Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
Blog
2011|01|09

Félelem

Szerző: Krompaszky Mária

„A szabadság: szolgaság”
Amikor a költők hallgatnak, mindig háború van.
Így akkor is, amikor a háború békének neveztetik.
E logika szerint ha mindenki csak úgy, ad hoc gondolkodhat bármiről, az rendkívüli biztonsági kockázatot hordoz. Prevenció céljából idejekorán el kell fojtani az ilyen deviáns megnyilvánulásokat.
A nem eléggé szigorú ellenőrzések következményeként előfordulhat, hogy a gondolatok spontán módon beszéd formájában kibuggyannak az emberekből. Ilyenkor különösen résen kell lenni, s offenzívára készen állva kell figyelni a fejleményeket. Nem lehet eléggé hangsúlyozni azonban, hogy legjobb a gondolatokat már a csírájukban végképp eltörölni (csakúgy, mint a múltat).
Az önvizsgálat csak akkor engedélyezhető, ha annak eredményét kívülről kontrollálni lehet, vagyis csak akkor,ha azt az illető ember hangosan, azaz hallható módon végzi el bizonyos más személyek előtt. Tulajdonképpen legjobb lenne az önvizsgálat szót betiltani, jelentését kitörölni az emberi emlékezetből, mert sokkal rátermettebb szakértők evidensebb és tudományosan alátámasztottabb minősítéssel rendszeresen pótolni, helyettesíteni és pontosítani képesek a megtévesztő, és gondolati tévútra vivőönvájkálást. Ugyanakkor sikerként lehet elkönyvelni, hogy a szorgos és következetes munka hatására a lelkiismeret szóra szinte már senki sem emlékszik.
Mindenkinek saját jól felfogott érdeke, hogy azt tegye, amit mondanak neki, amit elvárnak tőle, mert az un. kreativitás és önálló kezdeményezés csak káoszt és kiszámíthatatlanságot hordoz. Az önálló vélemény: nép ellenes, exhibicionista, reakciós,revizionista. Felesleges feszültséget gerjeszt, nyugtalanságot okoz, vagyis veszélyes.
Azonban a hatalom és a kollektivitás szerető-féltő szorításában mindenki kényelmesen, nyugalomban éldegélhet. Aki másra vágyik, az lázad a REND ellen, egyben lázadásával lázít is, és így az ellenség érdekeit szolgálja. Tudatosítani kellene már végre, hogy a magánélet: illúzió, a művészet : bűn és elfajzás!
Az ember nehezen változik, de azért fejlődőképes. Orwell például azt mondja, hogy: „negyven év kellett hozzá, hogy megtanulja, miféle mosoly rejtőzik a fekete bajusz alatt.” De megtanulta! Győzelem! Hiszen „ diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért”, nemde?

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2012.01.14. - Négy évesek lettünk!
2012.01.14. - Négy évesek lettünk!
2012. január 14-én négy éves lett portálunk a huszadikszazad.hu! Egy rövid bemutatás az elmúlt egy év legfontosabb fejlesztéseiről: Elindult a Privát huszadik század! Új közösségi alkamazásunk célja, hogy mindenki létrehozhassa saját huszadik századi foto albumát, persze a huszadikszazad.hu portál környezetében. A fotók megjelennek a törzstartalom mellett i...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Hol bujkálsz, Anne Frank? Közel ötven éve járt a kezemben Anne Frank naplója: már-már kötelező volt olvasni, az antifasiszta és békeharcos irodalomnak volt a zászlóhajósa. De mert napló volt, ösztönösen is...
2012|02|14
Tűnődés egy jeles publicista erdélyi leveleit olvasva A huszadikszazad.hu négy éves születésnapjára ajánlom szeretettel Érdekes sors jutott az olyan embernek, mint amilyen néhai Hegedüs Nándor, aki alig fél évszázada (1969) hagyta itt...
2011|06|01
Van úgy Van úgy, hogy szeretünk valakit, és tudni véljük, hogy dolgunk van vele. A tétel fordítva is igaz: dolgom van vele, tehát választásom sincs a szereteten kívül. Egy olyan emberről...
Fórum
Tatár Anita
2012-04-16 09:26:59
B. Szüts Dóra
2012-03-17 02:25:04
B. Szüts Dóra
2012-03-17 02:18:38
huszadikszazad.hu (robot)
2012-03-17 02:18:38
carobert
2012-03-09 22:52:27
huszadikszazad.hu (robot)
2012-03-09 22:52:27
lacimadár
2012-03-01 15:01:30
Mac
2012-02-29 09:20:45
lacimadár
2012-02-27 10:25:38
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98