Feriforma)

A regény elé Cseke Gábor írt ismertetőt, amelyet ide kattintva olvashatnak.

31. Angyalok lesznek rajta, Józsi!
32. Temetők élete
33. Talajmenti fagyok
34. Ahogy a csókot intik



" />
Dtum
Login with Facebookk
Blog
2009|10|06

Hangyák útja - dokumentumregény 31-32-33-34. fejezet

Szerző: Elekes Ferenc

31. Angyalok lesznek rajta, Józsi!

Hetek óta forgatok a fejemben egy kedves kis történetet, de nem tudom eldönteni, milyen irányból fussak neki az elmondásához. Hogy ne untassak véle senkit. Mert úgy vettem észre, ma már a népeket különösképpen nem érdekli semmi. A saját baján kívül.
Még az én falumban sem.
Ha most például a mi utcánkban azzal a hírrel állana elő valaki, hogy lehozták a Holdat az égről, s letették oda a templom elejébe, meg lehet nézni egészen közelről, anyám azt felelné, jól van, de neki fáj a lába, nem megy a templom elé. Ezek a Magyariék pedig csak legyintenének erre a hírre. Esetleg annyit ha szólanának, hát minek kellett azt onnan lehozni, amikor az a Hold jó helyen volt ott fent, az égen, legalább világított valamit. A kicsi, ügyes papnő, ez az Imola sem csodálkozna elmerengve, miképpen sikerült a tudósoknak lehozni a Holdat az égről. Legföntebb annyit mondana, ha lehozták, hát akkor lent van, de minek kellett pont odatenni a templom elejébe? Amikor alig tudott egy kicsi rendet teremteni ott, a templom előtt. Most kezdhet elölről mindent. S még Kedébe is el kell neki mennie. Mert Kedében is várják az ő érkezését.
Ilyenek ma a népek. Nem érdekli a népeket semmi. A saját baján kívül. Ebben a helyzetben hogy álljak elő az én kedves, kis történetemmel, melynek fő szereplője egy olyan semmiség, mint a kékkő? Ezért töröm a fejem, milyen irányból fussak neki ennek a kékkőnek, hogy ne untassak véle senkit.
Mennyire más volt a világ régen! A szegény Gocsovszkyné idejében. Ha kitudódott, hogy kályhafesték érkezett a Salamon boltjába, fejveszítve rohantak a boltba a népek. Kályhafestékért. Még a fájós lábú népek is igyekeztek, mert a kályhafesték el szokott fogyni. Ma már nem fogy el semmi.
A nép türelmén kívül.
Minden csak szaporodik és sokasodik. Énnekem például már annyi a rádióm, azt sem tudom, hová tegyem őket. Van legalább harminc. Ha nem több! Por lepi be az én sok, szép rádiómat. Az egyik, a legnagyobb, valamikor Románia leghatalmasabb emberéé volt. A Gheorghiu-Dej saját tulajdona. Most itt lepi a por egy sarokban. Elhagyott, rozoga éjjeliszekrény tetején. Egy igazi Philips 990-X. Úgy rendelték meg, direkt a főtitkár részére, a békási vízierőmű fölavatásának alkalmából. Ahol a főtitkár vágta el az ünnepi szalagot. A nép ajándéka gyanánt vették ezt a rádiót. Az ő tiszteletére. Direkt, mondom. És itt lepi a por.
Erről jut eszembe, mit ír ez a Szentannai Mózes az ő tudományos könyvében. Azt írja, hogy a mi falunkban ezerkilencszázharmincnyolcban jelent meg a legelső rádió. És az a rádió az Erdélyi Dénesé volt. Persze, az nincs benne ebben a tudományos könyvben, mekkora szenzáció volt a mi falunkban az a legelső rádió! Hogy ennek az Erdélyi Dénesnek a háza előtt összesereglettek a népek és csodájára jártak annak a rádiónak. Mindenki látni és hallani akarta azt a rádiót. Na, ez a pillanat, ahol meg kell állnom. Mert most jön a kékkő.
Az én apám nem ment az Erdélyi Dénes kapuja elé csodálkozni. Hónapokon át oda járt Vári Józsihoz. A patakunkon túlra. És sokszor vitt engem is, nehogy elvesszek valahol a Porongyokban. Szerettem ott lenni, hallgatni apámék tanakodását. Ennek a Vári Józsinak a nagy asztala tele volt mindenféle dróttal. Csavargatták, tekergették azokat a drótokat, s forrasztottak. A kályhából kijövő láng fölé tették a forrasztó vasat, mert villany, az nem volt akkor a mi falunkban.
Még most is érzem annak a gyantának az illatát. És fülemben ott van az a nóta, ami a mellettük lévő nagy, tölcséres gramofonból jött ki. Az a nóta azt állította, hogy Granada gyöngye volt az a fekete lány...Ez volt a címe annak a dalnak. Apám pedig mindegyre azt mondta ennek a Vári Józsinak, hogy ha az a rádió meg talál szólalni, akkor ő annak olyan gyönyörűséges dobozt készít, hogy angyalok lesznek a tetején. Szépen kifaragva.
Angyalok lesznek rajta, Józsi, ha egyszer megszólal ez a rádió, mondta apám ennek a Vári Józsinak. Mert ugye, az már régen köztudomású, hogy apám jó asztalos volt. És jártas az angyaloknál. Ő faragta a fényes, fekete gyászkocsikra az angyalokat Brassóban, egy Blősz Károly nevű, szász asztalosmester műhelyében. Amikor belefáradt az angyalok faragásába, ott pihente ki magát a puha gyaluforgácsban, mely összegyűlt a pad alatt. Vagyis a saját ágyában. Hogy pontos legyek. És őszinte. Amiként nekem ez a szegény Gocsovszkyné is megmondta.
Csöndes, szelíd ember volt ez a Vári Józsi. Tudósok nyugalmával, nagy megfontolással szerkesztette a közös rádiót. Szóbahozták az Erdélyi Dénes rádióját is, de arra a következtetésre jutottak, nincs abban semmi nagy dolog, ha valakinek van pénze, s megveszi azt a drága rádiót. Rádiója bárkinek lehet, ha van reá pénze. Az a nagy dolog, ha valaki sajátkezűleg meg tud csinálni egy rádiót. Egy konyhai asztalon. Oda egyéb is kell, nem csak pénz, szögezték le nagy egyetértésben. És forrasztottak és csavargatták azokat a drótokat. Valami rádióhoz való lámpák is voltak azon az asztalon. Énnekem a közelükbe sem volt szabad mennem. Csak nézni volt szabad, messziről.
Egyszer azt mondja apámnak ez a Vári Józsi, na, Ferenc, kész a rádió. Csak villanyáram kell neki és meg is szólalna. De honnan vegyenek elő villanyáramot, mert ugye, Erdélyi Dénesnek telepet is adtak a rádiójához, de nekik semmijük nincsen. És az a telep is drága. És az is ki tud fogyni. És vehetnek mást. És pénz, az nincs.
Ez a Vári Józsi fölpattan a székjéről, jót csap a homlokára, mintha valami legyet akarna hirtelen agyonvágni, s azt mondja, hát ott van a kékkő! Abból csinálunk áramot. Abból. Kékkőből, Ferenc!
Abban az időben minden háznál volt kékkő. Mondhatni ez volt a legelterjedtebb orvosság. Valaki fölfedezett magán egy pattanást, bekente kékkővel. Tyúkszem? Kékkő. És kellett a kékkő permetezésre, borkészítéshez is. Ma már kevesen tudják, hogy a kékkő tulajdonképpen a rézgálicnak, a rézszulfátnak a népies elnevezése. Csak az a kifejezés maradt fönn, hogy valamiből nem lesz gálickő. Mindezt épp csak megemlítem, nem tartozik az én kedves kis történetemhez az efféle okoskodás.
Nagy edényekben oldották föl az összeszedett kékkövet és abba vasakat raktak és a vasak végeit drótokkal kötötték össze és villanyáram jött ki belőle és megszólalt a Vári Józsi rádiója. Nem mondom, hogy ez a rádió az apám érdeme is lett volna. Mert ő mindenhez értett, csak éppen a villanyáramhoz nem értett. Ezt már a Gocsovszkyné szelleméhez való hűség kedvéért is el kell ismernem.
Azt viszont bárki beláthatja, nem volt semmiség abban az időben rádiót csinálni egy konyhai asztalon. Egy kicsiny faluban. Ahol az emberi kívácsiságon és töprengésen kívül nem sok alkatrészt lehetett beszerezni egy rádió elkészítéséhez. Ahol a kályhafesték is sokszor elfogyott.
Azt nem tudom, milyen dobozt készített apám ennek a rádiónak. Azt sem, voltak-e angyalok a tetején. De azt tudom, hogy megszólalt az a rádió. Azóta is ez jut eszembe, ha azt a szót hallom valahol, hogy kékkő.

32. Temetők élete

Most telefonált anyám, hogy megmondja, milyen az élet. Mondom, mama, ezt mi már ezerszer megbeszéltük. Tudjuk jól, hogy milyen.
- Igen, de ma temettük Erdélyi Károlyt. Hogy tudjad ezt is. Ma vagyunk, holnap nem vagyunk.
Mondom, ezt mi alaposan megtárgyaltuk. De azt nem, hogy engem például hová temetnek. Mert azt tudja-e Mama, hogy a falunkban az Elekeseknek is van temetőjük? Külön az Elekeseknek? Illő dolog lenne, ha engem ott helyeznének el, a saját temetőnkben.
Azt mondja erre Mama, az Elekes temető majdnem ott van, ahová ezt az Erdélyi Károlyt kivitték. Csak egy kicsit lentebb. A Vári Józsi kertje mellett, ahogy megyünk neki a hegyoldalnak. Balfelé. De az a temető már régen nem fungál. Benőtte mindenféle gaz és bozót. Oda már nagyon régen nem temetkezik senki. Csak a neve Elekes temető. Az maradt meg csak, a neve. A temetők élete is olyan, mint a mi életünk. Ahogy mondtam. Ma vagyunk, holnap nem vagyunk. Ami még megmaradt az Elekes névből, az az Elekes utca. Az fungál. Ki lehet menni rajta a főútra. Ha nehezen is, de ki lehet. Remélem, tudod, hogy sem a temetőt, sem pedig azt az utcát nem rólad nevezték el... Már azt sem lehet tudni, melyik Elekesről vannak ezek elnevezve...
Szentannai Mózes, ez a tudós természetű ember tíz évvel ezelőtt írt egy jó vaskos könyvet a mi vidékünkről. Az a címe, hogy Nyikómente az ezredvégen. Ebben előkelő helyen van benne a mi falunk. Vagyis Siménfalva. Ez a tudós természetű ember még azt is megszámolta, hogy 1992-ben hány vadállat volt a mi erdeinkben.
Ha valaki most lelkileg közelebb hajol hozzám, megsúgom neki, melyik vadból hány volt akkor a mi erdeinkben: medve 14, vaddisznó 166, gímszarvas 79, őz 504, nyúl 1076, vidra 2, nyest 24, borz 17, hermelin 34, görény 43, farkas 3, róka 32, vadmacska 13, fácán 21, fogoly 14.
Ilyen egy tudós természetű ember. Számontart mindent. És fölírja a füzetébe. Azt is, hogy két darab vidra élt a mi falunkban. És görényből 43. Nehogy valaki tévedésbe essék, azt higgye, hogy 44 görény volt!
Azt már mondanom sem kell, hogy ez a Szentannai Mózes bejárta a temetőinket is. És följegyezte, mi van írva a sírkövekre. Ha valamit nem tudott kiolvasni, mert elkopott az idők során az írás, akkor odaírta, hogy nem tudja kiolvasni. Vagyis nem ment el mellette szótlanul.
Legnagyobb bánatomra ennek a szegény Gocsovszkynének a sírkövét még ez a tudós természetű ember sem találta sehol. És én tudom, hogy miért nem találta sehol. Mert nem volt néki sírköve.
Az Elekes temetőben összesen 8 sírhantot talált ez a tudós ember. Úgy látszik, valamiért nem vágytak odamenni az Elekesek. Inkább a nagyobbik temetőbe mentek. Gondolom, azért, mert a nagyobb temetőkben a forgalom is nagyobb. S az élet is más. Nincs meg az a nyomasztó magány, mint ahol csak nyolcan vannak.
Ebben a nagyobbik temetőben tudományos Elekesek is vannak. Mert két Elekes neve előtt ott van, hogy Dr. A pontosság kedvéért azt is megmondom, hogy Elekes Dénes és Elekes Domokos neve előtt fénylik a doktori cím.
Az én nevem előtt bizonyosan nem fog fényleni. Esetleg csak a csiganyál, ha fénylik a napsütésben. Most pedig azt látom, hogy ebben a szép, vaskos tudományos munkában is lehet hibát találni. Mert a csigák nem voltak megszámolva. Ezek a mi csigáink valahogyan kifelejtődtek ebből a szép, tudományos munkából. Kár. Bennük volt minden reménységem. Hogy fényleni fog általuk az én nevem is.

33. Talajmenti fagyok

Szép napunk volt, mama, mondom mamának búcsúzáskor, ez aztán szép, mondja mama, ennyit nem veszekedtünk soha, hát kell ennyit veszekedni csupa semmiség miatt, ezek a szomszédok ugyancsak csodálkozhattak rajtunk, mikor hagyjuk már abba a veszekedést, egyfolytában azt a cementet hozod fel, hogy minek öntettem az elsőszobában olyan vastag cementet ezzel a Gyulával, araszost, ahogy te mondod, pedig az nincs egy araszos, meg sem közelíti az araszos vastagságot, s hogy miért szedettem föl a padlódeszkákat, amiket még apád csinált volt, sajátkezűleg, mert azok mind nutféderesek, persze, hogy nutféderes volt minden abban az időben, de ma már vége ennek a nutféderes divatnak, mindenki plikkparkettát tesz a deszka helyett, nekem hiába mondod, hogy ez a plikkparketta hitvány műanyag, úgyis az a divat, ez a szerinted hitvány műanyag, mert könnyen tisztítható, szép, olyan fényes, hogy rajta a bolhák is mind hasraesnek és ez van elterjedve még Pesten is, innen járnak a népek Pestre, látják, ott is az van, plikkparketta mindenfelé, úgy el van terjedve, mondták, te is azt rakattál a padlásodra, hát nem azt rakattál, mond meg tisztán, olyasmiket hozol fel a fából való deszka védelmére, hogy maholnap kiirtják az erdőket és helyükbe műanyagból való erdőket ültetnek, mert azokat nem kell gondozni, gyéríteni, kivágni, hordozni, olyanok lesznek az erdeink, mint a műanyag karácsonyfák, teljesen egyformák, te is tudod, hogy azért minden erdőt csak nem vághatnak ki, a szomszédok is csodálkozhatnak, milyen példákkal véded a fákat, ijesztgeted a népeket, hogy már csak műanyagból lesznek az erdők ezután, mert fára nincs szükség, mert né, még én is, ez az Emmanéni is plikkparkettát tétet a földre, nem valódi deszkát, te nem tudod megérteni azt, hogy most ez a divat, s különben is arra nem gondolsz, hogy engem ott fognak felravatalozni abban az első szobában, hát elfelejtetted, hogy végigment ott is az árvíz és a nutféderes deszkák alatt a gerendák kirothadtak, azokon már semmi nem segít, ezért kellett oda cementet önteni, most képzeld el, ott leszek fölravatalozva, hogy nézne ki, hogy jőnek tőlem elbúcsúzni a népek és ropog a talpuk alatt a nutféderes deszka, te sok mindenre nem gondolsz, amire én gondolok, te csak jössz szombatonkint, s mikor mész el innen, kipipálod azt a szombatot, mint amiképpen azok az állami emberek is az árvíz idején, hát nem oda mentek mind azok a magasrangú, állami vezetők, a néptanácsra, minket meg sem láttak itt a nagy iszapban, csak rázták egymás kezét a néptanácsnál, s utána kipipálták az árvizet, nekik ennyiből állott a dolguk, te is csak azt csinálod, jössz ugye szombaton, lerakod, amit hoztál, s kapod mindenben a hibát, hogy hová lett a kályha, ki vitte el a vécénket, s most az a bajod, az a cement, ami még nincs is elsimítva rendesen, ahogy szokás, én ebben az egyben igazat adok neked, mert csakugyan nincs elsimítva rendesen, s felhozod még, hogy miben egyeztünk meg, le van-e szögezve a betonöntés ára, hát hogy lenne leszögezve, mikor megkérdeztem a szakembertől, te, Gyula, mennyibe kerül nekem ez a betonöntés, csak annyit mondott, sok nem lesz, Emma néni, miért lenne sok, majd megegyezünk szépen, kijövünk egymással, előre nem lehet tudni, milyen dolgok jönnek közbe, ugye, most ment el Iduka is, hát nem kiderült, hogy ez a Gocsovszkynés történeted is el van vétve, mert a malom az nem a Józsa Miklósé volt, hanem a Györfi Károlyé, ő emlegette mindig a Monarchiát, a Fordson traktor volt a Józsa Miklósé, te is szoktál tévedni, emlékszel, egyszer, mikor jöttél Amerikából, elmesélted, hogy ott olyan temetők vannak, hogy azokban nincsenek sírkövek, hanem csak réztáblák vannak letéve a fűre, beleszegezve a földbe, s járnak fölötte a fűnyíró gépek és ezért szépek azok az amerikai temetők, na, ha nálunk letennének a fűbe egy olyan réztáblát, akárhogyan odaszegezhetnék a földbe, másnapra eltűnnének azok a réztáblák, eladnák ócskavasnak, kérdezted tőlem a minap, mi van az Elekes temetővel, hát kérdezd meg Idukát, ő is elmondja neked, mi van azzal a temetővel, mert azzal úgy állunk, hogy még a sírköveket is elhordták onnan, lépcsőt csináltak bizonyos hitvány népek a sírkövekből, még meg sem fordították a köveket, tapossák a sírkövekbe belevésett írást, azon járnak, az íráson, a mai népek, nincs bennük semmi szégyen, te pedig csak azt a cementet hozod fel, s a nutféderes deszkákat emlegeted, ezek mind hiábavaló beszédek a te részedről, hát ez az Iduka nem elmondta itt az előbb, amikor a tojást hozta nekem alszegből, a hitvány lábával, s az isiászával, nem elmondta, hogy ő is eladta a gyönyörű, régi függőlámpáját, s vett azon a pénzen modern csillárt magának abba a régi házba, mert ez a divat, nem a régi függőlámpa, te hiába mész neki az új divatnak, mert ma már nem olyanok a népek, ahogyan te elképzeled, ideje lenne, hogy lemondj már egyszer a régi dolgok védelméről, hiába veszekszünk, látod, ezzel töltöttük el ezt a szép szombatot, veszekedéssel, megéri ez neked, megéri?
Mondom mamának, igaza van mama, persze, hogy nem éri meg, de azért azt a cementet még sem kellett volna olyan vastagon önteni, nincs pince alatta, minek oda az a vastag cement, ki se szárad tavaszig, azt a plikkparkettát pedig nem lehet lerakni nedves helyre, mert fölkanyarodik a vége, s el is dobhatja az egészet, de ki szedi föl onnan, még arra sem talál ma embert, aki fölszedje magának, épp a tegnap mondta egy barátom, aki nagyon jártas a mostani helyzetben, azt mondta ez a barátom, semmi nem felel meg a mai aktuációnak abból, ami régen megfelelt, körbe vagyok véve okos emberekkel, ezek magának még igazat is adnának a cement vastagságára vonatkozóan, nincs értelme, hogy veszekedjünk, de jönnek maholnap a talajmenti fagyok, s akkor megrepedezik az a cement, majd igazat ad nekem is, amikor már itt lesznek a talajmenti fagyok, majd folytatjuk legközelebb, csókolom, mama...

34. Ahogy a csókot intik

Sokszor úgy jövök el hazulról, megállok a falu szélén. Ott, ahol régen akácfák szegélyezték az utat. Potyót alatt. S ha éppen nem jár arra senki, elköszönök egy mozdulattal. Úgy, ahogy a csókot intik.
Nem csak a falumnak szól a búcsúzásom, hanem ennek a Potyót nevű dombnak is. És szegény Gocsovszkynének. Akiről még kiderülhet, innen vigyázza a falunk igazságát. Erről a dombról. Mert temető volt itt is egykor. Nemrég még tizenkét sírhant és kilenc sírkő jelezte, hogy az volt. Temető.
Ez az a domb, amelyet valóságos hegynek tekintettünk gyermekkoromban. Meredek oldalú, hatalmas hegynek, mely úgy magaslott a falu bejáratánál, mint maga az oltalom.
Ma már belátom, nem nagy ez a domb. Hegynek nem nevezhető a legnagyobb jóindulattal sem. Védelmezni nem tudná a mi falunkat semmi veszedelemtől. Ki lehet kerülni könnyedén. Az út is ott vezet el mellette. Enyhén meredeken. Vagy enyhén lejtve. Attól függ, honnan nézzük. Aki a falunkba akar bemenni, azt fölfelé vezeti ez az út. Aki kifelé megy a falunkból, az lefelé megy, Potyót dombja alatt. Ez csupán egy szempont. Hogy honnan nézzük ezt az utat.
De lehet jelkép is ez az út. Én most annak nézem, jelképnek. Ha tájképnek nézném, talán meg sem állanék itt, a Potyót dombja alatt.
Ha most fölmennék a domb tetejére, hogy onnan valami fennségeset lássak a falunkból, nem kellene messzire néznem. Csak le. Ide, erre az útra. Szép ez az út. Útnak is szép, mert síma. És jelképnek is. Mert el lehet tűnődni rajta.
Egyszer verset írtam erről a Potyót nevű dombról. Azt írtam róla, hogy kulcscsont-ívelésű ez a domb. Vagyis törékeny. Nagyon. És törékeny vállain hordozza az itteni nép is sorsának reámért terheit. És olyasmit írtam, hogy a tengerszinttől számított magasság itt nem lényeges. Csak az, hogy elmenekültek innen rég a jámborabb vadak, s a táj maréknyi murva-világ. S akár a messziség az éneket, lassan ritkuló legendák nyelik el a véneket.
Már akkor látnivaló volt, közeledik a világjelenség. Innen pillantottam meg, erről a dombról, amint épp jött felénk. Például azt vettem észre, maholnap csak ragályos betegségek terelik össze szomszédainkat. Hogy absztrakt almákat érlel a nyár a kertek alatt és minálunk soha, semmi nincs eléggé megbeszélve. És szóltam is erről a dombtetőről. Mint egy kis magán-messiás. Hogy ha elfelejteném, emlékeztessen valaki a gereblyére. A régi szerszámokra emlékeztessen legalább, mert felejtős lettem én is. Akárcsak a rokonaim. Akik csupán szórakozottságból nem haragusznak nagyon reám. Van úgy, elfelejtenek reám haragudni. Vagy már idejük sincs semmire. Mert valamit mindig el kell vinniük valahonnan valahová.
Már akkor látnivaló volt, közeledik a világjelenség. Jól ki lehetett venni alakját erről a dombtetőről. Pedig nem olyan magas ez a domb. A Potyót dombja. Ahonnan búcsúzni szoktam, majdnem minden szombaton. Ha éppen nem lát engem senki. Potyót alatt.
Úgy búcsúzom, szépen, ahogy a csókot intik.

Marosvásárhely, 2009

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98