Dtum
Login with Facebookk
Blog
Súgó
Blog rovatunk célja, hogy a tartalomszolgáltatás mellett egyre inkább közösségi térré (is) váljunk. Ehhez keresünk a történelem iránt érdeklődő bloggereket, akik szívesen reflektálnának a huszadikszázad-ban megjelenő cikkekre, tetszésük szerint válogatva, illetve mi is szeretnénk megvitatásra fölajánlani egy-egy témát.
Szerző: Pálinkás Judit
2008|01|06
A „Sport szerencsétlenségek” című írás sokat elárul a magyar vívósport érzelmi hullámzásáról. A magyar vívómesterek nehezen fogadják el az új olasz stílus bevezetését, és minduntalan okot keresnek arra, hogy hibáit...
Szerző: Pálinkás Judit
2008|01|06
Biztosan feltűnt az olvasónak, hogy az országos tornaverseny műsorán régi magyar népi játékok szerepeltek.   Az 1800-as évek vége felé feléledt az érdeklődés a régi táncok és játékok iránt. Esterházy Miksa gróf...
Szerző: Pálinkás Judit
2008|01|25
Az év második felében nagy izgalommal vártuk, hogy a párizsi olimpián felhangozzanak a magyar himnusz kezdő akordjai. Várta Bauer is, várta, várta ... De kezdjük az elején. A diszkoszvetőknek egy erdei...
Szerző: Pálinkás Judit
2008|01|05
Bevallom, most már teljesen elvesztettem a fonalat. Ha a korabeli újság cikkeit olvasom, megtudhatom belőle, hogy Bauer Rezső diszkoszvetésben 3604 cm-rel lett olimpiai bajnok.   A hírt több kép is alátámasztja, „Rezső”...
Szerző: Pálinkás Judit
2007|11|18
A sport – túl minden nemesen és jón – a népnek szóló, a feszültségeket ellenőrzött keretek között tartó, a cselekvési vágyat szelepként levezető cirkusz is. Gondoljuk csak végig! Erről szóltak...
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98