Dtum
Login with Facebookk
Blog
2008|01|06

Csak divat hóbort vagy egy őszinte kezdeményezés?

Szerző: Pálinkás Judit

Biztosan feltűnt az olvasónak, hogy az országos tornaverseny műsorán régi magyar népi játékok szerepeltek.

 

Az 1800-as évek vége felé feléledt az érdeklődés a régi táncok és játékok iránt. Esterházy Miksa gróf a Magyar Atlétikai Club megalapítója 1877-ben pályázatot írt ki a magyar népi játékok összegyűjtésére. Kezdeményezésével azonban elkésett, mert a régi játékokat már nem igen lehetett eredeti formájukban fellelni.

 

A témáról csekély mennyiségben összegyűlt anyagot Porzsolt Lajos jelentette meg A magyar labdajátékok címmel 1885-ben.

 

Vannak, akik azt állítják, hogy Esterházy Miksa gróf és nemesi köre csak a korabeli népművészeti divat hatására karolták fel a népi játékok ügyét. Volt azonban a gróf kezdeményezésében egy olyan törekvés is, ami a népi játékok nemzeti sportokká formálást célozta meg.

 

Az igazságot ma már nem tudjuk kideríteni. Az bizonyos, hogy a régi játékok és vetélkedési formák fokozatosan kikerültek az ifjúság szórakozásából.

 

A városi fiatalság idegenkedett a régi falusi játékoktól. Eredeti formájukban már nem tudták megismerni ezeket, ezért ne csodálkozzunk, ha szívesebben rúgták inkább a focit a városi grundokon.

 

A falusi fiatalság körében is elsorvadtak a játékok, ugyanis megváltozott az életmódjuk. A gróf pályázata sajnos megkésett kezdeményezés volt. A magyar sportélet a nyugati országokban kialakult sportágakat és ezek szabályait vette át.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Mini galéria
hegedus.jpg hegedus2.jpg
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98