Dtum
Login with Facebookk
1906 | Augusztus

A kassai sporttelep

Mikor a „Magyarországi Tornaegyletek Szövetsége” a három kassai sportegyletet bízta meg a VI. kerületi országos tornaverseny megrendezésével, akkor nagyobb hírlapi év társadalmi agitáczió indult meg, amely egy alkalmas és a modern kor követelményeinek megfelelő sporttelep megvalósítását czélozta.


A czéltudatos és fáradhatatlan agitáczió megteremtette gyümölcseit. Hosszas kilincselés, utánjárás és magasállásu sportbarátok tekintélyének latbavetését sikerült a városi törvényhatóságot rábírni, hogy a Rákoczi- és Bethlen-körutak, valamint a polgár-fiuiskola és Szepsi-út által határolt térséget, amelyen eddig a városi anyagraktár éktelenkedett, bocsássa a sportegyletek rendelkezésére. – Anyagi áldozatot nem kívántak a várostól, hanem csakis a terület átengedését. Az 1905. évi febr. hó 18-iki városi közgyűlés a fáradhatatlan agitáczi hatása alatt végre megadta a kért területet a sportegyleteknek.


Minthogy nem állott a sportegyletek rendezésére az a szükséges összeg, amelylyel egy minden tekintetben megfelelő sporttelepet tudnak volna létesíteni, ezért a három egylet értekezletet tartott, amelyen elhatározták, hogy részvénytársasági alapon építik a telepet. Kibocsátották a részvények jegyzésére vonatkozó felhívást és Kassa város társadalma megtette a maga kötelességét. – Két hét leforgása alatt jegyezték a szükséges 10.000 koronát. Április hó 8-án tartotta a részvénytársaság alakuló közgyűlését és ezzel a sporttelep ügy a végleges megoldás stádiumába jutott. A részvénytársaság elnöke gróf Zichy Károly, pályaigazgató pedig Barlay Oszkár lett.


Az építkezést nyomban meg is kezdették, de részben a talajviszonyok folytán, - mert a területet teljesen fel kellett forgatni, - részben pedig az akkortájt kiütött sztrájkok miatt – a vállalkozó-czég a kívánt határidőre nem fejezhette be az építkezést ugy, hogy a május 21-re tervezett felavató-ünnepélyt el kellett halasztani. A munkálatok szorgalmasan folytak, de a telep véglegesen még a junius hó 10-én és 11-én megtartott országos versenyre sem készült el.

A verseny lezajlott és a sportlapok erős kritika tárgyává tették a telepet. Dicsérték a pálya kiterjedését, szerencsés fekvését és tribünjeinek czélszerűségét. Nagyban hibáztatták azonban a planírozást, amely nem volt alapos munka és amelynek hitványsága következtében számos versenyző megsérült elannyira, hogy egy elmés sportférfiu önkéntes skalyolásnak nevezte el a kassai futóversenyeket. Hibáztatták ezenkívül a pálya kopárságát, az alkalmatlan futópályát és a magányosan álló facsoportokat.


Hosszu időbe került, míg ezeket a bajokat orvosolták. Az építkezés csaknem teljesen felemésztette a jegyzett 15.000 koronát és a nagy felbuzdulást felváltotta a közöny. A sportegyletek azonban nem tágítottak. Különösen a „Kassai Jogász Sport-Egylet” nem, amely 1905. augusztus 20-ra írta ki első országos athletikai versenyét, amelyen Kassa sz. kir. város három bajnoksága is eldöntésre került. Sikerült is a legégetőbb hibákat orvosolni ugy, hogy azok, akik a K. J. S. E. mult évi bajnoki versenyén résztvettek, elismerőleg nyilatkoztak a pályán eszközölt változásokról. Ekkor már 100 méteres egyenes salakpálya is volt és a planirozás hibáin is segítettek.


A sporttelepen azonban még így is volt javítani való. A sporttelep r. t. választmánya elhatározta, hogy a pályát gyepesíteni fogja. – Ez év tavaszán megtörtént a gyepesítés és ugyanekkor a körfutó-pályákból salakpályát létesítettek. A pálya most a lehető legjobb állapotban van. A pályán két tenniszpálya van, amelyet nagyobbára hölgyek használnak. A körfutó salakpálya 300 méter, az egyenes salakpálya pedig 108 méter hosszu. A gyepes footballpálya hossza 100, szélessége 56 méter. A footballpálya szélén van elhelyezve az ugróhely, az északi részén pedig a diszkoszvető négyzet.

 

A pálya keleti oldalán egy 100 méter hosszu tribün áll, amelyen mintegy 2000 néző fér el (de hogy megteljen, az, sajnos, csak 10 év mulva várható). A tribün előnye az, hogy a pályán a tribün előtt van sulydobó négyzet és ugyanott van elhelyezve egy kiváló nyujtó és korlát is. Az egész pálya a felavatás óta előnyös változásokon ment keresztül és bízunk abban, hogy erről legkiválóbb athletáink a Kassai Jogász Sport-Egylet e hó 20-ikán rendezendő második országos athletikai versenyén személyesen fognak meggyőződni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kassa címere Szabad gyakorlatok bemutatása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98