Dtum
Login with Facebookk
1911 | Március

Mezei versenyek

A BEAC mezei versenye

 

A BEAC szokásos tavaszi mezei versenye 12-én zajlott le az Acquincum körül elterülő rétekben. A verseny érdekességéből sokat levont az a körülmény, hogy a MAC-csapat nem indult. Miután ugyanis Auerbachot és Becskét könnyebb természetű betegség akadályozta a tréningben.

 

Maros pedig mint középiskolai tanuló a propoziciok értelmében nem indulhatott, a MAC helyesebbnek látta a versenytől távol maradni s erejét a bajnokságra tartogatni. A BEAC ellen igy csak az MTK állt ki, meglehetősen készületlenül s az egyetemiek könnyü győzelmet arathattak


MTK ifjusági mezei versenye


Az MTK március 12-én délelőtt a Tattersall körüli térségen megtartott ifjusági mezei versenye érdekes korrekturáját adta a MAC február 26-iki versenyének. Míg ott ugyanis az MTK csapat 5 ponttal biztosan nyert a MAC ellen, addig itt a MAC 9 ponttal fölényesen győzte le ellenfelén.

 

E nagy formaváltozás a helyesebb taktikában keresendő, mert a MAC futói ezuttal nem erőltették a tempót, s az egyéni győzelmet nem erőltetve, egyenletes szép tempoval fényes sikert arattak.


Az egyéni győzelem ezuttal is Koreneké lett, aki igazán kiváló futótalentumnak látszik. A BEAC csapat abszolut gyengén szerepelt.

 

 

A francia crosscountry-bajnokság


A francia crosscountry-bajnokság, melyről érdekes képeket közlünk, március 5-én folyt le 26 egylet részvételével,melyek 228 futót állitottak a starthoz.

Győztes a Metropolitan Club lett 74 ponttal a Racing Club 76 pontja ellen. Egéni helyezés: 1. Bouin 56p.22mp. 2. Bellon 57p. 7 mp. 3. De Keyser. 4. Lisandier.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A francia cross-country bajnokság - erdőn át A francia cross-country bajnokság - a start  elott A francia cross-country bajnokság - a start A francia cross-country bajnokság - akadályugrás A francia cross-country bajnokság - Bouin győzelme
Cikk-ajánló
Hindenburg-tábornagy Hindenburg-tábornagy
Hindenburg Pál 1847. október 2-án született, Posen-ban. Wahlstatt-ban...
Tejkocka és vérpor Tejkocka és vérpor
A háború jó tanítómester; nap mint nap új erőfeszítésre ösztönzi a...
Molnár Ferenc és Fedák Sári válópörében csak ősszel lesz tárgyalás Molnár Ferenc és Fedák Sári válópörében csak ősszel lesz...
Molnár Ferenc ügyvédje Polónyi Dezső dr. útján tudvalevőleg válópört...
Wekerle Sándor meghivatása Wekerle Sándor meghivatása
A kibontakozás tárgyi nehézségeinek az elintézése után természetesen...
Hodzsa miniszterelnök minden nemzetiség képviselőit döntő tárgyalásra hívta Prágába Hodzsa miniszterelnök minden nemzetiség képviselőit döntő tárgyalásra...
A csehszlovák kormány hivatalos jelentést adott ki, amely szerint a...
Orosz gazdálkodás Orosz gazdálkodás
Hogy milyen pazarló gazdálkodás folyik a javakban az...
A korcsolyázási idény A korcsolyázási idény
A korcsolyázási idény ez évben szokatlanul korán köszöntött be. A...
Asztaliteniszezőink fényes győzelme Asztaliteniszezőink fényes győzelme
A Duna Sport Club rendezésében vasárnap folytatták a nagy nemzetközi...
Utazás a szürke folyón Utazás a szürke folyón
A trapézművész felhúzódik a lengő rúdra, lábát is átveti rajta, s...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98