Dtum
Login with Facebookk
1903 | Június

Barry távozik

Barry, a Duna trénere, még e hónapban elhagyja Budapestet. Ez alkalommal nyilvánosságra hozzuk az Allgemeine Zeitung-ban ellene irányuló támadások ellenére, hogy miként is kerül a nevezett jóhírű tréner a Dunához s nem a Normannokhoz. Márciusban a Duna tárgyalásokba bocsátkozott Barryvel a szerződés feltételeinek megállapítására nézve.

 

Miután nem tudtak egyszerre megegyezni, a Duna haladékot kért Barry-től április 1-éig a dolog megfontolására, azzal a feltétellel, hogy Barry addig más egylettel ne kössön szerződést. Barry azonban, minthogy hosszabb ideig nem kapott értesítést, március legutolsó napjaiban a Normannok-kal megkötötte a szerződést.

 

Az utolsó napon a Duna táviratozott Barrynek, hogy ajánlatát elfogadja, mire Barry, előbb adott szava által kötelezve, a Dunához jött. Igaz, hogy Barry helytelenül járt el, midőn nem várva be a Duna által kikötött határidőt s máshová szerződött, de tekintve, hogy nála a szerződés kenyérkérdés, aggódásból eredő elhamarkodása megbocsájtható. Hogy pedig két ígérete közül az előbb adottat tartotta meg, éppen nem kell hibáztatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98