Dtum
Login with Facebookk
1913 | Március

Magyar darab Párisban

Páris, 1913 február.
A napilapok megemlékeztek már arról, hogy Molnár Ferencz Testőrjét mely egyike volt a legnagyobb magyar színpadi sikereknek az utóbbi években, előadták Párisban is. Nem lesz talán fölösleges ennek daczára sem elmondani egyetsmást erről az előadásról, személyes benyomásaink alapján.

 

A darab előkelő színházban, tisztességes szereposztással került színre, nagy sikert aratott, de még sincs okunk a dologgal megelégedve lenni. Ismét csak szomorú biztossággal azt állapíthatjuk meg, hogy Párisban a magyarság ma is még csak ethnografikum, exotikus különösség és a Testőrhöz hasonló színvonalú alkotások hosszú sorozatára és még így is évtizedekre van szükség, a míg elérhetjük azt, - a mi talán teljesen-lehetetlen, - hogy magyar irodalmi alkotások Párisban igaz értékük szerint megbecsültessenek.

 

Vannak Párisnak színházai, melyek európai műveltségű dramaturgok vezetése alatt állnak, a kik nagy irodalmi ismeretekkel, utazásokon szerzett tapasztalatokkal igyekeznek a külföld jelesebb színdarabjai számára bebocsáttatást kieszközölni. A franczia közönségnél. Ezek azok a színházak, melyeknek Párison kívül nagyobb a sikerük, mint magában Párisban.

 

Fennállásukat egy-két évig meg tudják őrizni, mert nincsenek drága színészeik és színésznőik, épületük nem a város belsejében van és mert az idegenek nagy számban látogatják, - Páristól azonban, magától a franczia közönségtől, mely franczia szerzők darabjai iránt példátlan érdeklődést mutat, éppen oly szilárd fallal van elválasztva, mint a legszélsőbb rétegeket felölelő irodalmi közönség a külföldi irodalomtól.


A Comédic Royale, melyben a Testőrt előadták, nem tartozik ezek közé a színházak közé, sőt egyike ama tipikus párisi kis bon-bonniére-eknek, melyek az utolsó tíz évben meglehetősen elszaporodtak s épenséggel nem pályáznak a külföldi irodalom népszerűsítésének nehezen elérhető diadalaira.

 

Hogy egyik legjobb darabunk itt került színre s itt aratott sikert, mindenesetre nagyobb diadal, de a színre juttatás körülményei ellen igen alapos kifogásokat lehet emelni. A színlapon „Frantz Molnár” mellett két franczia író neve olvasható, a kik a darabot „adaptálták”.

Ezt a sorsot nem kerülhette el sem Sophokles, sem Shakespeare, sem Ibsen, som Shaw, térjünk tehát napirendre a fölött, hogy a franczia színpad kérlelhetetlen szigorúsággal megköveteli az idegen művek átgyúrását a maga szempontjai szerint.


Bizonyára sokan lesznek, a kik emlékeznek a Testőr meséjére, melyről a Vasárnapi Újság is beszámolt a budapesti bemutató idején. Tudni fogják, hogy Budapesten játszik s eseményei egy féltékeny színészférj cselvetése körül épülnek fel.

 

A színész testőrkapitánynak öltözik fel, mialatt felesége azt hiszi róla, hogy vidéken játszik, és meghódítja feleségét a kapitány maszkjában. Az asszony másnapra magához hívja, de mikor várja, nem a kapitány, hanem a férje érkezik meg.

 

Az asszony kétségbeesik és mindenáron el akarja távolítani hazulról. A férj ezalatt míg felesége háttal ül neki, felöltözik ismét testőrkapitányi ruhájába. Az aszszony egy illúzió szétfoszlása okozta első kétségbeesése után feltalálja magát és úgy tesz, mintha ő is csak színészkedett volna. A férj hisz is neki, nem is és kénytelen megnyugodni abban, hogy bizonyosságot soha sem fog megtudni.


Az adaptálok áthelyezték a pesti milieut Szent-Pétervárra, a mi teljesen helytelen és ízléstelen. Ha nem akarták Budapestet meghagyni, a mit értünk, csak Párisba kellett volna áttenni a színteret, a mivel elkerülhették volna azt a kellemetlen néprajzi szagot, mely így az egész darabból kiáradt a nélkül, hogy magával a cselekménnyel a legkisebb kapcsolatot mutatta volna.

 

A színészt Mirskynek hívják, újságíró barátját Kremoffnak, a szobaleány orosz népviseletben jelenik meg s a szalont a párisi orosz boltok kirakataiból ismert orosz babák és nippek borítják. Magában a szövegben, hol a magyar eredeti több apró és talán lefordíthatatlan szellemessége eltűnt a nélkül, hogy mással pótoltatott volna (a mi talán még szerencse! ) a legmerészebb változtatást a színre alkalmazók az első felvonásban követték el és alaposan belekontárkodtak.

 

Molnár darabjában nincs igazi testőrkapitány, ez a személyiség pusztán a férj találmánya, a párisi előadáson azonban nagy csodálkozásunkra az első felvonásban Mirskyékhez egy valóságos testőrkapitány állit be.

 

Az asszonyt kereste, de a férjjel találkozik szembe. Mirsky hajlandó a kapitány szerelmi ajánlatát feleségénél közvetíteni, de előbb megkérdi: mennyit hajlandó fizetni ? A kapitánynak sem kell több, sarkon fordul s bizonyára soha sem néz többé Mirskyék háza tája felé. Mirsky ezt előre sejtette s a maga terve végrehajthatása érdekében távolította el ilyen módon a kapitányt.

Ez az ötlet teljesen az adaptálok találmánya, s a testőrkapitány groteszk, inkább operettszerű alakja, valamint Mirsky, bár tettetett de kellemetlen czinizmusa bántón rí ki a darab finom tónusából, melyben több a ki nem mondott csak sejtetett gondolat mint az őszinte szó.


Ily bántó momentum az adaptálásban csak ez az egy volt, egyébként leginkább a rendezés ellen lehet az embernek kifogása. Különösen szegényesen hatott a második felvonásban a páholyjelenet díszlete, már csak azért is, mert minduntalan a Vígszínház pompás díszletei lebegtek szemünk előtt. Az egész probléma egy a színpad közepére állított puszta falból volt megoldva.

 

Igaz, hogy a színpad kicsinysége alig nyújtott lehetőséget más megoldásra. De mit szóljunk ahhoz, hogy a háttérben folyó Puccini operához grammofon szolgáltatta a zenét?


A darabnak nagy sikere volt olyan, a milyet idegen darabok nem igen szoktak aratni Párisban. A kommünikék, elég ügyetlenül, úgy ismertetik a Testőrt, mint Ausztria és Németország egyik legnagyobb sikerét az utóbbi években, a szerző magyar volta csaknem teljesen háttérbe szorult.

 

Van-e ennél rosszabb ajánló levél a párisi közönség előtt? A kritikák csaknem kivétel nélkül nagy vagy igen nagy elismeréssel írtak, de mint kuriózumot fel kell említenünk egy kritikusnak azt a szellemes megjegyzését, hogy csak a zene hiányzott és bécsi operettnek lehetett volna kiadni az egészet.


Mai magyar színműíróink , kik annyi megérdemelt sikert arattak immár külföldön, sokáig lesznek még kénytelenek várni, míg Páris sikereiket nemcsak regisztrálja, hanem meg is becsüli.
k. gy.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98