Dtum
Login with Facebookk
1905 | Június

Az orosz és japán hajóhad

Hetek óta páratlan érdeklődéssel várta a világ a két ellenséges hajóhad összecsapását, a mely végre május 28- és 29-ikén csakugyan megtörtént.

Az általános érdeklődésnek pedig két fő oka volt: egyik az, hogy ily hatalmas, modern hajókkal álló flották még sohasem ütköztek össze, másik pedig az, mert e csatának kellett eldönteni: melyik fél lesz az úr az kelet-ázsiai vizeken.

Növelte az izgatottságot az, hogy az utóbbi időben már semmi bizonyost sem lehetett az ellenséges hajóhadak hollétéről, valódi szándékáról tudni.

Csak arról voltak meggyőződve, hogy Togo Formoza sziget éjszaki partján és a Halász szigetek közt vonult meg, holott a mint most kitünt, egész erejével Korea egyik kikötőjében, a Csuzima sziget közelében tartózkodott, itt leste, ide várta az orosz hajókat, mert e szoros helyen kitünő hasznát vehette nemcsak torpedóinknak, hanem lassú járatu partvédőinek is, a melyek nyilt tengeren alig érnek valamit.

De itt remélte legtöbb hasznát venni 13 tenger alatt járó naszádjának is, melyekkel e helyen már két hónap óta éjjel-nappal gyakorlatokat tartatott.

A csata, mint ismeretes, a szó teljes értelmében megsemmisítő volt az oroszokra nézve s maguk az angolok elismerik, hogy Togo győzelme messze felül haladja a Nelson trafalgári győzelmét is, a melyre pedig oly nagy nemzeti büszkeséggel tekintenek.

Most, midőn a két flotta kiválóbb hajóit képben bemutatjuk, egyszersmind megbizható angol forrás után rövid ismertetését is közöljük azoknak, megjegyezvén, hogy a képen a +-tel jegyzett orosz hajók a csatában elsülyedtek, a *-gal jegyzettek a japánok zsákmányául estek.
A két ellenséges tengeri haderő aránya tehát a döntő csata előtt ez volt: 
 

  Orosz Japán
Első rendű csatahajók 5 4
Másod osztályu csatahajók 6 1
Vértezett czirkálók 3 8
Védett czirkálók 6 13
Másféle czirkálók 6 16
Torpedo naszádok - 67
Torpedo rombolók 13 19

 

Ebben a táblázatban a szállító, kórház, s egyéb különféle segédhajók nem foglaltatnak.

Az első rendű orosz csatahajók közül négy 13,516 tonnás a múlt 1904-ik évben készült el, az ötödik csatahajó is csak négy éves volt.

Ezek ellenében Japán két 15,200 tonnás három éven aluli, egy hat éves 14,850 tonnás, s egy nyolcz éves 12,320 tonnás csatahajóval rendelekezett. – Másodrendű csatahajók dolgában a japán hajóhad sokkal gyengébb volt, de fölénye annál nagyobb legújabb szerkezetű vértezett czirkálókban.

A mi a tüzérséget illeti, a két hajóhad ágyuinak száma és kalibere a következő volt:

  Orosz Japán
12 hüvelykes ágyú 26 23
10 hüvelykes ágyú 7 3
9 hüvelykes ágyú 12 4
8 hüvelykes ágyú 13 34
6 hüvelykes ágyú 147 196
Összesen 205 260

 

 

Az orosz csatahajók és czirkálók legénysége 10 ezer emberből állott, míg ugyanazon osztályu japán hajókon 13 ezer ember volt elhelyezve.

Ilyen erőkkel ütközött tehát meg a két ellenséges vezér.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A japán hajóhad Az orosz hajóhad
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98