Dtum
Login with Facebookk
1914 | Július

A lőpor

Mikor csudákról van szó, mindig arra gondol az ember, hogy az ókor meséiből fönmaradt csudatettek mögött valami olyan megfejtésnek kell lenni, amit csak az tud, aki a csudát valamit célból embertársai előtt láthatóvá tette.

 

Tudósok magyarázzák például azt a csudát is, hogy Mózes előtt a csipkebokor lángbaborult. Azt mondják, hogy ezt Mózes kellő távolságról gyujtólencsével a nap tüze segélyével maga idézte elő, vagy a Sinai helyről föltörő vörös láng, amelyet talán csak Mózes által ismert - később általánosan használt ugynevezett "görögtüz" segélyével mutatott be a nagy bölcs.

 

Akárhogyan volt, a mai ember előtt a csuda csak addig ér valamit, amig el nem olvassa a mi lexikonunkban, hogy hát hogyan is történik mindaz, amit lát és hall. A technikai élet egyre-másra ontja csudáit, s ezek között a nagyszámu meglepetések között elég magas helyet foglal el a lőpor. A laikusok figyelmét is nagymértékben fölköltötte a három év előtti rémületes hajókatasztrófa, amelynek áldozata négyszáz tengerész és egy francia hajó, a "Liberté" volt. Ez a hadihajó - eddig ismeretlen okból kigyulladt, fölrobbant és a robbanás elpusztitotta a hajó legénységét. Akik életben maradtak, nem tudtak számot adni az esemény okáról, de a tüz keletkezésének helyéről, s az azután végzett kisérletekből megállapitották, hogy a franciák "B" betüvel nevezett lőpora önmagától meggyulladt, s ezért robbant föl a lőporoskamra, s repült levegőbe a hajó. Erről fogunk tehát egyet-mást elmondani olvasóinknak, s egy kis ismertetést adni az ugynevezett lőporról.

 

A mai "lőpor" már nem is fedi ezt a régi elnevezést, amely indokolt volt akkor, amikor Schwarz Berthold szerzetes tényleg poralakban állitotta elő a salétrom, kén és szénpor mechanikus keverékéből a lőport, a mai lövést-előidéző anyag, amint azt a képekről is látja az olvasó távolról sem por, hanem rendes geometriai formában lévő test, kocka, hatszög, henger, lyukacsos henger, lap, rud, csöves rud, amely a régi fekete gömbalaku apró szemcséjü tényleges port helyettesiti.

 

A régi lőpor az emlitett három anyag keveréke: 75 rész salétrom, tiz rész kén és 15 rész szén. Még ma is ez a három anyag a főalkotója a lőanyagnak, csakhogy más keverési arányban. Ma azonban nem mechanikai uton, hanem chemiai keveréssel és vegyülettel állitják elő a lőanyagot, s ezek a salétromsavval kezelt szerves alanyok, a nitroglycerin és a nitrocelluloze. Az első a legerősebb robbantószer, amely rendkivül nehezen gyullad meg, s füstnélkül ég el, ha erős ütés éri. A nitrocelluloze igen gyorsan és könnyen gyullad meg, lökés, ütés vagy dörzsölés utján.

 

A régi feketelőporral szemben tehát két csoport modern lőpor van, az egyikhez azok tartoznak, amelyeknek anyaga a nitrocelluloze, a másikhoz a nitroglycerin anyaguak. A két csoport gyüjtöneve: kollodiumpor. Ez a kollodiumpor nehezebben gyullad meg, mint a régi feketelőpor, s ezért még kezdőgyujtást is kell alkalmazni a lőportöltésnél, azután lényeges eltérés a régi anyagtól az, hogy a modern lőpor anyagát idők folyamán változtatja, még pedig akként, hogy önmagától is meggyullad. Ez ugyan előnye is az uj anyagnak, de hátránya igen nagy mértékben nagyobb, mert raktározása rengeteg költségbe kerül. Ez az anyagváltozás idézte elő az elöl emlitett "Liberté" hajó katasztrófáját. A lőpor ugyanis önmagától gyulladt meg, s vezette a lőporkamrát a robbanásig.

 

A modern lőpor, amint a bemutatott képeken látható, már nem nevezhető joggal "por"-nak. Nézzük csak sorba őket. Az 1. kockaalaku fektelőpor, a 2. hatszögletü idomu ugyancsak feketelőpor, de mind a kettő mérhető méretekkel bir. A 3. a német nitroglyerin lőpor alakja, a 4. amerikai nitrocelluloze lőanyag, az 5. a francia B. jelü lemez lőanyag, amilyen a "Liberté" lőanyaga is volt. A 6. az angol lőpor alakja. Neve: cordit. A 7. egy csomag csőalaku lőport mutat egy töltényhüvelyben, a 8. egy köteg lemez lőanyagot ábrázol a "Liberté"-ről, a 9. egy hüvely lőanyagát mutatja lemezalaku lőporral, alul kezdő gyujtást előidéző folyadékkal.


Az uj lőpor alakok és anyagok természetesen egészen más bánásmódot kivánnak, mint a régi lőpor. Találtak 2-300 éves fekete lőport, s mert száraz helyen volt, igen jól volt konzerválva. Könnyen gyulladt, s hatott. Az uj lőpor megőrzése a jelen lőanyagtechnikának egyik legnagyobb feladata.


Akármilyen erős hatásu lőport találnak is ki a vegyészek, sohasem lesznek vele teljesen megelégedve a különböző államok hadseregeiben s mindegyik azon fog igyekezni, hogy még jobban fokozza a még erősebb hatásu lőpor által az ágyuk és puskák golyószoró képességet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98