Dtum
Login with Facebookk
1901 | Szeptember

Az amerikai elnök állapota

Az elnök állapota noha jó, nem bizonyos, hogy nem fordul-e rosszabbra. A gyógyulás kedvezőbb esetben egy hónapig tart. A merénylő Czolgosz ellen, még nem emeltek vádat, mert az attól függ, hogy életben marad-e az elnök.

 

A merénylőről kevés hír hallatszik. Anyja német származásu volt. A fogságban bűnbánatot nem mutat. Valahányszor cellájába lép a börtönőr, mindig aza alegelső kérdése, vajon meghalt-e már az elnök. A vizsgálóbírónak azt mondta, azért lett anarkhista, mert az életben sokat bántották. Egyik testvére a katonaságnál van, most a Fülöp-szigeteken szolgál. Anyja meghalt, apja másodszor is megházasodott.


Az utcán egyfolytában járőröznek, nehogy Czolgoszt erőszakkal kiszabadítsák. A merénylő kijelentette, hogy ő csupán anarkhista iratok hatására cselekedett és meg van lepve a bánásmódtól, melyben a nép a merénylet után részesítette. Miután Czolgosz vallomását aláírta, kijelentette, hogy egyáltalán nem bánja a tettét, mert megtette a nagy ügyért a mit tehetett. Semmi összeköttetésben nem áll a pattersoni csoporttal, vagy az anrkhistákkal, akik Brescit Olaszországba küldték. Bűntársa nincs.


Czolgosznak két nővére és két fivére van. Apja német-lengyel ember, a ki Németországból vándorolt Amerikába.


Az „Arany Sas” nevű titkos társaságról, melynek jelvényét nála találták, azt mondja Czolgosz, hogy neki ahoz semmi köze nincsen.


A newyorki rendőrség keresi Goldmann Emmát, ki a merénylet értelmi szerzőjének tekinthető s a kinek tartózkodási helye ismeretlen. Azt a titokzatos embert, a ki a merénylet előtt kezet szoratott az elnökkel, szintén nem találják.


Czolgosz után egy hatalmas termetű néger került volna sorra, hogy az elnökkel kezet fogjon. Mikor eldördültek a lövések és Mac Kinley lerogyott, a néger öklével nyakszirten ütötte a merénylőt, a kit közben a detektívek megragadtak.

 

A néger rávetette magát Czolgoszra és sikerült kicsavarnia a kezéből a revolvert, amelyet Czolgosz harmadszor is lövésre emelt. A merénylet után a rendőrök elzárták az ajtókat és senkit nem bocsátottak sem ki, sem be.


Czolgoszt, ki az állami börtön harmadik emeletén egy utcai szobában volt elzárva, egy földalatti czellába vitték. A merénylő a ki szenvedélyes dohányos, napi három szivart kap.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A McKinley elleni merénylet Czolgosz Leo, McKinley merénylője
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98