Dtum
Login with Facebookk
1901 | Február

Vízkeresztnapi tréfák

A halhatatlan Shakespeare lángelméje örök emléket emelt annak az egészséges vidámságnak, mely a 16-ik századbeli angol társadalom vérét a Vízkereszt csikorgó fagyának jégvirágos ünnepén mozgásba hozta.

 

Csapongó kedv és harsogó kaczaj, dévaj álarczosok tarka népe a zajos utczákon, a tréfa vidám humorának szabadon harsogó örök friss forrása a játszi szeszély szivárvány-szinébe fonva: - így mosolyog ránk a Vizkereszt a komoly századok véres ködén át.

 

De még nagyobb vigadozása volt a Vízkeresztnek fenn a magas éjszakon, Oroszország hómezőin, egy nyers és természetes nép egyszerű erkölcsei, hol az incselkedés ezer ördögét szabadította fel minden évben a görög karácsony és Epiphania (vízkereszt) közé eső nehány nap, a mikor a koronák hatalmasai sem resteltek virgoncz gyermekek közt a földön meghempergőzni.


Az 1698-iki vízkereszt vagy görög karácsony napján is féktelen tobzódás és durva bohóczkodás zsibongásától visszhangzott a soktornyú Moszkva.

 

A czár egyikét rendezte azoknak az álarczos meneteknek, a melyek a római katholikus vallás kigúnyolására voltak szánva. Kétszáz udvari tiszt és előkelő méltóság öltözködött papi ruhába, élükön maga a czár mint diakonus.

 

Nyolczvan szánon, vidám csilingelés közt járták be a város palota-sorait, meglátogatva a gazdagokat és előkelőket, betlehemes dalokat énekelve, melyeknek végeztével bő áldomás várta a víg társaságot.


Mindez még hagyján! Az ami ezután következik, Nagy Péter udvarát és erkölcseit a maguk igazi bárdolatlanságában tünteti elénk.


A mint nyugaton szokás volt az egész középkoron át, hogy ünnepélyes alkalmaknál a császárok tartották a pápa lovának a kengyelét, úgy Oroszországban is virágvasárnapi körmeneteken, mikor a patriárkha Moszkvából a *Jeruzsálem* nevű kolostorig szamárháton ment, a czárok gyalog haladtak mellette s kantárszáron kellett, hogy vezessék az állatot. Ezt a hagyományos szokást az 1678-iki moszkvai zsinat is fentartandónak mondotta ki.


Ugyanez volt a szokás vízkereszt napján is. Míg a patriárkha lóháton vonult ki, hogy megáldja a moszkvai vizeket, a czár tartotta neki a kengyelt s menetközben gyalog lépkedett oldala mellett a kantárszárat tartva.

 

Ezúttal azonban éretlen csín zavarta meg a menet komolyságát, melynek okozója a czár tudtával a patriárkha mögött lovagoló udvaroncz volt, s minek következtében a főpap lebukott a lováról, bár előre gondoskodtak róla, hogy komolyabb baja ne essék.


De elég volt, hogy az ügyet a legszigorúbb nyomozás tárgyává tették. A vakmerő és kegyeletet sértő udvaroncz ellen elfogató parancsot adtak ki, mely elől csak úgy tudott menekülni, hogy mikor letartóztatására megjelentek, felesége sírva és kezeit tördelve adta hírül, hogy férje ugyanazon órában meghalt.

 

A patriárkha elhitte és Isten igazságos büntetését látta az esetben. De mielőtt a temetés napja elérkezett a czár közbelépett. Magához hivatta a patriárkhát, elébe tárta a könnyelmű udvaroncz esetét, biztosítva őt, hogy nem rosz indulatból cselekedett s utoljára kérdést intézett hozzá, megbocsátana-e neki, ha nem halt volna meg?

 

A patriákha igenlő válaszára Nagy Péter jelt adott s egy intésére ép erőben és egészségben előtünt a holtnak hitt udvaroncz. A patriárkha természetesen nem másíthatta meg adott szavát, de a kengyeltartás divatja azóta elmúlt és soha többé nem merték újra föleleveníteni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98