Dtum
Login with Facebookk
1900 | Augusztus

Méregkeverő asszonyok délvidéken

A déli vidéken, Temesmegyében egyre tartanak a mérgezések miatt meginditott vizsgálatok. Több oláh község temetőjében kiássák a halottakat, hogy a méreg nyomát kutassák bennök.

 

 

A biróság mind ujabb feljelentéseket kap, melyek megannyi férjgyilkosságról szólnak, és megdöbbentő pontossággal szolgáltatják a törvény kezére nemcsak az áldozatok nevét és halálának idejét, de egyuttal a terhelő adatok egész halmazát.


A mult héten ismét künn járt Petrományon Jakabffy Pál vizsgálóbíró Szigeti Henrik dr. törvényszéki orvossal, hogy két halottat kiásson.

 

 

Titokban kellett jönniök, mert utóbb többször megtörtént, hogy a bünös asszony nem az igazi sirt jelölte meg, hanem engedte, hogy idegen halottnak a nyugodalmát bolygassa meg a sirásó.

 

 

Ezért jöttek hiradás nélkül Petrományra a törvényszék küldöttei s kiásták a sirt: Mikuleszku Konstantinét és a Popovics Máriáét. Ez esetben tehát asszony is szerepel, mint méreggyilkosság áldozata.

 

 

Mindkettőnek a halála tiz évvel ezelőtt történt, ugyszólván egyszerre. Az özvegy házasfelek összeköltözködtek. Már akkor ujjal mutatott rájuk mindenki, de a törvény keze csak most érte utol őket, mikor a zsebelyi méregpör fölrázta az egész környék erkölcsi jobb érzését.

 

A koporsókban talált hullamaradékokat felküldték Budapestre, a központi törvényszéki vegyészhez.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Mérgezések
Tatár Anita

Az esetről Mikszáth Kálmán számol be.

 

Megemlékeztünk tegnap arról, hogy Felletár állami vegyész-szakértő a hozzá felküldött zsebelyi hullarészekben óriási mennyiségü arzenikumot talált. A temesvári törvényszék vizsgálóbirája erre azonnal Zsebelyre szállott ki s ott tömeges letartóztatásokat rendelt el. Az eddigiek után a zsebelyi mérgezési bünper szenzáczió és kiterjedtség dolgában még a hírhedt hódmezővásárhelyi mérgezési pört is tul fogja szárnyalni.

 

Az országos vegyész egyes hullarészekben óriási tömeg mérget talált, másokban keveset, de a törvényszéki orvos a konstatált legkisebb adagot is elégnek jelentette ki arra, hogy attól nem egy, de több emberélet is elpusztuljon.

 

Aschinger ügyész és dr. Gerdanovits törvényszéki biró, tegnap késő estig ott dolgoztak Zsebelyen. Iszonyatos erkölcsi elvadulás és galád megátalkodottság tűnt ki ezúttal is a megejtett vallatásokból. Az özvegyek ellen még a meggyilkoltak testvérei sem mernek vallani, mert félnek ezeknek a szörnyetegeknek szeretőitől, kik a falu legelvetemedettebb elemeiből tesznek ki, s akik halállal fenyegetnek mindenkit, aki terhelően vall. Pedig faluszerte ujjal mutogatnak rá a gyilkos asszonyokra s nyíltan beszélnek gazságaikról; csak épen a törvény emberei előtt némák.

 

Igy áll a bíróság Korínnal, a patikárussal is. Köztudomásu, hogy az arzenikum-kereskedés révén meggazdagodott s benépesítette a zsebelyin kivül a giládi, sipeti és ligeti temetőket is. És még se mer vallani ellene senki, mert iszonyúan fél tőle az egész környék. Szinte babonás rettegés fogja el az embereket nevének puszta hallatára.

 

Eddig összesen 15 elfogatás történt. Legújabban letartóztatták: Borkan Györgyöt, Korín vejét, ki nejét emésztette el s jelenlegi feleségét Zsorzs Verszáriát, ki szintén méreggel szabadította meg magát első urától. Elfogták továbbá Musztecs Annát, aki 14 napon át mérgezett aludtejjel etette férjét. Hiába panaszkodott a szerencsétlen a szomszédoknak, hogy méreggel etetik; a halálos itéletet régrehajtották rajta.

 

Ítélet ez ügyekben később várható.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Temes Jáger Mari
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98