Dtum
Login with Facebookk
Blog
2008|02|05

Legyek és találmányok

Szerző: Kántor Judit

Olvasom, olvasgatom az új és még újabb találmányok leírását s most látom csak, mennyire összetett és kifejező dolog a technika.

Van először is a találmány, ami egy létező probléma megoldására született. Például a dallamos nevű „Temperentia”, ami a szervezet „munka közben és főleg melegben” kialakuló vízveszteségének pótlására hivatott.

Lehet vele szikvizet vagy ízesített szénsavas üdítőitalt előállítani, ráadásul „kellemesen hűvös hőmérséken”. Hasznos találmány, sőt duplán hasznos, mivel nem csak a szervezet vízveszteségének pótlásában segít, hanem ezen italok fogyasztásával kevesebb folyadék is elég ehhez.

Ami jó, sőt triplán jó, mert a kevesebb folyadék egyúttal azt is jelenti, hogy a munkásoknak „ennélfogva elmaradnak subjektiv kellemetlenségei”, melyeket a túlzott vízivás okozott.

Negyedik haszonként egyúttal ugyanezen munkásnak „természetesen munkaképessége is nagyobb”, ami mindenképpen jó. Egyrészt természetesen a gyárnak, hiszen így a termelés üteme nem csökken; másrészt neki magának, hiszen jövedelme múlik ezen.

S ne feledkezzünk el arról sem, „a mi a legtöbb”: a munkás ennek eredményeképp „elvonatik az alkoholtartalmu italok élvezetétől”!

Mert „a mai alkoholellenes világban” a munkások már csak ilyenek. Ha nem jutnak alkoholhoz, „bekebelezik” a rengeteg vizet, utána meg „lankadtságérzésről” panaszkodnak, meg „hasmenésről”.

Jobban is tesszük tehát, ha a szénsavas vizet is csak „felügyelet mellett való kiszolgálással” alkalmazzuk! Ki tudja, mi lenne a vége, ha csak úgy rájuk bíznánk a dolgot…

Lám csak, mire is jó még az új találmány! Kifejezhetjük vele, hogy mit is gondolunk munkásainkról, akiknek egészségét – saját jól felfogott érdekünkben – éppen védeni szándékozunk.

Igen, nagyon összetett és kifejező dolog a technika. Lassan ott tartunk már a „Temperentiával”, mint az egyszeri szabócska a legyekkel.

Hét haszon egy csapásra…

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98