Az a hivatalnok, aki tudja, hogy – akár van annyi teendője, akár nincs – mindenképen 8 órát kell a
hivatalban töltenie, kényelmes beosztással tölti el idejét, a megfelelő időt engedve magának siestákra,
kaszinózásra, ozsonnákra stb. és így tényleg 8 óra alatt épen semmivel sem végez többet, mint amennyit 6, egyhuzamban folyó hivatalos óra alatt végezne. Annál kevésbbé, mert a munka déli megszakítása természetszerűleg, még a legszorgalmasabb munkaerő tevékenységére is hátráltató befolyással van. A munkaerők intenziv kihasználása szempontjából tehát a munkaidő ezen meghosszabbítás a déli 2 órai megszkitás mellett semmi haszonnal nem jár.
Viszont azonban ez a beosztás lehetetlenné teszi a bankhivatalnoknak azt, hogy magukat szabad óráikban a gazdasági elméleti tudományokban és gyakorlati ismeretekben tovább képezzék. Talán ez a beosztás az oka annak, hogy a mi pénzintézeteink alkalmazottai között annyi az ignoráns, annyi az egyoldalúan begyakorlott, minden magasabb látkör nélkül szükölködő tisztviselő. Ilyen beosztás mellett alig is lehet máskép. Maga a kereskedelmi iskola igazán csak a legmellőzhetetlenebb alapot nyujtja, amelyen csak szorgos gyakorlati és elméleti továbbképzés mellett lehetne a valódi szakismereteket fölépíteni. De honnan vegye ezekhez az időt az a hivatalnok aki reggel 9-től 1-ig, délután pedig 3-tól 7-ig gunnyaszt iróasztala mellett? Lehet-e ettől, normális szorgalom mellett, rossz néven venni, ha esti 7 óra után inkább szórakozás után néz, semhogy elővegye a könyveket ismeretei kibővitésére? Nem lehet és bele kell nyugodnunk abba, hogy a mai idő- és munkabeosztás mellett egy normális szorgalmu, képzettségü és tehetségü banktisztviselő jól betöltheti az intézetében reá bizott, egyoldalu munkakört, de soha sem viheti arra, hogy ismereteit addig a fokig fejleszsze, ahol nemcsak bürokratikus gépezet, de a közgazdasági életnek gyakorlatilag is, elméletileg is fejlett tényezője lehet.
Végül még egy szempontról nem szabad megfeledkeznünk. A pénzintézeti tisztviselők pénzügyileg egyáltalán nincsenek olyan rózsás helyzetben, hogy a város belterületén követelt magas házbérek reájuk elviselhető terhet képeznének. Szivesen is mennének, különösen a nős, családos tisztviselők a város külterületére, vagy a közelfekvő telepekre lakni, de ezt lehetetlenné teszi a hivatali időbeosztás, amely kizárja azt, hogy a bankhivatalnok intézeti helyiségétől legföljebb ? óránál távolabb lakhassék. Egyhuzamos hivatalos idő mellett pedig mindezek az egészségesebb, emellett jóval olcsóbb kültelkeken vehetnének lakást, ami anyagi helyzetük rendezettségét szolgálná, és emellett – ami az intézetekre sem lehet közömbös – egészségükre és így munkaerejükre és munkakedvükre is jótékony hatást gyakorolna. Mindezekből a szempontokból igen kivánatosnak tartjuk, hogy a fővárosi pénzintézetek körében hasonló mozgalom induljon meg, mint amilyen most a berliniek körében van folyamatban. Egyhuzamos hivatalos idő és egységes kötelező záróra: ez az a két kivánság, a melyeknek teljesitése a fővárosi pénzintézetek tisztviselői karának rég óhaja s a melyek teljesitése az intézeteknek még csak legkisebb érdekét sem érinti. A mozgalmat annak a testületnek kellene meginditania, a mely a pénzintézeti tisztviselők hivatott képviselője kell, hogy legyen, azok országos egyesületének; azt pedig bizton hiszszük és reméljük, hogy az irányadó tényezők alkalmazottaik méltányos kivánságainak teljestése elől nem fognak ok nélkül elzárkózni.
Reméljük pedig azért, mert mindez, a mit javaslatunk ellen föl lehetne hozni, a mit eddig hasonló javaslatok ellen fölhoztak; fölszines, alaptalan dolog. Két akadálya lehetne a reform kivitelnek. Az egyik, hogy az egységesen kitölthető munkaidő nem elég, a másik, hogy az egységes kötelező záróra kivihetetlen. Sem az egyik, sem a másik nem áll meg. Az első azért nem, mert – mint kifejtettük – 6 óra alatt egyhuzamban legalább annyi munkát lehet teljesiteni, mint 8 óra alatt, a melyet derékon szel az ebédelési szünidő. A másik pedig nyilván nem állhat meg, mert délutáni 3 óráig mindenki elintézheti ügyeit a bakoknál és el is fogja intézni, ha tudja, hogy délután nincs hivatal. Ha lehetett ez irányban fegyelmezni a külföld nagy közönségét, a mely jóval nagyobb bakforgalmat fejt ki, ugyanezt bizonyára meg lehet tenni a mi közönségünkkel is minden nagyobb érdeksérelem nélkül. Egyébként minden bizonyitás nélkül egyre utalunk. Ha a berlini, párisi és londoni bankok forgalma lehetővé teszi, hogy az délután 4—5 órakor le legyen bonyolitva, akkor csak valósággal nem férhet kétség ahhoz, hogy a mi bankjaink üzletei teljesen a jour elintéhetők minden nap délután 3-4 óráig.
Ha egyébként a vezető uraknak ez iránt mégis kételyeik lennének, tessék a dolgot megkisérelni, tessék a reformot ideiglenesen, próbaképpen életbe léptetni. Ha beválik, lehet véglegesiteni, ha nem válik be, mi leszünk az elsők, akik a régi rend visszaállitása érdekében föl fogunk szólalni. De viszont ezt a kiréletet megtenni: kötelességük tisztviselőik kara iránt, amely őket intézeteik érdekeinek munkálásában támogatja és kötelességük intézeteik iránt is, amelyek érdekei helyes munkabeosztást és helyes időbeosztást parancsolóan követelnek.
(-r.)