Eddig a Pécsi kereskedelmi és iparkamara. Távol áll tőlünk, hogy fentidézett állásfoglalásáért szemrehányással illessük. Elvégre a kereskedelmi és iparkamarák egyoldalu érdekek képviselői s ne vegyük rossz néven egyiktől- másiktól, ha a ministeri intentioban egy kereskedői üzletág veszélyeztetését látja s nem érez magában hivatást socialpolitikai eszmék mellett sikra szállni. Sőt abban a tekintetben köszönettel tartozunk a pécsi kamarának, hogy indokolásában bizonyos praecisitással jelölte meg azokat az elemeket, melyek a kézizálogüzlet nálunk ez időszerint érvényben levő rendszerének tarthatatlanságát nyilvánvalóvá teszik.

A mi közigazgatásunk a közhatósági jelleggel biró és a magánzálogházak kapcsolatos rendszerét tette magáévá. A mit a tények nyelvén szólva avval illustrálhatunk, hogy volt nálunk az 1898. évi hivatalos statisztika szerint 127 magánjellegü, 206 pénzintézettel kapcsolatos, együtt 333 nem közhatósági, ellenben ilyen, vagyis állami és községi jellegü zálogüzletünk 12 mond tizenkettő.

Az összes intézetek egy évi forgalma együttesen kitesz 81,304.276 koronát. Hány nyomoruságtól hajtott szegénynek kellett a zálogházak kapuján besompolyognia, míg ez a tekintélyes szám előállott.
A magánvállalkozáson alapuló intézetek előszeretettel ápolják az arany és ezüst nemükre adott kölcsönöket, ellenben az egyéb ingók zálogbevételét elhanyagolják.

Mit jelent ez? Nem egyebet, minthogy épen a legszegényebb néposztály, melynek vagy soha sem volt arany és ezüstneműje, vagy ha volt, hát jobb időkben örökre a zálogházba vándorolt, a legnagyobb szükség közepette nem talál irgalmas kezet, mely azzal a bizonyos szalmaszállal megkönnyitené utolsó vergődése kinjait. A magánzálogház előbb kifosztja értékesebb holmiából, a mikor pedig a cók mókra kerül a sor, bevágja orra előtt az ajtót.

Az intézetek által szedett zálogdíj magassága a statisztikai évkönyv táblázatban a legtarkább képet mutatja. 6%-tól 8%-ig emelkedik a kamatláb ugy azonban, hogy az egyéni magán vállalkozáson alapuló 127 intézet közül ékszerekre adott kölcsönöknél 121 nem ismer 12%-on aluli, hatvanhárom 15%-on és harmincöt 18%-on aluli zálogdijat, míg egyéb ingóságokra 113 ily intézet közül 112 nem ad 12%-on, száz 15%, kilencvenhét 18% és negyvennyolc intézet 24% alul kölcsönt.

Van 48 olyan zálogház Magyarországon, mely u. n. egyéb ingókra 24%-on alul nem ad pénzt és 4 olyan, mely csak 36%nál áll szóba a kölcsönvevővel. Valósággal embertelen kamatok, melyek a kényszervégrehajtás utján való eltulajdonitásnak államilag védett rendszerét leplezik.

A ki ilyen kamatok fizetésére szerződik, az vagy kétségbeesett vagy be nem számitható ember, vagy gonosztevő, a ki nem kölcsönt, de ebül szerzett jószág értékesitését keresi. A ki pedig ilyen kamatokat kiköt, az az első esetben könyörtelen ember, a másodikban csaló, harmadikban büntárs. Egyik sem olyan szerep, melyben osztozkodni összeegyeztethető volna az állami prestigeével.

Mindenki igazat fog nekünk adni, hogy egy cultur állam kormányának elodázhatatlan kötelessége e kamatokat emberséges niveaura leszállitani. Kérdés, hogy melyik a helyes út, mely a célhoz elvezet? A pécsi kamara azt a szakvéleményét, hogy a magánzálogházak ezt a gyökeres megrendszabályozást, mert ilyenre van szükség, meg nem birják, magunk is osztjuk. A kézi zálogüzlet nem az a foglalkozás, melyre a tőkepénzesek elitje vállalkozik. Többnyire kis tőkével megkezdett vállalkozása oly embereknek, kik egyéb gazdasági kisérleteikkel kudarcot vallottak.

Ha azután ilyen existenciák 2-3000 frt tőkével zálogházat nyitnak s annyit akarnak kisajtolni e befektetésből, amennyi a maguk és esetleg nagyszámu családjaik fentartására szükséges, csodálkozhatunk-e azon, hogy fölsrófolják a kamatlábakat, a meddig a kereskedelmi miniszteriumnak a kereskedelmi kamarák szakvéleményével támogatott türelme csak engedi. Hogyan éljen meg egy ilyen szegény ördög törpe tőkéjéből civilis kamatok mellett?