Dtum
Login with Facebookk
1900 | Március

Telefon a Hortobágyon

Az alsó-szabolcstiszai ármentesitő-társulat ez év tavaszán ki akarja épiteni a debreczen-csegei telefonvonalat, hogy ez által közvetlen összeköttetésbe jusson a Tokajtól Tisza-Füredig vezetett védgáti telefonnal.

 

A tervezett összeköttetésnek nagy jelentőségei van Debreczenre nézve is, miután ez a vonal a város legnagyobb birtokán, a Hortobágyon jön keresztül s az épittető társulat a városnak kész megadni a használati jogot a távbeszélőre.

 

Mielött azonban az építéshez hozzákezdenének — mint debreczeni levelezönk irja — a kereskedelmi miniszter leirata értelméiben a társulatnak nyilatkozatot kell a várostól kieszközölnie arra nézve, hogy a telefonvezetéknek a város utczáin való fölállítása nem ütközik akadályokba.

 

Nagyon természetes, hogy Debreczen tanácsa nagy örömmel állitja ki ezt a nyilatkozatot.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Az első telefon
Kántor Judit

avagy Reis masinája, amelyben Bell meghallotta, hogy a ló nem eszik uborkasalátát.

 

 

Mindenki úgy tudja - hiszen az iskolában is így tanítják -, hogy telefont Bell találta föl. Ám ahogy sok más nagy találmánynak, a telefonnak is volt "valódi" feltalálója, akiről csúnyán elfeledkezik a hálátlan (avagy csak tájékozatlan) utókor. "Távhang-készülék" ugyanis már Bell masinája előtt is létezett, mégpedig a Philipp Reis által 1861. október 26-án Frankfurtban bemutatott készülék.


Reis tanár volt, jó adag kutató kívácsisággal: a telefon mellett konstruált egy háromkerekű járművet és egy vízórát is. Hogy ez utóbbiak megalkotására mi motiválta, azt nem tudjuk, de visszamelékezései szerint a távbeszélő létrehozásához a fül működése iránti kutatásai vezették el. Egy ilyen eredeti készüléke megtalálható a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményében.


Eredetileg az adó egy fából faragott fül volt, sertéshólyag imitálta a dobhártyát és egy áramvezetékhez kötött fémszalag a kalapácscsontot. Amikor a hanghullámok megmozgatták a membránt, az áramkör bezárult vagy kinyílt. A vevő egy dróttal körültekert fém kötőtű volt, amelyet az áramlökések megmágneseztek, a rezonáló test pedig eleinte egy hegedű, később egy fadoboz volt. ("Modernebb" változatában már fémből készült tölcsér helyettesíti a fület, vagyis kicsit elengánsabb a készülék.)


Reis egyik kollégája így emlékszik vissza az egyik kezdeti bemutatóra:”Reis sógora az adó mellett, a kertben egy könyvből olvasott fel, Reis pedig a házban hangosan továbbadta közönségének azt, amit a vevőn hallgatózva megértett. Az egyik jelenlévő azonban gyanakodott, hogy Reis kívülről tudja a könyvet. Odalépett az adóhoz, s olyan, értelmetlen mondatokat mondott, mint például ez: „A ló nem eszik uborkasalátát”. Reis ugyan nem értette pontosan, mit nem eszik a ló, de kétkedő vendégét sikerült meggyőznie arról, hogy készüléke működik."


A Reis-féle távbeszélő hivatalos bemutatójára a Frankfurti Fizikai Egyesületben került sor 1861-ben. Ez a próba is még a kornak megfelelő naivsággal zajlott. Egy távoli szobában egy személy kürtön játszott, egy másik pedig énekelt - ezt az "előadást" hallgatták a szakértők. Bár a kürtszó jobban érvényesült, végülis az emberi hangot is közvetítette a készülék. Annak ellenére, hogy a bemutató szakmailag sikeresnek bizonyult, Reisnek mégis csalódást okozott. Elkezdték ugyan készüléke értékesítését, egy frankfurti cég a szériagyártáshoz is hozzáfogott, de szabadalmaztatni nem lehetett, mivel ekkoriban Németországban még nem volt szabadalmi jog...


Mivel magánfelhasználók akkoriban még nem voltak, kezdetben főleg a kollégák és a szakmai érdeklődők vásárolták a készüléket. Egyik vásárlója Alexander Graham Bell volt.

 


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Egységes magyarság Egységes magyarság
Egységes magyarság, egységes magyar szellem, irodalom; van-e,...
Hoover amerikai elnök bízik a párizsi megegyezés sikerében Hoover amerikai elnök bízik a párizsi megegyezés sikerében
A szakértők konferenciáján a megállapodás most már minden tekintetben...
A gazdák panaszai A gazdák panaszai
Az Országos gazdaszövetség csütörtöki közgyülésén izgalmas hangon...
Új mikrométer Új mikrométer
Meissner A. freibergi czég egy uj mikrométert hozott piaczra, mely...
Drámai közdelem után a Slaviáé lett a Középeurópai Kupa Drámai közdelem után a Slaviáé lett a Középeurópai Kupa
Slavia – Ferencváros 2:0 (0:0) A Ferencváros tavaly megnyerte...
A Schandl-rezsim 13 millió pengőt hozott eddig az O. K. H.-nak A Schandl-rezsim 13 millió pengőt hozott eddig az O. K. H.-nak
Többrendbeli meglepetéssel szolgált Schandl Károly, az O. K. H....
Rövidek Rövidek
Münchenben, a város főutvonalán vasárnap délben 12.000 főnyi nemzeti...
Tilos a kártya és a politika az Irónők Klubjában, ahová Tormay Cecil nem lép be Tilos a kártya és a politika az Irónők Klubjában, ahová Tormay Cecil...
Az irodalmi és társadalmi élet nagy érdeklődése kiséri a magyar...
A földmüvelő nép fejadagja A földmüvelő nép fejadagja
Hiába irtunk mi is, mások is annyit a földmüvesek fejadagja...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98