Dtum
Login with Facebookk
1910 | Június

New-Yorki levél

New-York, április 17.
A „Sport-Világ” olvasói előtt először van szerencsém megjelenni, de remélem hogy a közönség részletes tájékoztatása az amerikai sportról oly mérvben fog sikerülni a Sport-Világ hasábjain is, mint az a Hétfői Sport-lap hasábjain a mult szezonban megtörtént. Őszinte örömmel tölti el itten a távol messzeségben élő magyar sportbarátokat is e két népszerü lap egyesülése, mert tudjuk mi is, hogy egyesült erővel és odaadással lehet csak a magyar sport fejlődését előmozdítani.


Itt megkezdődött a legnagyobb vehemenciával az ugynevezett „outdoor season”. De bizony az időjárással elfelejtettek számolni az illetékes körök, mert tegnap, a mikor hivatalosan megkezdődött a szabadban való sportolás szezonja, a várt tavaszi nap helyett olyan eső, szél és hideg idő volt, hogy ugy a játékosok, mint a nézők dideregve jelentek meg a verseny szinterén és csak a sportért való lelkesedés volt az egyetlen érzés, a mi kárpótolt bennünket a kiállott szenvedésekért.


A Long-islandi „Celtic Park” pályáján folyt le az „Irish” athléták versenye tegnap délután kis számu nézőközönség jelenlétében. A rossz idő elriasztotta a New-Yorktól félórányi távolságban fekvő Celtic Park rendes közönségét, pedig a rendezőség reklám tekintetében most is kitett magáért. De az a ki eljött és végignézte a versengést, nem sajnálta meg, mert izgalmas mérkőzésben volt része.


A különböző távolságu futamokra körülbelül 100 versenyző nevezett be az Egyesült Államok minden részéből és alkalmunk volt megismerkedni egy pár ujonc athlétával, a kik tegnap ugyan először jelentek meg a porondon, de máris oly fényesen szerepeltek, hogy kitünő idejük és remek formájuk révén rövidesen veszélyes ellenfelei lesznek az amerikai híres athlétáknak. a puha talaj egyeseket hátráltatott, a gárda közül, renoméjuk fenntartásában, mint pl. az olympiai világbajnokot, Martin Sheridant, a ki váratlanul vereséget szenvedett s még hozzá kettőt egy napon.

 

A diszkoszdobásban mint”scratch” indult és legyőzetett I. White által, a ki 20 láb előnyt kapott, a mellyel dobása 135 láb és 8 inchet tett ki, míg Sheridan 132 láb 4 inchet dobott. A második veresége már rosszabb volt, a mennyiben 16 fontos kalapácsdobásban 30 láb előnyt kapott John J. Flanagan-tól, a ki mint scratch indult és 163 láb és 8 inchet dobott, míg Sheridan dobása a 30 láb előnynyel is csak 160 láb 4 inchet tett ki. Megkérdeztem Sheridant rossz formájának okáról és ő természetesen a csuszós talajt okozta a dupla vereségért, mert mint mondta éppen a dobás pillanatában csuszott meg. Nem különös, hogy kétszer egymásután éppen a dobás pillanatában csuszik meg?

 

Továbbá nagy érdeklődést kölcsönzött 440 yardos sikfutásnak Melvin Sheppard világbajnok indulása, a ki gyönyörü győzelmet aratott H. Schaef-en, akinek 10 yard előnyt adott és még is 5 yarddal legyőzte. Sheppard mint scratch indult és 51.2 alatt futotta be a távot. A többi versenyek eredménye a következő:
100 yardos sikfutás: 1. E. A . Fry idő 10.2 mp.
880 yardos sikfutás: 1. H. Smith idő 1 p. 59.4 mp.
ž mérföldes gyaloglás : 1. Róbert Mitchell (Seratsch) idő 5 p. 31.6 mp.
1 ½ mérföldes sikfutás (Handicap) 1. A. R. Kiviat (Scratch) idő 9 p. 9.8 mp.
Rudugrás handicap. 1. D. E. Aherne (Scratch) 22 láb 6.5 inch.
Magasugrás handicap: 1. E. Stevens (4 inch előny) 5 láb 8 inch.


Hogy milyen óriási érdeklődés mutatkozik az amerikai körökben a Johnson és Jeffreies julius 4-iki „price fight”-ja iránt, arról európai embernek fogalma nem lehet. Háttérbe szorul minden kérdés akkor, amikor megkezdődik a vitatkozás afölött, hogy ki lesz a világbajnok nehézsulya fightoló: a fehér Jeffries vagy a néger Johnson.

 

Óriási pénzösszegekbe fogadtak és bár mindenki elismeri a néger Johnson óriási bika erejét, mégis a kedvenc és a favorit Jeffries marad. Jeffriesnek már régen kellett vola a négerrel megbirkóznia, de ő 4-5 év előtt kijelentette, hogy Johnsont nem tartja méltónak arra, hogy vele kiálljon a porondra addig, a meddig mindazokat le nem győzi, a kiket ő Jeffries legyőzött. Ez idő alatt a négernek sikerült a kijelölt ellenfeleket mind legyőznie és így Jeffries elismerte egyenranguságát és elfogadta a mérkőzést julius 4-ére Californiába. A győztes 101,000 dollárt kap és a legyőzött szintén egy óriási summát, nem beszélve arról az óriási összegről, a mit a két fightoló az itteni „moving picturerők” (mozgófénykép) vállalkozóitól kapnak.
Donghó Gyula

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Káprázatos gála-est lesz az árvízkárosultak javára rendezett operai díszelőadás Káprázatos gála-est lesz az árvízkárosultak javára rendezett operai...
Lankadatlan lelkesedéssel folyik országszerte a társadalmi gyűjtés az...
Ásatások Pompejiben Ásatások Pompejiben
Szorgalmasan folynak Pompejiben az ásatások, hogy a késő utókor...
Lord Robert Cecil szenzációs levele a békeszerződések területi rendelkezések módosításáról Lord Robert Cecil szenzációs levele a békeszerződések területi...
Az ügyvédek miskolci vándorgyülésén, amelyről más helyén számolunk...
Rákosi Szidi Rákosi Szidi
Utolsónak maradt köztünk és utolsónak ment el abból a ragyogó...
Divatos tavaszi kalapok Divatos tavaszi kalapok
Az itt látható modellek a rue de la Paix egyik előkelő szalónjából...
A második marne-i csata A második marne-i csata
A marne-i zsák déli szájánál, Soissons város közelében, elemi erejű...
Metropolis Metropolis
Másfél éven keresztül készültek a nagy európai filmvárosban, a Berlin...
Apróságok Apróságok
Szekszárdról írják: Lajkó Imre tízéves dunaföldvári iskolás gyermek...
Kis gazda rovat
Ez a kellemetlen baj gyakrabban fordul ugyan elő a friss fejős...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98