Dtum
Login with Facebookk
1914 | Július

Kik ölték meg Ferenc Ferdinándot?

1911-ben jött létre az „Egyesülés vagy halál” elnevezésű titkos szervezet. Egyesülés alatt a délszláv népek (és az általuk meghódítandónak gondolt albán, román vagy magyar lakosságú területek) szerb vezetés alatti birtokba vételét értették. A közelmúlt háborúinak sikerélménye és a Monarchiával való konfliktusok nacionalista közhangulatot teremtettek.

 

A szerb király és a kormány hajlott volna az óvatosabb politikára – ám a tisztikar és a diákság optimista radikalizmusával nem könnyen bírt. Az Egyesülés vagy halál szervezet a korabeli szerb közhangulatot fejezte ki: fel kell lépni a szerb nemzet ellenségei ellen mindenütt, ahol szerbek élnek. A kis terrorszervezet régóta latolgatta a merényletet, tervezgetve, vajon Potiorek tábornok, vagy maga az uralkodó lenne az ideális áldozat? A hadgyakorlat és a díszszemle kitűnő lehetőségnek látszott a radikális nacionalista fiatalok színrelépésére, és persze Ferenc Ferdinánd került a célkeresztbe.

A titkos szervezet tagjai heten voltak: gimnazisták vagy egyetemisták, öten húsz évnél is fiatalabbak, ketten alig idősebbek. Hatan közülük boszniai születésű szerbek, a hetedik hercegovinai muzulmán. Az Ifjú Bosznia nevű radikális nemzeti mozgalom hatása alatt álltak. Ez a szervezet a Habsburg Birodalom elpusztítását tűzet ki célul. Vezetőjük, Ilic azonban az Egyesülés vagy halál szervezet tagja is.

A merénylők pere 1914. októberében zajlott le. A főbűnösök (köztük a gyilkos Princip) a 20 éven aluliakra kiszabható legsúlyosabb büntetést kapták: húsz év várbörtönt. A borzalmas körülmények között, még a világháború alatt, a fegyházban haltak meg. Ketten jobb börtön- viszonyok közé kerültek, ők túlélték a háborút. Az egyik terrorista Montenegróba menekült, megúszta a felelősségre vonást. A szervezet vezetőjét, Ilicet két társával együtt kivégezték.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Ferencváros – Nemzeti 1:0 (1:0) Ferencváros – Nemzeti 1:0 (1:0)
Futballpremier volt vasárnap az Üllői-úton. Az őszi szezonban először...
Pör a viharágyuk miatt
A szegedi határban Királyhalma nagy szőlőhegyközség viharágyu...
Mark Twain Budapesten Mark Twain Budapesten
Mark Twain Amerika híres regényírója, ki 1891-ben egy new-yorki bank...
Oroszország lángokban Oroszország lángokban
A legkülönbözőbb helyekről érkező tudósítások egyértelműen jelentik,...
Rövidek Rövidek
Politikai körökben befejezett ténynek tekintjük, hogy ha a...
A szerep, a kutya és a hála
A történet rövid, de az eleje visszanyulik a mult színi évad végére....
Az ucca hangja Az ucca hangja
Esett az eső és a sötét mellékuccában a kardos feleség a gallérjánál...
Rácz Lajos sokszorosan büntetett kasszafúrót gyanusítják a Hajtó rendőr elleni merénylettel Rácz Lajos sokszorosan büntetett kasszafúrót gyanusítják a Hajtó...
Vasárnap délben egy pillanatra fölcsillant annak a reménye a...
A rögbi története és játékszabálya A rögbi története és játékszabálya
A rögbi ősének tartott harpastum játék spártai eredetű, de a rómaiak...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98