Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
ipariwebshop.hu
Páholy
2011|06|01

Van úgy

Szerző: Kozár Tamás

Van úgy

Van úgy, hogy szeretünk valakit, és tudni véljük, hogy dolgunk van vele. A tétel fordítva is igaz: dolgom van vele, tehát választásom sincs a szereteten kívül. Egy olyan emberről írok most, akiről keveset tudok. Majdnem semmit. Nem játék ez, nem is örökség. Írni szeretnék erről a szakállas, morcos tekintetű emberről, mert, hogy van egy fényképem is. Az utolsó, a halála előtti napon készült. Szigorú és megbocsátó. B. Nagy László: az írásai és egy fénykép.

Hagyományozásnak soknak gondolom, a megértéshez kevésnek. Ő azt mondaná, hogy ennyi éppen elég. Tudom még, hogy Szárszón, és éppen ott mindig lassít a vonat. Talán nem is lassít. Páskándi Géza drámát írt: Tornyot választok címmel. Igen, asszociáció ez is. A helyszín a legerősebb: Szárszó minden időben József Attilát juttatja az eszünkbe, Szárszó nincs is nélküle. A költő sorsával számos ponton találkozott B. Nagy élete, aki tudva és mélyen megélve ezt, utazott azon a napon éppen oda, ahonnan már nem akart visszatérni. „Az ember végül homokos/ szomorú, vizes síkra ér,/ szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél. (J.A.)

Az 1973-as esztendőben április 18-a a nagycsütörtököt megelőző nap volt. Ilyenképpen választotta meg a helyet és az időt B. Nagy László az öngyilkosságához. Talán azért is élt oly magas hőfokon, mert érezte, hogy kevés a számára kiszabott idő. Különben meg azt gondolom, hogy a drága, mániás „bolondok” korán halnak, a mosónők meg ugyanúgy.

Visszatérek egy villanásnyi időre a Nagycsütörtökhöz, mert hiába az Úrvacsora Szereztetésének Ünnepe ez a nap, az „ige” mégis így vezettetik föl: „Azon az éjszakán, melyen elárultatott, kezébe vette a kelyhet…” Jelzések ezek, üzenetek a kétkedő utókornak, bár tudom, hogy a legendák bölcsője az emlékezés. Hajlanék magam is - az érvek hallatán, ha lennének ilyenek, de inkább a csönd az, ami mind súlyosabb körötte. Tóth Klára, a Don Quijote köpenyében című írásában idézi a „Tardi helyzet” íróját, Szabó Zoltánt: „A lelkiismeret nem lehet sem jobb-, sem baloldali”. Mára a jobb, illetve baloldal szavaink annyira elhasználódtak és oly kevés a közük eredeti tartalmukhoz, hogy inkább azt mondom, - a lelkiismeretnek nincs pártállása, vagy még inkább azt, hogy a pártállásnak nincs lelkiismerete. De csitt! „Légy fegyelmezett”! (J.A.) A tér és idő koordinátái amúgy is összefirkálták készülő írásom vázlatait. Egy jobb sorsra érdemes gondolkodó tündöklő bukásáról kellene írnom!

A 60-as, és a 70-es évek filmes világának meghatározó alakja volt ő, az új hangon megszólaló kritika első képviselője, s így létrehozója is egyben. Látásmód és stílus nagyszerű találkozása. Nem feltétlenül küldetésben járt a „Szivacs” asztalai között, hogy híveket gyűjtsön a „gondolatnak”, éppen csak egy fokkal igényesebb közönséget próbált tanítani, valami esztétikai szabadiskolában. A jónál is jobb tollú idealista, - ha egyáltalán hallottak róla? A Lila akác című filmről így ír „Jajlila” glosszájában: „A színekkel is lehet elviselhetetlen kínokat okozni. Ilyen csonthasogató zöldeket, szemszúró sárgákat, koponyalékelő színösszetételeket leírni is iszonyat, nemhogy gyönyörködni bennük.” Finom volt a humora, szarkasztikus is, néha kegyetlen. Villon tanítványa ő, az akadémikus tékozló játékosé.

Felnőtt közben egy-két nemzedék, akik számára B. Nagy László talán kultúrtörténeti kuriózum csupán. Valami Kádár-kori filmesztétaság, árulások martaléka, vagy maradéka. Önsors-rontó vagabund, közösségre vágyó magányosság. Jó esetben ennyi. A filmeket, melyekről írt, közülük kevesen láthatták. Alig van vetítő, ahol a közelmúlt filmes termését nézhetnénk újra. Nem a „retro” kocsmák nosztalgikus lábáztatásait keresztezném film-klubos estékkel. Azokban az ivókban a szocreál bútorzat és a „korhű” zene mellett fellelhető a nemzedéki Kövidinka és a történelmi Kevert; az emlékezés ízei és díszletei. Mozit gondolok inkább, ahol tetten érhető, hogy miként váltak a tegnap filmjei kortörténeti dokumentumokká. Jelenünk megértéséhez a múltunkkal való szembenézés vezethet csak, a filmarhivumok pincéinek ajtajait szélesre kell tárni. A film utat talál, ha nem száműzik sötét dobozokba, a gyertya világa beragyoghatja a sötétet. Gyertyafényről beszélek, a lehetett volna létezéséről, más részről a létezhetőségek lehetetlenségéről. B. Nagy László azt írja, - József Attilát megidézve -, hogy „Légy, aki voltál, s aki lehettél volna, másképp lenned sem sikerül”. Hiába a tanítás az asszociáció szabadságáról, nincs kötöttebb annál.

A kritika feladata, hogy segítse földolgozni az élményt, szavakká szelídíteni a bennünk megfogant érzelmi reakciót, melyet a kép, a mozgás, a zene, a tánc, vagy a mondat kivált, kiváltott belőlünk. Legyen igene, vagy tagadása arra, amit alkotásként kínál a találkozás pillanata. Érzéseink olyan módon történő megfogalmazására hivatott, melyre talán még keveseknek gondoljuk magunkat. Tanítson: ne ítélkezni, de látni, hallani inkább. Kötelessége elválasztani az értékest az értéktelentől, hamist az igaztól. A kritika markánsan képviselje, jelenítse meg véleményét, de ne tetszelegjen a tévedhetetlen szerepében. Száműzze a tekintély-elvűséget, legyen forradalmi, de hevületében ne felejtkezzen meg a megszüntetve megőrzés tanításáról sem. Azt szeretném, ha kérdezne inkább, ha ezzel is nagykorúsítaná olvasóit. A nagybácsi tiszte, hogy először és utoljára elkísérje a fiút a nyilvánosházba, és bemutassa a Madámnak. Másképpen: Tandori óva int, mikor írja -„Ne figyelj rám, vigyázz magadra”. Amit bárki mond, az csak egyike a lehetséges válaszoknak, küldetése, hogy gondolkozásra késztessen. A kritika állandóan a beavatás körül lábatlankodik.
A folyó siet, a kő marad. Igen, ha kő az istenadta, nem gipsz, vagy mész, - de más bajok is vannak: „Tévhiedelem ugyanis, hogy – szemben egy színházi előadással – egy film mindig ugyanaz marad. A film talán igen, de a szemlélője? Soha. Voltak filmek, amelyeket igen sokszor láttam, de sohasem keltették ugyanazt a hatást.” Itt kell megemlítenem azt a személyes hangot, mely B. Nagy László kritikáira oly jellemzőek. Egyetlen „mozdulattal” hozza „közelivé” írása tárgyát és önmagát. B. Nagy a meggyőzéshez szakmai tudását, íráskészségét és makacs tisztességét adja. Ez az a háromlábú szék, amelyik sohasem billen meg.
Nem az én feladatom, hogy a ma szereplőit figyelmeztessem a kritika etikai és szakmai kötelességeire. B. Nagy Lászlót idézem inkább: „Igen, nincs időnk mást, csak az igazat mondani. Legalábbis meg kell próbálkoznunk vele.” Utópikus álom, idealizmus? Ha igen, akkor talán mégis valami becsületes foglalkozást kellene választania mindenkinek.

Ha nem is tudnánk, - éreznénk: nem egy esztétizáló tollnok formázta ezeket a recenziókat. B. Nagy László a maga filmjét forgatta minden kritikája írásakor, tekintete a rendezőé, a „sosem-volt”, a „sosem-lesz” filmek alkotójáé. Filmeszményét valahol a „Szindbád” és a „Tisztelet az öregasszonyoknak” vonzásában kell keresnünk. Ez utóbbiról írja: „Egy világ múlik el benne, pusztul el végérvényesen; valamiképp mégis felragyog, az időtlenségbe párolódik.” Nem szépeleg, és nem fanyalog. Írásaiban a művész néhány vonallal fölskiccelt krétarajzaiban gyönyörködhetünk, máskor a pedagógus türelmével vezet képről képre. A „Hamu és gyémánt” záró-jelenetének értelmezése a filmes újságírás tanítandó példája: „Tartama: a főhős agyonlövi a kommunista komisszárt. Csaknem ugyanebben a pillanatban lobot vet az éjfekete égbolt. Tűzijáték-rakéták sziporkáznak, s fényzuhatag ömlik gyilkosra, s áldozatára. Ha csak ennyit közlök az olvasóval, könnyen gyanúba foghatja a rendezőt: a gyilkost ünnepli. Tűzijáték, diadalmámor, vége a „zsarnoknak”. S a tűzijáték v a l ó b a n győzelmi: a náci Németország fölött aratott diadal, a béke ünneplése. Mást jelent azonban a merénylőnek. Vakrémületet: ott áll a fényözönben, egy halott a karjai közt. Bújni akarna. Szabadulni áldozatától. Tettetni, mintha nem is volna halott. Kívánja, hogy éljen. Már-már föltámasztaná. Rádöbben, hogy tette értelmetlen és menthetetlen.”
Közép-Európa tragédiája egyetlen képsorban, de beszélhetett-e erről bárki, a „beszélőn” kívül? B. Nagy megkísérli, és nem veszik észre. Nem vették észre?

József Attila nem kertel, nem tud a szeretetével és zsenialitásával másként szólni: „Érted haragszom én, nem ellened,/ nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra/ tartalak álmaimban, /erősítsen az én haragom, dehogy is bántson,/ kedves.” Nekem ez a Látvány Logikája, számomra ez B. Nagy könyve. És még - a látványt szóra bírni, a hangot árnyékolni, a szavakat az alapszínekből kikeverni. Az egyszeri, az önkereső ember mindig megújuló kísérlete meghódítani a végtelent. Kevesebbért nem érdemes útnak indulni. Egy szatócsbolt vezetése talán több sikerrel járhat és jövedelmezőbb lehet.
A művészet esztétikum és hitelesség, az ő írásaiban mindkettő jelen van valóságosan, és a követelmény szintjén.

„A művészetben – ha valóban az – lehetetlen a hazugság, sőt, még a tévedés is: az esztétikum természete kizárja ennek a lehetőségét. Ami hamis, egyszersmind rossz is: uszító klapanciákat számlálhatatlan tömegben írtak – jeles költők is nemegyszer­ ­-, de egyetlen jó versről nem tudok, amelyiknek igazságtartalma kétes volna”. Ez az egyetlen idézet is elegendő lehetne, hogy megértsük: miért nem kerülhetett B. Nagy László a „tűrtek” kasztjából a „támogatottak” közé. Miért is támogatták volna a szabadságot? A diktatúra már csak ilyen, és demokráciákban is előfordul. Van úgy.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
Kedves Olvasók! 2008. január 14-én jelent meg először a huszadikszazad.hu, főoldalán egy ismertetővel: Üdvözlet az Olvasónak! Köszönjük, hogy velünk tartottak és reméljük, továbbra is útitársaink lesznek. További jó időutazást kívánok Min...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
HIRDETÉS
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
lacimadár
2016-06-15 23:04:31
huszadikszazad.hu (robot)
2016-06-15 23:04:30
huszadikszazad.hu (robot)
2016-05-19 12:04:21
huszadikszazad.hu (robot)
2016-03-07 20:14:50
saturday
2016-01-14 21:23:51
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98