Dtum
Login with Facebookk
1900 | Január

Pestis hírek Krakkóból

Galícziában, tehát elég közel hozzánk, Krakkóban, az ottani egyetemen doktor Kostaneczky, az egyetem fiatal segédtanára meghalt hirtelen, a betegségnek oly lefolyásában, melyből az ázsiai pestisre lehetett következtetni.

 

Az ázsiai pestis, melyet Indiában az angol kormány évek óta elnyomni nem bír, Európában már a nyáron feltűnt, Portugália Oportó nevű kikötőjében, a hová hajókkal hurczolták be. De ismeretes, hogy esztendővel ezelőtt a bécsi egyetemen áldozatokat ragadott el, köztük egy orvost, a ki ott a pestis mibenlétét vizsgálta és nyulakat oltott be a pestis ragályos mérgéből. Krakkóban kiderült, hogy a gyanús körülmények közt meghalt Kostaneczky szintén ily orvosi vizsgálódásokban vett részt.


Bujwid orvos-tanár az orvosi egyetem hatóságának tudta nélkül Nencki pétervárosi orvos-tanár szívességéből a pestis orvosilag összegyűjtött méreg magvából kapott, s a krakkói egyetemen ezzel próbálkoztak, és patkányok beoltásán vizsgálták a hatást. A kísérletet a legnagyobb óvatossággal végezték és Bujwid tanár és dr. Kostaneczky mindig maguk hoztak táplálékot a beoltott állatoknak, és minden egyéb munkát is maguk végeztek a helyiségben. Kostaneczky gyorsan bekövetkezett halála után családját még a temetésre sem engedték elmenni, s az orvos-egyetemi helyiségeket, a hol megfordult, elzárták. A beoltott állatokat megölték.


A vizsgálat nem derítette ki a pestist, de azért minden elővigyázati intézkedést megtettek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98