Dtum
Login with Facebookk
1907 | Május

A ki anyjával vonult be katonának

Megható és mégis mulatságos jelenet játszódott le a minap Budapesten az Üllői-úti kaszárnyában. Egy Korcsek Ferencz nevű kocsist póttartalékos katonának soroztak be a 32-ik gyalogezredhez. A katonai behívó szerint a legénynek május 15-én kellett berukkolnia a kaszárnyába.

 

Korcsek már esztendők óta a Szigony-utcza 27. szám alatt levő házban lakik beteges öreg anyjával, a kit abból a kis jövedelemből tartott el, melyet a gazdájánál keres.

 

A mult héten, mikor a behívót megkapta a legény, fűhöz-fához szaladt, hogy engedjék meg neki, hogy télen töltse ki a két hónapi szolgálati időt, mert különben nem lesz, a ki eltartsa beteges édes anyját.

 

A legény fáradozása kárba veszett. E miatt Korcsek annyira elkeseredett, hogy már meg akarta ölni az anyját, aztán pedig önmagát. Később azonban mást gondolt: A behívás napján talicskára ültette az anyókát és bevitte a kaszárnyába.

 

Mikor az ujonczokat sorba állították, a katonák és tisztek legnagyobb ámulatára Korcsek az anyját ölbe kapta s úgy állt be a sorba társai közé. Mikor aztán kérdőre vonták, a legény elmondotta, hogy ő nem hagyhatja éhen halni az édes anyját, még akkor sem, ha agyonlövik; ő kész szolgálni a császárt, de az anyját nem hagyja el.

 

A tisztek összenéztek s tanácskozni kezdtek, hogy mit csináljanak a különös legénynyel. A katonai törvénykönyvben ilyen esetre nem csináltak paragrafust, tehát a törvény szerint nem is határozhattak.

 

Egyik tiszt aztán azt tanácsolta a bizottságnak, hogy míg Korcsek szolgál, addig az élelmezési alapból utaljanak ki az öreg asszonynak naponként egy koronát. Ugy is történt.

 

Az anyókának nyomban előre kifizettek egy hétre valót s ezentúl egy őrmester fogja minden szombaton a hét koronát a lakásra vinni, a míg a fia a kaszárnyában marad.

 

Korcsek ezek után vígan öltötte fel a mondurt, mert nem kell attól félnie, hogy édesanyja talán éhezik, a míg ő a Ťcsászár kosztjánť hízik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Újoncok bevonulása Újoncok Üllői út
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98