Dtum
Login with Facebookk
1904 | Szeptember

A nyomor kétségbeesése

A vasuti sztrájk idején Tisza-Keresztur állomáson Takács István váltóőr is elhagyta helyét. Takácsot ezért, a ki tizennégy esztendeig szolgált, ezelőtt egy hónappal elbocsátották.

 

Feleségével és négy gyermekével beköltözködött a faluba, a hol végre kapott munkát egy kőbányában, de csak három napig dolgozhatott. A negyedik napon nagy földtömeg rázuhant ésa szerencsétlen ember sérülései következtében teljesen munkaképtelenné lett s családjával együtt nyomoruságba jutott.

 

Szeptember 7-ikén fölkereste barátját Mizsák György erdőkerülőt s elpanaszolta a baját. Az erdőkerülő, míg Takács beszélt, azzal foglalatoskodott, hogy az erdőben tulságosan elszaporodott rókák pusztítására mérget keverjen.

 

Takács a méregből ellopott egy jókora adagot. Sietett haza s beleöntötte a tűzhelyen levő fazékba. Másnap reggel a kis házban halva találták az egész családot, apát, anyát s négy kis gyermeküket. A bonczolás kiderítette, hogy mindnyájuk halálát a méreg okozta.

 

Takács levelet hagyott hátra, a melyben a csendőrségnek azt írja, hogy a nyomor és a kétségbeesés vitte szörnyű cselekedetére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98