Dtum
Login with Facebookk
1915 | Február

Hadifoglyok sorsa

Don Castro y Casaleiz bécsi spanyol nagykövet a spanyol katonai attasé, valamint a közös külügyminisztérium és a közös hadügyminisztérium tisztviselőinek kiséretében deczember elején behatósan megtekintette a legtöbb hadifogolytábort és a hadifogoly tisztek állomásait.

 

Ez alkalommal a nagykövetnek módjában volt, hogy zavartalanul érintkezhessék a hadifogoly tisztekkel és a legénységgel. Ily módon az orosz és szerb kormánynak alkalmat akartunk szerezni, hogy a spanyol nagykövet közvetítésével a lehető legkifogástalanabb módon informálódhassék a hadifoglyok hogylétéről.

 

Don Castro y Casaleiz meggyőződhetett róla, hogy a hadifoglyokkal való viselkedésünk mindenképen megfelel a nemzetközi jog és az emberiség legszigorubb követeléseinek is. Minthogy most már hivatalosan meg van állapítva, hogy a hadifoglyokkal való rossz bánásmódról az ellenséges államokban terjesztett hírek alaptalanok, részünkről – mint értesültünk – záros határidőn belül az ellenséges államoktól épen oly alapos és megbízható tájékoztatást követelünk majd a mi elfogott katonáink sorsáról.

 

Ha ez a tájékoztatás nem történnék kellő időben, vagy nem járna kielégítő eredménnyel, akkor kénytelenek volnánk az ellenséges hadifoglyokkal való bánásmód dolgában új határozatokat hozni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98