Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Páholy
2011|06|01

Van úgy

Szerző: Kozár Tamás

Van úgy

Van úgy, hogy szeretünk valakit, és tudni véljük, hogy dolgunk van vele. A tétel fordítva is igaz: dolgom van vele, tehát választásom sincs a szereteten kívül. Egy olyan emberről írok most, akiről keveset tudok. Majdnem semmit. Nem játék ez, nem is örökség. Írni szeretnék erről a szakállas, morcos tekintetű emberről, mert, hogy van egy fényképem is. Az utolsó, a halála előtti napon készült. Szigorú és megbocsátó. B. Nagy László: az írásai és egy fénykép.

Hagyományozásnak soknak gondolom, a megértéshez kevésnek. Ő azt mondaná, hogy ennyi éppen elég. Tudom még, hogy Szárszón, és éppen ott mindig lassít a vonat. Talán nem is lassít. Páskándi Géza drámát írt: Tornyot választok címmel. Igen, asszociáció ez is. A helyszín a legerősebb: Szárszó minden időben József Attilát juttatja az eszünkbe, Szárszó nincs is nélküle. A költő sorsával számos ponton találkozott B. Nagy élete, aki tudva és mélyen megélve ezt, utazott azon a napon éppen oda, ahonnan már nem akart visszatérni. „Az ember végül homokos/ szomorú, vizes síkra ér,/ szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél. (J.A.)

Az 1973-as esztendőben április 18-a a nagycsütörtököt megelőző nap volt. Ilyenképpen választotta meg a helyet és az időt B. Nagy László az öngyilkosságához. Talán azért is élt oly magas hőfokon, mert érezte, hogy kevés a számára kiszabott idő. Különben meg azt gondolom, hogy a drága, mániás „bolondok” korán halnak, a mosónők meg ugyanúgy.

Visszatérek egy villanásnyi időre a Nagycsütörtökhöz, mert hiába az Úrvacsora Szereztetésének Ünnepe ez a nap, az „ige” mégis így vezettetik föl: „Azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kelyhet…” Jelzések ezek, üzenetek a kétkedő utókornak, bár tudom, hogy a legendák bölcsője az emlékezés. Hajlanék magam is - az érvek hallatán, ha lennének ilyenek, de inkább a csönd az, ami mind súlyosabb körötte. Tóth Klára, a Don Quijote köpenyében című írásában idézi a „Tardi helyzet” íróját, Szabó Zoltánt: „A lelkiismeret nem lehet sem jobb-, sem baloldali”. Mára a jobb, illetve baloldal szavaink annyira elhasználódtak és oly kevés a közük eredeti tartalmukhoz, hogy inkább azt mondom, - a lelkiismeretnek nincs pártállása, vagy még inkább azt, hogy a pártállásnak nincs lelkiismerete. De csitt! „Légy fegyelmezett”! (J.A.) A tér és idő koordinátái amúgy is összefirkálták készülő írásom vázlatait. Egy jobb sorsra érdemes gondolkodó tündöklő bukásáról kellene írnom!

A 60-as, és a 70-es évek filmes világának meghatározó alakja volt ő, az új hangon megszólaló kritika első képviselője, s így létrehozója is egyben. Látásmód és stílus nagyszerű találkozása. Nem feltétlenül küldetésben járt a „Szivacs” asztalai között, hogy híveket gyűjtsön a „gondolatnak”, éppen csak egy fokkal igényesebb közönséget próbált tanítani, valami esztétikai szabadiskolában. A jónál is jobb tollú idealista, - ha egyáltalán hallottak róla? A Lila akác című filmről így ír „Jajlila” glosszájában: „A színekkel is lehet elviselhetetlen kínokat okozni. Ilyen csonthasogató zöldeket, szemszúró sárgákat, koponyalékelő színösszetételeket leírni is iszonyat, nemhogy gyönyörködni bennük.” Finom volt a humora, szarkasztikus is, néha kegyetlen. Villon tanítványa ő, az akadémikus tékozló játékosé.

Felnőtt közben egy-két nemzedék, akik számára B. Nagy László talán kultúrtörténeti kuriózum csupán. Valami Kádár-kori filmesztétaság, árulások martaléka, vagy maradéka. Önsors-rontó vagabund, közösségre vágyó magányosság. Jó esetben ennyi. A filmeket, melyekről írt, közülük kevesen láthatták. Alig van vetítő, ahol a közelmúlt filmes termését nézhetnénk újra. Nem a „retro” kocsmák nosztalgikus lábáztatásait keresztezném film-klubos estékkel. Azokban az ivókban a szocreál bútorzat és a „korhű” zene mellett fellelhető a nemzedéki Kövidinka és a történelmi Kevert; az emlékezés ízei és díszletei. Mozit gondolok inkább, ahol tetten érhető, hogy miként váltak a tegnap filmjei kortörténeti dokumentumokká. Jelenünk megértéséhez a múltunkkal való szembenézés vezethet csak, a filmarhivumok pincéinek ajtajait szélesre kell tárni. A film utat talál, ha nem száműzik sötét dobozokba, a gyertya világa beragyoghatja a sötétet. Gyertyafényről beszélek, a lehetett volna létezéséről, más részről a létezhetőségek lehetetlenségéről. B. Nagy László azt írja, - József Attilát megidézve -, hogy „Légy, aki voltál, s aki lehettél volna, másképp lenned sem sikerül”. Hiába a tanítás az asszociáció szabadságáról, nincs kötöttebb annál.

A kritika feladata, hogy segítse földolgozni az élményt, szavakká szelídíteni a bennünk megfogant érzelmi reakciót, melyet a kép, a mozgás, a zene, a tánc, vagy a mondat kivált, kiváltott belőlünk. Legyen igene, vagy tagadása arra, amit alkotásként kínál a találkozás pillanata. Érzéseink olyan módon történő megfogalmazására hivatott, melyre talán még keveseknek gondoljuk magunkat. Tanítson: ne ítélkezni, de látni, hallani inkább. Kötelessége elválasztani az értékest az értéktelentől, hamist az igaztól. A kritika markánsan képviselje, jelenítse meg véleményét, de ne tetszelegjen a tévedhetetlen szerepében. Száműzze a tekintély-elvűséget, legyen forradalmi, de hevületében ne felejtkezzen meg a megszüntetve megőrzés tanításáról sem. Azt szeretném, ha kérdezne inkább, ha ezzel is nagykorúsítaná olvasóit. A nagybácsi tiszte, hogy először és utoljára elkísérje a fiút a nyilvánosházba, és bemutassa a Madámnak. Másképpen: Tandori óva int, mikor írja -„Ne figyelj rám, vigyázz magadra”. Amit bárki mond, az csak egyike a lehetséges válaszoknak, küldetése, hogy gondolkozásra késztessen. A kritika állandóan a beavatás körül lábatlankodik.
A folyó siet, a kő marad. Igen, ha kő az istenadta, nem gipsz, vagy mész, - de más bajok is vannak: „Tévhiedelem ugyanis, hogy – szemben egy színházi előadással – egy film mindig ugyanaz marad. A film talán igen, de a szemlélője? Soha. Voltak filmek, amelyeket igen sokszor láttam, de sohasem keltették ugyanazt a hatást.” Itt kell megemlítenem azt a személyes hangot, mely B. Nagy László kritikáira oly jellemzőek. Egyetlen „mozdulattal” hozza „közelivé” írása tárgyát és önmagát. B. Nagy a meggyőzéshez szakmai tudását, íráskészségét és makacs tisztességét adja. Ez az a háromlábú szék, amelyik sohasem billen meg.
Nem az én feladatom, hogy a ma szereplőit figyelmeztessem a kritika etikai és szakmai kötelességeire. B. Nagy Lászlót idézem inkább: „Igen, nincs időnk mást, csak az igazat mondani. Legalábbis meg kell próbálkoznunk vele.” Utópikus álom, idealizmus? Ha igen, akkor talán mégis valami becsületes foglalkozást kellene választania mindenkinek.

Ha nem is tudnánk, - éreznénk: nem egy esztétizáló tollnok formázta ezeket a recenziókat. B. Nagy László a maga filmjét forgatta minden kritikája írásakor, tekintete a rendezőé, a „sosem-volt”, a „sosem-lesz” filmek alkotójáé. Filmeszményét valahol a „Szindbád” és a „Tisztelet az öregasszonyoknak” vonzásában kell keresnünk. Ez utóbbiról írja: „Egy világ múlik el benne, pusztul el végérvényesen; valamiképp mégis felragyog, az időtlenségbe párolódik.” Nem szépeleg, és nem fanyalog. Írásaiban a művész néhány vonallal fölskiccelt krétarajzaiban gyönyörködhetünk, máskor a pedagógus türelmével vezet képről képre. A „Hamu és gyémánt” záró-jelenetének értelmezése a filmes újságírás tanítandó példája: „Tartama: a főhős agyonlövi a kommunista komisszárt. Csaknem ugyanebben a pillanatban lobot vet az éjfekete égbolt. Tűzijáték-rakéták sziporkáznak, s fényzuhatag ömlik gyilkosra, s áldozatára. Ha csak ennyit közlök az olvasóval, könnyen gyanúba foghatja a rendezőt: a gyilkost ünnepli. Tűzijáték, diadalmámor, vége a „zsarnoknak”. S a tűzijáték v a l ó b a n győzelmi: a náci Németország fölött aratott diadal, a béke ünneplése. Mást jelent azonban a merénylőnek. Vakrémületet: ott áll a fényözönben, egy halott a karjai közt. Bújni akarna. Szabadulni áldozatától. Tettetni, mintha nem is volna halott. Kívánja, hogy éljen. Már-már föltámasztaná. Rádöbben, hogy tette értelmetlen és menthetetlen.”
Közép-Európa tragédiája egyetlen képsorban, de beszélhetett-e erről bárki, a „beszélőn” kívül? B. Nagy megkísérli, és nem veszik észre. Nem vették észre?

József Attila nem kertel, nem tud a szeretetével és zsenialitásával másként szólni: „Érted haragszom én, nem ellened,/ nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra/ tartalak álmaimban, /erősítsen az én haragom, dehogy is bántson,/ kedves.” Nekem ez a Látvány Logikája, számomra ez B. Nagy könyve. És még - a látványt szóra bírni, a hangot árnyékolni, a szavakat az alapszínekből kikeverni. Az egyszeri, az önkereső ember mindig megújuló kísérlete meghódítani a végtelent. Kevesebbért nem érdemes útnak indulni. Egy szatócsbolt vezetése talán több sikerrel járhat és jövedelmezőbb lehet.
A művészet esztétikum és hitelesség, az ő írásaiban mindkettő jelen van valóságosan, és a követelmény szintjén.

„A művészetben – ha valóban az – lehetetlen a hazugság, sőt, még a tévedés is: az esztétikum természete kizárja ennek a lehetőségét. Ami hamis, egyszersmind rossz is: uszító klapanciákat számlálhatatlan tömegben írtak – jeles költők is nemegyszer­ ­-, de egyetlen jó versről nem tudok, amelyiknek igazságtartalma kétes volna”. Ez az egyetlen idézet is elegendő lehetne, hogy megértsük: miért nem kerülhetett B. Nagy László a „tűrtek” kasztjából a „támogatottak” közé. Miért is támogatták volna a szabadságot? A diktatúra már csak ilyen, és demokráciákban is előfordul. Van úgy.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
Kedves Olvasók! 2008. január 14-én jelent meg először a huszadikszazad.hu, főoldalán egy ismertetővel: Üdvözlet az Olvasónak! Köszönjük, hogy velünk tartottak és reméljük, továbbra is útitársaink lesznek. További jó időutazást kívánok Min...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Malmaison foglya sehogy sem nyugszik bennem: hiába tettem pontot múltkori elemzésem végére, további töprengésre késztet egy nemrégiben kapott levél. Dehel Gábor kolozsvári színművész, rendező és írótárs keresett meg Groza-ügyben, mivel úgy...
Fórum
Serpico
2014-07-14 15:16:27
huszadikszazad.hu (robot)
2014-07-14 15:16:27
Mac
2014-03-11 13:02:39
Mac
2014-03-11 12:58:34
gym
2014-03-07 10:43:43
huszadikszazad.hu (robot)
2014-03-07 10:43:43
huszadikszazad.hu (robot)
2014-01-28 19:51:50
jborjan
2014-01-22 16:53:25
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98