Dtum
Login with Facebookk
1906 | December

Hajtóvadászat rabló czigányokra

A székesfejérvári csendőrkerületi parancsnokság intézkedésére százhusz főből álló rendőrcsapat üldöz már napok óta három rabló czigányt. a kik hónapok óta rémei a vidéknek s valósággal rettegésben tartják az egész vármegye közönségét.

 

Nap-nap után a legvakmerőbb betöréseket és rablásokat követik el, sőt még a gyilkosságtól sem rettennek vissza. A vásárra igyekvő kereskedőket és iparosokat rendszerint kirabolják, úgy hogy ha már beáll az est, nem mernek az országúton kocsijukkal haladni.

 

A rablóbandát három többszörösen büntetett czigány vezeti, névszerint : Rafael Imre, Rafael Lajos és Kolempár Ferencz.

 

Az utóbbi napokban Fülén egy éjjel nyolcz betörést követtek el. Urhidán Balogh István molnárt fosztották ki. Kulifay Mihály jenői gazdát, a ki a vásárra igyekezett, az országúton támadták meg és kirabolták. Szabad-Battyánban Győri László és Máté András házában követtek el betörést Csákváron két helyen, Vértesbogláron egy éjjel négy helyen törtek be a gonosztevők. A moóri vásárra menő kocsikat csaknem valamennyit megrabolták.

 

Római Béla csendőrszázados vezetésével százhúsz csendőr a napokban valóságos hajtóvadászatot rendezett a rablóbanda ellen. Egy óriási gyűrűt alkottak a csendőrök s megindultak egy bizonyos pont felé. A gyűrűt mind szűkebbre vonták, míg végre Székesfejérvár határában összetalálkoztak a csendőrök, de a rablóknak sikerült a hálóból kimenekülniök.

 

Aztán váratlanul megjelent a székesfejérvári czigány tanyán a három gonosztevő. Érdekes, hogy mindhármójukat a szíve csalta a veszélyes helyre. Ugyanis feleségeik lopás miatt fogva vannak a székesfejérvári ügyészségnél s tudták a gonosztevők, hogy tegnap ítélt az asszonyok fölött a törvényszék.

 

Az ítéletre voltak kíváncsiak a rablók s ezt jöttek tudakolni. A czigánytelepen nem fogadták őket szívesen, mert miattuk a hatóság részéről örökös zaklatásnak voltak kitéve. Sőt elakarták őket fogni, de ezek észrevették tervüket s revolverrel védekeztek ellenük, majd pedig sikerült elmenekülniök.

 

A czigányok azonnal bejelentették az éjjeli látogatást s most megindult újból a hajsza a gonosztevők után. A rablók üldözésére hatvan csendőrt küldtek ki, a kik az üldözésre a czigányok kocsijait is fölhasználták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98