Dtum
Login with Facebookk
1900 | December

A csepegő vizvezetéki csap

A Zeitung für Gasund Wasserschaft cz. szaklap a csepegő vizvezetéki csapokon kárbavesző vízmennyiségről a következő számitásokat közli.

 

Egy rosszul záródó vizvezetéki csapon át, feltéve, hogy perczenként 50 csöpp esik ki belőle, egy esztendőben több, mint 5000 liter víz csöpög el haszontalanul. A csapra azonban még akkor is azt mondják, hogy csöpög, ha a hiányos elzárás következtében oly finom sugárban folyik belőle a víz, hogy a sugár a végén már csöppekre oszlik, s igy csöpögés által keletkező hangot idéz elő.

 

Ezen esetben már jóval nagyobb szám fogja kifejezni azt a vizmennyiséget, mely a vizből fogy s ha vizmérő óra ellenőrzi a fogyasztást, a fogyasztó kárára elfolyik. Ily esetben 50 helyett akár 240 csöppet is lehet egy perczre számitani, sőt a csap hanyag kezelésénél vagy rossz tömités esetén feltehető, hogy perczenként fél liter csöpög e, a mely vizmennyiség körülbelül egy közönséges vizespoharat tölt meg. Egy napban 1440 percz lévén, ez a vizmennyiség naponként 300 litert tesz ki.
Gyakran halljuk, hogy hosszú ideig, - órákig folyatni kell a csapot, ha nyáron friss vizet akar inni az ember. Egy kis számitás azonban meggyőz arról, hogy teljesen mindegy, akár egy-két perczig, akár egy egész éjszakán át folyik a csap, feltéve, hogy directe az utczai vizvezetékböl szolgáltatja a vizet.

 

A csap teljes kinyitásakor a víz sebessége egy méternél nem sokkal kisebb, még a legfelső emeleten is (15-20 m. magasságban) elérhető, hogy két perczen belül az egész házi vízvezeték, mely az utczai vezetéktől a csapig terjed, friss vízzel vagyis a földalatti utczai vezeték hidegebb vizével telik meg. Még tovább való csurgatással már nem fogunk hidegebb vizet kapni, mert a földalatti vezetékekben levő viznek a hőmérséklete az egész vezetékben közel ugyanaz.

 

Az az eljárás tehát, hogy egész éjszaka folyatjuk a vizet, csakhogy reggelre egy pohár friss vízhez jussanak, egyenesen oktalan tékozlás. Egy nyitott csapon óránként 600-1000 liter víz folyik ki, egy éjszakán át – esti 10 órától reggeli hat óráig – tehát 5-8 köbméter, vagyis olyan vízmennyiség, mely 10 – 16, egyenként öt személyből álló háztartás normális vízszükségletét egy napon át fedezni képes volna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98