az országba a törököt, akik aztán, mint egy csúcsformában lévő kupacsapat az ellenfél kapuját, csellel bevették Budát. (Ettől a csellel bevettétől mindig kiráz a hideg. Több mint szokatlan módja a birodalomszerzésnek, bár, ha eszembe jut a mi Kusidunk és az általa bonyolított honfoglalás, már nem is annyira szokatlan …)

Ám nehogy azt higgye valaki, hogy az ország 3 részre szakadása kijózanítólag hatott. De átadom inkább a szót a korszak legnagyobbjának, a szigetvári hős dédunokájának.
Zrínyi egyik élete végén írott levelében így ír rólunk:
„.. . mi, az kik egymást jobban, hogysem akármely nemzet ez világon gyűlöljük és ... mi, az kik mindenik az maga priváttomáért eleget perel és pattog... s örömest látjuk felebarátunknak házát égve, csak legyen annyi hasznunk benne, hogy annál melegedhessünk félóráig: mi … mint az szamárok nyögünk az ösztön alatt."

Berzsenyi és Kölcsey sem fest rózsásabb képet a honi állapotokról két évszázaddal később: „…undok vípera-fajzatok/ Dúlják fel e várt” (Berzsenyi: Magyarokhoz 2), vagyis az országot, s „…a vad csoport, mely rá dühödve támad, Kiket nevelt, öngyermeki.” (Kölcsey: Zrínyi második éneke). A vers folytatása egészen megdöbbentő dologra kéri a Sorsot:
„Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek:
S míg hamvokon majd átok űl,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körűl.”


A következő 100 évben sem javulhatott a helyzet, különben nem jött volna elő Ady a fentebb már említett remek ötletével, hogy „Nekünk Mohács kell!”, és hogy „Ne legyen egy félpercnyi békességünk,/ Mert akkor végünk, végünk.”

Sejtésem szerint a Tánczos G. író-szerkesztő és szerénységem által felvillantott történelmi tudatzavar (ne mondjam: elmebaj) ellenére csakis és kizárólag azért létezhet még ma is Magyarország, mert a nép nem tudott róla, hogy permanens módon a megsemmisülés szélén áll. Megmentette őt ettől az analfabétizmus és a médiumok áldásos hiánya. Ha a jobbágyok annak idején elolvasták volna a Zrínyi második énekét, azonnal elhajítanak ásót-kapát-gereblyét, és a hajukat tépve ugranak bele a sírba, hol tudvalevőleg nemzet süllyed el.

De hál’istennek ilyesmikről nem tudtak, a folytonos nemzeti agónia a mindenkori elit szent ügye volt csak.

Eltelt azonban újabb 100 év, és minden megváltozott. A nép világszerte ír, olvas, beszél, mint Magilla gorilla, és immár mindent közösen él át. Az épp aktuális elitjeivel együtt lelkesedik vagy gyűlöl, mikor mi dukál éppen.

Ma Magyarországon történelmileg haldokolni és nemzetet temetni közügy, egymást túlkiabálva óv a leselkedő nemzethaláltól politikus, művész, főpap és megélhetési hajléktalan.


A szereposztás is változatlan: hazafias magyarok vívják ádáz küzdelmüket hazaáruló magyarokkal (vö. mélymagyar kontra hígmagyar, Németh László örök dicsőségére…), Plautussal szólva: Magyar magyarnak farkasa.

P. S.: A szlovákok (szerbek, románok, stb.) meg csak simán az ellenségeink.

Megosztás:

Jelenleg 2 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!
Avatar
gcseke

Nincs miért ragoznom ezt a magunk között is sokszor idézett, emlegetettés kárhoztatott farkasságot, gyűlölködő fenekedést, ami - ha jólmegnézzük - mindig hatalmi és tekintélyharcokkal kapcsolatban jelentkezik. Hogy ebben átkozottul sajátos utat járunk vagy sem, azt egy független és elfogulatlan elemzésnek kell eldöntenie (ki lenne az, aki hűvös magasságokból tudná szemlélni a földön nyüzsgő, egymáshoz nagyon hasonló porszemeket - embereket?). Én viszont el tudom mondani, hogy az utóbbi húsz évben, amióta a dolgokat kimondani már könnyebb, még ha nem is a legkényelmesebb dolog, román sorstársaink következetesen azon sajnálkoztak, hogy a világon nincsen annyira széthúzó és egymást kijátszani szerető nép, mint a román, bezzeg, példát lehetne venni a romániai - és általában a - magyarokról, akik mindig felismerik az érdekeiket és képesek összefogni... Román barátaimat persze nem siettem kiigazítani, hogy ez távolról sincs így, és ha jobban kinyitjuk a fülünket, akkor lassan mindenünnen a testvérharcok kardcsörtetésének a hangja hallatszik. Mi történt a britek történelmében? Hát a franciákéban? A spanyolokéban? Olaszokéban? Németekében? (száz éves háborúk). És mi a helyzet Afrikával, a törzsi háborúkkal? Bármerre nézünk, a gyűlölet és a bosszú lihegve visszaköszön. Ha nem a különbségeket keressük a népek és sorsuk között, hanem a hasonlóságokat, akkor nagyon könnyen kitetszik, hogy a vér, a kard, a csalárdság, a hatalomvágy, a dicsőség és a gyávaság fogalmai az egész bolygót determinálják. Ami nem von le semmit az általatok (Te és Táncos G.) jelzettek igazából és súlyából. Még csak vigaszt sem jelenthet, hiszen ha valaki sánta és vak, azt nem vigasztalhatja az a tény, hogy nincsen egyedül. De talán önsajnálatát enyhíti valamelyest és a józan reményből is láttatni enged valamennyit...

Avatar
szabolili
Mindazonáltal fogalmunk sincs arról, hogy mi is az a magyar, honnan származunk, kikkel keveredtünk, itt persze a tájékozatlan népekre gondolok, mint magam is lennék. Talán ezért van, hogy értetlenségünket és felháborodásunkat e három dolgon a szokásosnál is nagyobb hévvel ültetjük a mába és így válnak barnább bőrű felebarátaink tiszta magyarságunk [i]egyetlen[/i] megrontóivá. A honnan származunk kérdésre röviden az a válasz, hogy ,,vissza Trianont!", akkor fogunk mi csak igazán otthonra lelni, ha megint a gyönyörű erdélyi füveket tapossuk... A mi a magyar válasza pedig az, hogy ,,há' én, de ő az a félkegyelmű hazaáruló, na az biztos nem!" és esetleg függelékként hozzá lehet fűzni, mint kedvcsinálót a hazafias magyar lelkülethez, hogy ,,monnyon le!"Nem változott a helyzet, a magyar nép ilyen szempontból még mindig analfabéta és semmit sem tud. Nem is izgatja magát túlzottan plazmatévéje előtt és a kispolgár is inkább kibeszélő showt néz dühöngés helyett, habár az ő vállát kemény terhek nyomják. Az apró tudásmorzsák és gyűlöletre való hajlamunk pedig hatalmas káoszt szül. Én bizony egyesek szerint nem vagyok magyar...pirul is az arcom néha...:)Egy ismerősöm ellenben nem vett kokárdát március 15-én, mert azt a jobbosok szokták. Ehhez nincs mit szólni, megette, jóllakott, elbutult...Azt viszont az Urak felismerik, hogy az utca emberével még mindig csak úgy szabad beszélni, mint az ötévesekkel. És nevetnek is a vicceken. Ám, ha ez már így van ezerév óta akkor így is marad...az állandóság megnyugtató...


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98