Dtum
Login with Facebookk
1915 | Április

Politikai hangulatok

A magyar parlament, mint ismételten jelentettük, e hó 19-én kezdi meg két hétre tervezett tavaszi ülésszakát. A Beöthy Pál elnöklete alatt legközelebb meginduló nagyfontosságu tanácskozásokat, valamint a kormány által beterjesztendő javaslatokat és legfőképpen az ezek kapcsán várható autorativ nyilatkozatokat az ország közvéleménye érthető érdeklődéssel várja.


Ezuttal azonban nemcsak nálunk, de a külföldön is szenzációs érdeklődés mutatkozik a magyar parlament háborus ülésszaka iránt. Szövetségeseink és ellenségeink csak ugy mint a semleges államok kivételes jelentőségét tulajdonítanak a budapesti parlamentben várható felszólalásoknak és nyilatkozatoknak.


Annál is inkább, mivel az osztrák parlament önkénytelen némasága miatt s mert a delegációk is kénytelenek szünetelni, a magyar képviselőház az egyedüli forum, melyen a monarkia politikai élete teljességgel megnyilatkozhatik.


Ami nem csekély mértékben emeli a magyar nemzet politikai fajsulyát, melyet vitéz katonáink példátlan hősiessége alapján amugy is már helyesebben kezd értékelni a külföld.


Megnyugvást keltő, hogy a nagyfoku érdeklődés ezuttal nem abból a reménységből táplálkozik, hogy az ellenzék botrányokat akar csinálni a parlamentben. Ettől a veszedelemtől – hála a hazafias érzés mindenhatóságának – nem kell tartanunk. Ezuttal talán inkább a világszerte megnyilatkozó békevágy tereli a közfigyelmet a magyar parlament felé.


Vajjon Tisza István grófnak módjában lesz-e kielégíteni az általános várakozást?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98