Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
Páholy
2010|09|19

A Csóka

Szerző: Kozár Tamás

Én nem tudtam, hogy minden padláson bírósági tárgyaló termek vannak. Nem tudtam őrzőkről, hivatalszolgákról, vesszőzőkről, bár valamit már sejtettem a nők hatalmáról, kis– és nagyasszonyokról, ápolókról és prostituáltakról, ártókról, vagy segítő angyalokról. Nem éreztem a Törvény Kapuja előtt bebocsájtásért ácsingózó ember mérhetetlen magányát, nem tudtam a Perről, a perekről, melyek végeérhetetlenül folynak, melyekben nincs vád, vagy védbeszéd, ahol maga az eljárás az egyedüli valóság. Nem tudtam, hogy az eljárás és az ítélet szinonimák, de tudtam, hogy a szabadság elvesztése szégyen. Ártatlan voltam? Talán csak vak a látásra, látó arra, amit önmagamról hittem?

Kezdetben K. sem hitte, hogy megtörténhet, ami beteljesedik majd. És megtörtént.  A tükörteremben járva megborzadt attól, amit ott látott. Nincsen mit szégyenkezni, minden helyzetben a törvényszerűség a legelfogadhatatlanabb. Ez már Franz Kafka döbbenete, a mélységbe nézés szédülete. Megrettent saját következtetéseitől, és letakarta a tükröket. Olyannak képzelem a helyzetet, mint mikor Oidipusz tudatára eszmél tettére és megvakítja magát. Arra gondolok, hogy az írás a kezdeti „könnyed abszurd” indítás után került önmaga örvényébe, mely logikai és történeti építkezése során a halálvágy megéréséhez vezette – eredeti szándéka ellenére. A regény önálló életet kezdett élni, függetlenedett alkotójától, megírta volna magát, de az író visszafogta, így maradt befejezetlen. Kafka nem tudta irányítani készülő művét, harcban álltak egymással. Kafka „sutba dobta”, az írás passzív rezisztenciába vonult. Ezt az állításomat igazolja az írás töredékessége, a hiátusok léte, ezért volt a tiltás (?) is a megjelentetésre. Kafka megjárta a maga poklát. Sokszor kézen fogva vezetett minket annak körein, de a „Per”-től; mint megannyi más művétől is, óvott volna minket. Meg is tette, és mégsem. Oidipuszról beszélek és nem a konfliktusáról, de létezéséről, létezhetőségéről. Miként maradt ránk a „Per”? Talán úgy, mint ahogy az elveszejtésre szánt kisgyermek túlélte Kithaeron völgyét egy embertől való kegyelem által. Kafka nem megtagadta, de félte, hogy regénye, az összekötözött lábú gyermek, maga a jóslat. Égette volna el maga a műveit, ha nem tudott velük élni? Féltette azokat a megsemmisüléstől, és féltette az életben tartástól. Mit tehetett volna mást, mintsem, hogy el - és áthárította a felelősséget. Ilyen módon veszi fel a pásztor szerepét Max Brod.

Senki nem vonja kétségbe egy film hitelességét, ha a felvett anyag vágásánál jelen van a rendező, vagy a létrejött alkotásra áldását adja, talán némi kényszer alatt is. A Per, mint „kisregény” semmilyen vonatkozásában nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Az általunk ismert mű így szerkesztésében az író elképzelését aligha követheti a megíratlan részek miatt is. A Kafka által lejegyzett szöveg alapján az általunk ismert írás kronológiailag szerkesztett. Szerető és áldott kéz legyen az, amely társul szegődik, ha magára vállalja a szellemiség és ilyenképpen az alkotás örökét is. Nem szőrszálat hasogatni jöttem. A szerzői akarat, szándék, vagy gondolat ellenére - Max Brod; a barát, a hagyatékot felelősen gondozó lény „árulása” is helyén való, nincsen miért hadakoznom; bár tudom, hogy az utókor mindig és elsősorban önmagával szemben nagyvonalú.

Labilis légköri frontok, puritánság és morális tisztaság találkozása az az ember, akit Kafkának tudunk. Önemésztő gátlásossága a neveltetéséből és a hontalanságából adódó univerzális magány. Csodálatra méltó a jelenvalósága, és a hangja, mely mindig visszafogott, mégis önmagán túl kiált.
Kavka. Csóka. Repülni nem tud, semmi érzéke a fényes dolgokhoz, még csak nem is fekete a tolla, szürkének látná önmagát leginkább, talán ha így lehetne a környezetébe simuló, láthatatlan. Ez sem sikerül, ez sem sikerülhet. Kénytelen lenne elviselni zsenialitását, ez meg lehetetlen. Inkább nem vesz róla tudomást. Elbújik a Munkás Baleset-biztosító egyik, sokadik irodájában, ahol bezártság érzete csak fokozódik. A belső és a külső akadályok egyaránt elviselhetetlenek; ezek nehezítik, vagy teszik lehetetlenné az írást. „Balzac sétabotján ez állt: Minden akadályt összetörök. Az enyémen: Minden akadály összetör. Közös a minden”. „Az én cellám” feljegyzései, vagy Gustav Janouch: „Beszélgetések Kafkával” című könyvének visszaemlékezései körvonalazzák csupán azokat a falakat, melyek kívülről emeltettek, és a rácsokat, melyek belülről illesztettek a helyükre. „Meghalni tudtam, fájdalmakat elviselni nem; ha szabadulni próbáltam fájdalmaimtól, azzal csak jócskán növeltem őket; hiányzott belőlem a lélek mozgékonysága, mint mikor már mindent felpakolva, a szorosabbra vont szíjakat gyötrelmesen mindegyre szorosabbra vonják, mégis elmarad az indulás. Nincs szörnyűbb, mint ezek a nem halálos fájdalmak.” A csomagok szíjait kötötték-e ilyen szorosra, vagy a szekeret húzó lovak hámjait? Úgy gondolom, hogy egy az a kettő: a szíjak szorítása. Örök légszomjra ítéltetve valami teljességgel eszköztelen önkifejezési forma keresése közben írja regényeit, töredékeit, naplófeljegyzéseit. És a leveleket, melyek sokkal inkább monológok. Címzettjei esetlegesek, bármikor felcserélhetőek, lehetnének akár fiktívek is. A levél; a forma, hogy testet kaphasson a gondolat, a levelek is az önmagába zártság, a magány lenyomatai. A „Levél apámhoz” különös helyet foglal el Kafka életművében. Az eredetileg cím nélküli írást Kafka valóban levélnek szánhatta, de az mind terjedelmében, mind végkifejletében túlnőtt levél voltán. Annyi „sikertelen” kísérlet után Kafka végérvényesen és egyértelműen akarta kiírni magából az apját, illetve a kettejük kapcsolatát; a zsarnoki szeretet és az ezzel szemben eszköztelenül álló keserűség lelki harcát. Miként a barlangrajzok állatábrázolásai az ősember hitében a vadász-szerencse zálogai voltak, akképpen tekintette Kafka az írást az ima formájának.

„Írásaim Rólad szóltak, hiszen csak azt panaszoltam el bennük, amit nem panaszolhattam el a kebleden. Szándékosan hosszúra nyújtott búcsúm volt ez Tőled, csakhogy: bár Te kényszeríttettél rá, de az általam meghatározott irányba tartott. De milyen kevés volt mindez”.
„Elvesztettem előtted az önbizalmamat, s cserébe véghetetlen bűntudatot kaptam. (Erre a véghetetlenségre gondolva írtam egyszer, helyesen, valakiről: „Attól fél, hogy szégyene még túléli”). Igen, a zárójeles utalásban szereplő idézet a befejezetlen Per utolsó mondata.

Depresszió és tüdőbaj, belső elégedetlenség és bizonytalanság, hogy azután a sebész késének pontosságával tárja fel az emberi kórok gócait. Dr. Kafka. „Megtalálta az archimedesi pontot, de maga ellen használta ki; nyilván csak ezzel a feltétellel találhatta meg.” (F.K. Az én cellám) Újra látom a messzi földről érkezett férfit, aki mindhiába várja az őrtől az engedélyt a Törvényhez jutáshoz egy olyan kapun át, mely mindvégig csak neki volt nyitva. Érdektelen, hogy mit gondolok minderről. Az elfogadáshoz vagy a megértéshez elég lenne a szeretet is. Tudnánk-e szeretni, ha nem félnénk a haláltól és legfőképpen; tudunk-e jól szeretni? Kevés vagyok a válaszhoz. Dosztojevszkij azt mondja a Szelíd teremtésben, hogy nem előtted, de az emberiség szenvedései előtt borulok le.

De mit is ír Franz Kafka? „A művészet éppen ezért – akárcsak az ima - sötétbe kinyújtott kéz, mely szeretne megragadni valamit a kegyelemből, hogy ily módon azután maga is ajándékozó kézzé változhasson.” Ez a puritán alázat Franz Kafka ars poétikája. Mert legyen bármilyen képességünk, melyet hitünk szerint megkülönböztetetten bírunk; nem érdemünk az, nem ajándék, de a feladat eszköze. Általa lehetünk képesek lefordítani az angyalok beszédét emberi nyelvre.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
Kedves Olvasók! 2008. január 14-én jelent meg először a huszadikszazad.hu, főoldalán egy ismertetővel: Üdvözlet az Olvasónak! Köszönjük, hogy velünk tartottak és reméljük, továbbra is útitársaink lesznek. További jó időutazást kívánok Min...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
HIRDETÉS
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
nidelpre
2017-05-12 09:58:13
huszadikszazad.hu (robot)
2017-02-24 10:38:38
Kiss Zoltán
2017-02-18 00:11:20
huszadikszazad.hu (robot)
2017-02-18 00:11:19
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98