Dtum
Login with Facebookk
1913 | Április

Apróságok

A kubisták kigunyolása

 

A festőművészet terén ujabban felütötte fejét az ugynevezett kubista irányzat. A kubisták azt vallják, hogy az igazi művészet nem követeli meg a vonalak hajlékonyságát, nem okvetlenül szükséges a vonalak lágysága, mert a tárgyakat ki lehet fejezni a merev, illetőleg egyenes vonal összetételeiből, amelynek hatványozásából keletkezik a kubizmus, vagy ha jobban tetszik: futurizmus. A kubisták azt állítják, hogy igazi művészetet csak valóban művészlélek tud megérteni. Ők megértik önmagukat és ezzel vége a vitának.

 

 

A szaloniki-i királygyilkos


Skináz Sándor, a szaloniki-i királygyilkos, aki I. György görög királyt akkor lőtte orvul le, amikor ez az ötvenéves uralkodásának megünnepléséről és Janina bevételéről beszélgetett szárnysegédjével, nemsokára el fogja venni méltó büntetését. Cselekedeteért a görög törvények értelmében halálbüntetés jár ki s a bünpert a közeli napokban fogják letárgyalni. A királygyilkost egyidejüleg bemutatjuk olvasóinknak.


II. Vilmos német császár
gyermekkori arcképe. A németek uralkodója a legutóbb évszázados ünnepélyek alkalmából ismét hivatkozott arra, hogy egy német gyermekből se hiányozzák az önérzet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Speenhoff németalföldi előadóművész tréfás önarcképe, aki ezzel a képpel a kubista festőirányzatot gúnyolja ki Skináz Sándor, aki I. György királyt Szalonikiben orvul agyonlőtte II. Vilmos gyermekkorában- csak kicsit ijesztő
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98