Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Dally Clarence
Az angol és amerikai orvosi köröket a Röntgen-sugárnak egy különös és pedig veszedelmes sajátsága foglalkoztatja. Edison egykori asszisztense Dally Clarence, aki a nagy feltaláló egyik laboratóriumában kizárólag Röntgen-sugarakkal foglalkozott, megütközve vette észre, hogy a kezein...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A dühös betegek folyosója
A magyar elmebetegügy felkarolása az állam részéről jóformán csak az alkotmány helyreállítása után kezdődött, s azóta mind hathatósabbá válik, de azért attól, hogy e szomorú téren is minden közszükségletnek megfelelhessünk,...
Virágzó Stanhopea Oculata gróf Károlyi Mihály egyetem-utczai kertjében
A növényvilág csodás alakjai az Orchideák,vagy kevésbé ismert magyar nevükön kosborok. Virágaikat sajátos alakjuk, remek szép, sőt mondhatni páratlan színezetük, egyrészüket igen kellemes, gyakran kábító illat is...
Peary
A szeptember 8-ikán New-Yorkban megnyilt VIII. nemzetközi földrajzi kongresszus több tekintetben ránk, magyarokra is közelebbről érdekes. Hazánkból dr. Erődi Béla budapesti tankerületi főigazgató,a Magyar Földrajzi...
Hanusz István
Hanusz István, a ki népies természettudományi munkáival sok érdemet és elismerést szerzett már, ezuttal az Ég és Föld csodás jelenségeiről irt érdemes könyvet. Tudományos alapon mozog, de tárgyait nem szárazon adja...
A Fram
Fülöp orleánsi herczeg, József főherczeg veje, a jövő esztendőben az éjszaki sarkon nagyobb utazást akar tenni. A herczeg megbízott egy svéd hajós kapitányt Bergerben, hogy bérelje ki részére a *Fram* hajót, melyet...
Dr. Babarczi Schwartzer Ottó
Mai számunkban a Budapesten közelebb lefolyt elmebeteg-ügyi kongresszus alkalmából több képben bemutatjuk azokat a férfiakat, a kik tudományos tevékenységüknél s hivatali állásuknál fogva a hazai elmebeteg-ügy élén...
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika világából......
Cikk-ajánló
A rádium és sugarai A rádium és sugarai
A természettudománynak legújabb időben rendkívüli feltünést keltő...
Magyarország elmebetegügye Magyarország elmebetegügye
A magyar elmebetegügy felkarolása az állam részéről jóformán csak az...
Az elmebeteg-ügy magyar vezérférfiai Az elmebeteg-ügy magyar vezérférfiai
Mai számunkban a Budapesten közelebb lefolyt elmebeteg-ügyi...
Magyar orvosok és pestis Angliában Magyar orvosok és pestis Angliában
Anglia egyik nagy kikötővárosában, Glasgow-ban naponkint újabb és...
Óriási vizi növény Óriási vizi növény
A Hänke természettudós által Boliviában felfedezett Victoria Regia...
A Marmorek-féle szerumkezelés tüdőbetegeknél A Marmorek-féle szerumkezelés tüdőbetegeknél
A Vasárnapi Újság, hasonlóan a legnagyonn stylű külföldi irodalmi...
Eszperantó nyelv és szótár Eszperantó nyelv és szótár
Régi törekvése már sokaknak, valami olyan világnylvet teremteni, a...
A magyar tudomány újabb sikere A magyar tudomány újabb sikere
A magyar tudománynak újabb sikeréről számolhatunk be. A Tudományos...
A „General Slocum” hajó pusztulása A „General Slocum” hajó pusztulása
A legnagyobb hajó-szerencsétlenségek közt is párját ritkítja az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98