Dtum
Login with Facebookk
Blog
2008|03|02

Boldogító tárgyaink

Szerző: Kántor Judit

A századforduló éveiben hatalmas léptekkel haladt előre a tudomány és a technika. Alig múlt el nap anélkül, hogy új és még újabb felfedezésekről, eredményekről, termékekről ne olvashattunk volna a lapokban.


Tudunk már a rádiumról – igaz, még nem döntöttük el, hogy a szétroncsolt kezű tudós halála elriaszt-e bennünket a rádiummal dúsított gyógyfürdőktől. Ismerjük már a tuberkulózis kórokozóját – bár még mindig próbálkozunk a tejivással, mint gyógymóddal.


Van már torpedónk és egyre pontosabbak a puskáink – ezek hatékonyságát nemcsak mérésekkel, hanem újabb háborúkkal is igazolhatjuk. Léghajónk kormányozható: neki is vágunk vele az északi sarknak – bár a biztonság kedvéért szánokat és hónapokra való élelmet is viszünk magunkkal.


Már nem csak leveleket, hanem képeket is küldünk távírón – s hogy minél „gépesítettebbnek” és „modernebbenek” érezhessük magunkat, telefonon diktáljuk leveleinket. S ha már ez sikerült, megpróbáljuk „a nagyközönség kényelme érdekében” minél több tevékenységünkből kiiktatni az emberi közreműködést.


Automatákat konstruálunk a táviratok feladásához, a postai bélyegek megvásárlásához, cukorka-árusításhoz és „bajuszpedrő-dobáláshoz”. S ha ez nem lenne elég, szemünk előtt lebegnek már a nagy elődök ember-szerű automatái és korszerűsített utódaik, „akik” sétálnak, kerékpároznak, írnak – nemsokára beszélni is megtanulnak. Biztosan így lesz, hiszen az emberi hang és beszéd tanulmányozására is van már szerkezetünk.


Úgy látszik, a fejlődés átlépett egy jelentős határt. Amíg korábban a tudomány az emberiség kollektív uralmát szolgálta, most egyre inkább az egyének jelentkeznek ezért a hatalomért. A tárgyak vonzerőt gyakorolnak és a praktikumon túl is jelentéseket nyernek.


A termékek és eszközök már nem csak „közös nagyságunkat”, hanem a haladást is jelképezik. Az a tudás, amit ezek a tárgyak jelentenek, megcsodálható a puskacsövek formáján, az autók egyre áramvonalasabb ívein, egy hatalmas gőzmozdonyon – és a praktikus automatákon is.


Egyre intenzívebben vágyunk arra, hogy ezt a tudást mi magunk uralhassuk, hiszen a korábban éteri magasságokban lakozó bölcsesség kézzelfogható közelségbe került. Megérinthetjük, megszagolhatjuk, megízlelhetjük – természetes hát, hogy uralni is akarjuk. Mi magunk. Az már nem elég, hogy mások megtehetik.


A tárgy, a gép hordozza a tudás és tehetség potenciálját és mi magunk vagyunk, akik uralhatjuk ezt. Nem is adjuk ki mostmár a kezünkből!


Szerencsére a kutatók és technikusok szolgálatkészen segítenek nekünk ebben. Megalkotják a csodás masinák „háziasított” változatait: van már (vagy lehet) saját telefonunk, autónk otthoni meteorológiai állomásunk, pisztolyunk a fiókban, távcsövünk a csillagok megfigyeléséhez – és senkinek nem kell már segédkeznie abban, hogy felbélyegezhessük leveleinket.

 

Átléptük a határt. Boldogan feledjük, hogy ezek a technikai csodák, amik minket szolgálnak, mégiscsak közös tudásunk (és persze nagy tudósaink) gyermekei – egyszerűen élvezzük a felettük és általuk gyakorolt hatalmat. Birtoklásuk - vagy legalább használatuk – magasabbra emel minket a hierarchiában, önbizalmat ad és megajándékoz a függetlenség érzésével.


Lassan már nem lesz szükségünk a többiekre, egyedül is megoldunk mindent. Vagy majdnem mindent. Merthogy a postáskisasszony segédlete nélkül feladott sürgönyök mégiscsak szólnak valakinek; az eladó nélkül, automatából megvásárolható bajuszpedrő pedig egyenesen gyanús…

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98