Dtum
Login with Facebookk
Blog
2007|11|19

Hová jutottunk?

Szerző: Kántor Judit

Egyetlen félév - töredékekben; s mennyi minden történt!

 

Szoros testközelben a varázslatos tudomány és a babonás butaság. Meghódítjuk a sarkvidékeket, képesek vagyunk átteleni az Arktiszon s közben otthonunkban nyitva hagyjuk a hályha ajtaját és megfulladunk a széngáztól.

 

Petóleumos hordóban fürdetünk betegeket (de legalább megtiltjuk a masseurnek a "szemek masszálását") - miközben létezik már érzéstelenítés, mesterséges szerves anyag és mesterséges kokain. Komolyan hisszük, hogy a képzelődés erejét és a szaglóképességet a nemi különbségek határozzák meg, miközben Marie Curie már látta, hogy a szurokércből izolált rádium világít.

 

De a tudomány és a kutató nem csügged! Ha a 19. századot a felvilágosodás századának nevezhetjük, lehet a 20. század a fejlődés és a fejlődésbe vetett hit százada. 1900-nak megvoltak a maga találmányai, valódiak és olyanok, amikről ekkor még csak álmodtunk.

 

Például a repülő: nagyon akartuk, nagyon hittünk benne s hamarabb íródott könyv róla, mint ahogy valóban a magasba emelkedett. S ne feledjük: az első repülő nem, de a róla szóló első könyv magyar "gyártmány" volt: Kuppis József írta "A repülés" címmel, 1900-ban.

 

És hogy az álom teljes legyen, ekkor született meg Antoine de Saint-Exupéry, aki a levegő hőse lett. S ne feledkezzünk el a kézzelfoghatóról sem: a Wright fivérek megkezdték siklórepülési kísérleteiket s már csak pár hónap és magasba emelkedik a Zeppelin is.

 

Az már csak hab a tortán, hogy Blériot is ekkor kezd aviatikával foglalkozni, hogy majd kilenc év múltán átrepülhesse a La Manche-csatornát és megszülethessen az emlékezetes dal: "Egy Bléroit nevű fantaszta akadt..."


És a fantasztából hős lett, az álmokból valóság. És mindez ekkor kezdődött, 1900-ban.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98