Tánczos G. Károly, író

" />
Dtum
Login with Facebookk
Páholy
2008|04|13

Nekünk Ady kell, avagy irodalmunk XX. százada 1906-tal kezdődik

Szerző: Tánczos G. Károly

Az 1903-as évfolyamban hiába kerestem, nem találtam Ady Még egyszer című kötetéről ismertetést. Lelombozódtam, de nem nagyon! A kötet nem ér meg egy lelki összeomlást. Amikor az 1904. januári számban Párizsról (Ady februárban érkezett oda) és A modern asszonyról (Léda után ment) olvastam, jelnek értelmeztem. Hát még az 1905-ös év cikkeit! Például Csokonairól, akiről költőnk ezt írja A magyar Pimodanban: „Legrokonabbnak az összes volt és lehető magyar költő közül Csokonai Vitéz Mihályt érzem magamhoz…” Vagy a politika rovatban a Forradalmi mozgalmak Oroszországban és szintén januárból a Véres tüntetések Péterváron című írásokat! Már Magyarországon élhette meg – és kommentálhatta – a politikai válságot, válhatott Fejérváry Géza rövid miniszterelnöksége alatt „darabonttá”. Múltjának ezt a darabját élete végéig vállalta. Báró Fejérváry második (decemberi) lemondásának hírétől már csak négyet kell aludnom, hogy olvashassam a… Ötöt kellett, mert nem számoltam azzal, hogy egy februárban megjelent kötetről a legjobb esetben a márciusi számban olvashatok. A huszadikszazad.hu-nak a többi mellett ez a szinte gyerekes kíváncsiságkeltés a nagy erénye. És most ugorjunk vissza egy kicsit (mindössze 5 évet és 3 hónapot)!
Olvasom a kultúra rovatban megjelent szövegeket. Olvasom a verseket, az ismertetőket, és érzelmeim, hangulataim, sőt indulataim amplitúdója igen változatos mértékeket vesz fel. (Stílszerűbb lenne persze egy EKG-metafora!) 1900 januárjában Pekry Károly két kötetéről jelent meg méltatás a fogyatékossága legyőzése után „szép költői pályát” jósolva neki. Ugyanazon hónap még két, színvonaltalanságával szívdobogtató élménnyel ajándékoz meg: olvashatom Fülei-Szántó Lajos Otthon, és Szabolcska Mihály A Tiszánál című versét. Jött március egy újabb Szabolcskával. Alkalmi strófákat írt a hazaszeretetről, március 15-ikére datálva. Ám jött Szabó Ágnes is, aki helyére tette a költőt (az „úrias hangzású” Szabolcska de Együgyű Mihálynak titulálva), s még inkább annak az olvasónak az agyát, akinek esetleg tetszett a vers. Ez a blog rendbe hozta szívműködésemet, s ebben találkozhattam először Ady Endre nevével. De ez még a Szabolcskák tündöklésének időszaka, meg a Szász Károlyoké, meg a 70 éves Ferencz Józsefet verssel köszöntő Sántha Károlyoké, Kozma Andoroké, meg a Pósa Lajosoké (ha valamelyiküknek alacsony az adrenalin szintje, ajánlom, keresse meg az 1900 májusát és olvassa el a Dalok Lidikéről című füzért), a Varsányi Gyuláké… Itt érdemes egy Ady-adalékért elolvasni A költők a bálban dolgoznak című blogot.
Teret kapott továbbá verseivel Erdős Renée, Lampérth Géza, Dobos Károly. Ez utóbbi Tavaszutó című kötetét nem éppen hízelgőn mutatják be, de adják „egy sikerűltebb darabját”. Lenkei Henrik Új versek című kötetét dicséri a kritikus és „mutatványul” közlik A poéta címűt, amelyből egyetlen versszakot idemásolok (ennyi untig elég, meglátják!): „Hejjó! Hejjó! Rivall a / Járókelők felé / És mind kitér, ruháját / Hogy szenny ne lepje bé.” A prózaírók közül csak kettőt: Beniczkyné Bajza Lenke és Szomaházy István.
Sorolhatnám még a ma már üresen csengő neveket, de a realitás jegyében meg kell mondanom, hogy bár a silányabb irodalmi termés volt többségben, azért megemlékeztek olyanokról is, mint Jókai Mór, Mikszáth Kálmán (ő még munkatársa is lett a Vasárnapi Újságnak), Lovik Károly, Kiss József, Lévay József, Kaffka Margit, Molnár Ferenc, Gárdonyi Géza, Petelei István, Bródy Sándor, hogy csak élőket (Jókay 1904-ig töltötte be e státuszt) és magyarokat említsek. Róluk írtak, de nem közöltek tőlük. Feltűnő a költők ritkasága e névsorban! Utoljára hagytam Tolnai Lajost, akiről az 1902 október 19-én bekövetkezett halála alkalmából hosszú méltatást közöltek. Ady Zilahon ismerte meg regényeit, s egy, a „magyar messiások” közé sorolt író baráti társaságába tartozó professzortól hallott először Nietschéről! Vajda János és Csokonai mellett Tolnait is szellemi elődjének tartotta.
Ezek a nevek (emberek) már az Új versek szellemiségét jelzik!
S most itt fekszik (igen, fekszik, mert leszedtem a gépről és kinyomtattam) a Vasárnapi Újság anonim munkatársának bírálata Ady Endre Új versek című kötetéről. Nincs értelme sorról-sorra venni az írást, ahogy az Új versek elemzésére is vannak hivatottabbak! Én mindössze arra vállalkozom, hogy megvédjem írásom címét!
A bíráló csak a nekigyürkőzésében talál „kétségtelen geniális” vonást, és megjegyzi, hogy ebben „van egy kis póz és affektálás is.”, de magától Adytól így vonja meg: „…ha igazi művészi lángelme jön, előbb-utóbb keresztül tudja törni magát az Ady Endre magyar ugar -án…”
Az igaz, hogy egy kortársban nehéz felismerni a zsenit, de ez a mondat nem a félreismerést igazolja, hanem mást, szomorúbbat. Olyan emberek, akik irodalmi köztudatunknak máig részei, például Ignotus, Bíró Lajos, Fenyő Miksa, Fülep Lajos, lelkesedtek a kötetért, érezték és értették a költői szándékot. A XX. század legfontosabb folyóiratának, a Nyugatnak haláláig elismerten meghatározó alakja.
A szerelmes verseket a recenzens majdhogynem a „pathológia” hatáskörébe utalja, homályosnak, sőt teljesen érthetetlennek tartja némelyiküket. Szemmel láthatólag nem tud elszakadni a „közönséges emberi” szerelemfelfogástól, értetlenül áll eme új férfi-nő viszonyt kitáró költészet előtt. Bocsássuk meg neki, a szerelem végül is az ember legszemélyesebb „ügye”! Pedig, férfiak és nők, be sokszor tépünk bele egymás husába!
Hitetlenkedve olvastam a recenzió következő mondatát: „Szinte szándékosan kihívják az ellentmondást azok a versek, amelyekben mai szellemi állapotainkról szól.” Írásom elején hosszan soroltam, néhol idéztem a korszak hivatalos „sztárjait”. Világos, hogy miért kellett Ady! A nyugalom helyett a dühös izgatottság, a bizonyosság helyett a kétely, az elégedettség helyett az elégedetlenség, a parlagi egyértelműség helyett gondolkodtató szimbólumok, az idill helyett a komor, szomorú és silány valóság cselekvésre sarkalló képe, a beletörődés helyett a lázadás, az öntömjénező nacionalizmus helyett egészséges nemzeti önismeret, az avítt, félfeudális berendezkedés helyett modern polgári demokrácia, a múltszagú jelen helyett a jövő, a posványos állóvizek helyett a hajóra hívó új vizek! Ez Ady, ez az Új versek. Kellett már – a recenzens szavaival – az „ernyedt, erőtlen” irodalmunkban!
A fentebb idézett passzusban szól a bíráló az „Ugar-versekről”. A milliók életét megnyomorító nagybirtokrendszer (a félfeudális Magyarország) kritikájában mindössze „költészeti”, szellemi problémát lát(tat)! Illyés írta Bartókjában, hogy „növeli, ki elfödi a bajt”. A hazugsággal, szemfényvesztéssel szemben áll Ady sokszor kíméletlen őszintesége!

A bírálat már csak egy verscsoportra figyel: a kötet A daloló Párizs ciklusban összegyűjtött verseivel. „Azt a benyomást hozta haza, hogy ott fenékig tejfel világ. [Ez a mondat emlékeztet gyerekkorom antiimperialista propagandájának szlogenjeire.] Itthon aztán látva a mi kétségtelenül szűkebb körű, kicsinyes szellemi életünket(!!!), elkeseredve vágyik vissza a franczia fővárosba.” (A felkiáltójeleket én tettem oda!) Idézek A Gare de l’Esten című versből: „Elátkozott hely. Nekem: hazám. / A naptalan Kelet.” A másik már nyíltan cáfolja a recenzenst: „Mégis megyek. Visszakövetel / A sorsom.” Az 1909-es Szeretném, ha szeretnének A föl-földobott kő című verséből mindenki ismerheti Ady „magyartalanságát”, amely vád igen gyakran érte. Tényszerű megállapítása a recenziónak, hogy Baudelaire és Verlaine nagy hatással volt Ady költői nyelvének kialakulásában. De ne feledjük a programverset: „…Mégiscsak száll új szárnyakon a dal / S ha elátkozza százszor Pusztaszer / Mégis győztes, mégis új és magyar.”
A cikk további része felemás dicséret. Ilyen mondat horgasztja le az előzőekben szuperlatívuszokat olvasó kedvét: „Még nem kész költő olyan értelemben, hogy végleges ítéletet lehetne mondani róla…” Mindez a sok leírt szó nem pótolhatja, amit a recenzens kihagyott. A legszembetűnőbb a Szűz ormok vándora című ciklus figyelmen kívül hagyása. Ebben olvasható a legszörnyűségesebb víziós verse, a Harc a Nagyúrral. Véletlen? Ez eszembe juttatja azt az esetet, amikor a rendszerváltás hevületében egy újságban ki akarták iktatni irodalmunkból József Attilát, mondván, kommunista volt! A következő, Vér és arany kötetben már egy egész ciklust szán a témának, Mi urunk: a Pénz.
A recenzió a következő mondattal zárul: „A ki irodalmunk jövője iránt érdeklődik, meg kell hogy jegyezze a nevét, mert alighanem lesz még szerepe ebben a jövőben.”
Telibe talált „jóslat”! A „kompországos” Ismeretlen Korvin-kódex margójára (1905) és az Új versek jelezték, hogy kialakult Ady Endre világképe, s kialakította azt a nyelvet, amellyel ki tudja fejezni a benne forrongó „sok tartalmat”! 1914-ig évente adott ki verseskötetet, rengeteg újságcikket, sok tanulmányt, elbeszélést írt a hátra lévő 13 évében.
Bizonyítani látom, hogy valóban kell Ady!
Ijesztő és nagyon szomorú Ady Endre költészetének aktualitása!
A magyar irodalomnak fontos vonulata a társadalmi érzékenységű költészet. Talán nem véletlen, hogy a (számomra) két legnagyobb, Ady és József Attila baloldali érzelmű volt! (A XX. század első felében a baloldaliság jelentett ellenzékiséget. (Hagyjuk a Tanácsköztársaság első „import-szocializmusát”!)
Ady szocialistának vallotta magát, abban – a mára, úgy látszik elavult – értelemben, hogy felvette a harcot „Pusztaszer Magyarországával” szemben: „Gőgös, gazdag grófra s gazdagult zsidóra / Haragszunk és vagyunk egyazon haraggal.” A márciusi Naphoz című verse egy másik vonatkozásában is fontos.
Ha valaki kiérezte írásom címében a (nem nagyon) rejtett utalást költőnk Nekünk Mohács kell (1909) című versére, nem tévedett a szimata! Ady a magyar nemzetnek Kölcsey Ferenc óta a legnagyobb kritikusa! A Duna vallomása című, kötetben 1908-ban megjelent versében a magyarság bírálatát tágabb környezetbe foglalja: „A Duna-táj bús villámhárító. / Fél-emberek, fél-nemzetecskék / Számára készült szégyen-kaloda.” És a folytatásban kimondja, hogy ezért a helyzetért mások, az uraik, végső soron a politikusok felelősek: „Ahol a szárnyakat lenyesték / S ahol halottasak az esték.” Ebbe belesűrűsödik a „magyar messiások” képzete is! A márciusi Naphoz (A Minden-Titkok versei, 1910) egyesíti a nemzet bírálatát a petőfis hevületű tettre serkentéssel:
„Verjen meg az Isten, verjen meg bennünket.
Verje meg a tettünk, verje meg az álmunk,
Dunai-tiszai régi megállásunk.
Verje a múltunkat, verje a jövőnket,
S betyáros magunkból elkövetkezőket,
Ha el nem tiporjuk, kik utunkat állják:
Magyar márciusunk minden akadályát.”

A befogadás szubjektív, lélektanát lehet magyarázgatni, de pontosan leírni lehetetlen. Az I. világháború alatt (1917-ben) írt verse, az Emlékezés egy nyár-éjszakára, illetve annak bizonyos sorai bennem a háborútól teljesen független gondolatokat indítanak meg. „Csörtettek bátran a senkik / És meglapult az igaz ember…” Vagy: „Tudtuk, hogy az ember esendő / S nagyon adós a szeretettel…”
Nagyon elkeserítő és nagyon igaznak tűnő az 1914-ben kötetben kiadott Sípja régi babonának ítélete a magyarságról:
„Szól a sípszó: átkozott nép.
Ne hagyja az Úr veretlen.
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen.
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.”

A „húsvéttalan magyarságról”, „a mi másolt életünkről” beszélő A fajok cirkuszában (1910) és a Nekünk Mohács kell olyan sötét világú és pesszimista, s legfőképp oly találó és időszerű, hogy nincs szívem velük elrontani a kedvüket, de ígérjék meg, hogy el- vagy újraolvassák!
Bús magyarsággal köszönöm!

Tánczos G. Károly

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98