Dtum
Login with Facebookk
1909 | Június

A Henrik herceg túraút startja

Berlin, junius hó 10-én.


Korán akartunk a startnál lenni s azért Fiat-kocsink már 4 órakor hagyta el a garázst s félötkor már a Tempelhofi mező vámházikójához érkeztünk, ahol már ott találtuk Henrik herceget, aki néhány pillanatig beszélgetett a fővezetőség tagjaival, azután kocsijába ült és előrehajtotta a tura kijelölt utvonalán, követve Vilmos szász-weimari herceg és Isenburg herceg kocsijaitól.

 

A start csak reggel 5 órakor kezdődött s a nevezett 113 kocsi közül 5 ( 626, 657, 660, 679 és 685) nem jelentkezvén, 108 indíttatott. Az indítás után meglehetősen mérsékelt tempóban mentek a résztvevők kifelé a városból, míg az országuton, ahova negyedóra mulva jutottak, már frissebben hajtottak.

 

A községekben, amelyeken át kellett vonulni, a lakosság mindenütt szivélyesen, virágokkal, sőt cukorkákkal, gyümölcscsel kedveskedett a lassabban hajtó kocsiknak. A gyorsabban hajtóknak szánt ajándék rendesen a kocsi mögé, a porba hullott, vagy pedig alaposan megütötte a bennülőt.

 

Néhány órai kellemes ut után a Gubeni sebesség-verseny startjához érkeztünk. Itt sorjában várták meg a kocsik a repülő-starthoz való készülődést. Henrik herceg, ki előbb érkezett ide, előbb megszemlélte a Royal Automobil-Club időmérőkészülékét, azután Usedom kapitánynyal és Steinfurth herceggel végigjárta a pályát.

 

A verseny eredményét hivatalosan nem tették még közzé, de privát mérések alapján látjuk, hogy az idők a kis kocsiknak kedveznek, amelyek nem sokkal lassubbak, mint a nagy kocsik, de sokkal kisebbre elöírt sebességüknél fogva igen jó pontra tehetnek szert.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Henrik herceg túraút berlini startja Sternberg Lili indulása Berlinből Solme herceg a döntőbíróság elnöke A Henrik herceg túraút térképe A Henrik herceg túraút plakátja
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98