Dtum
Login with Facebookk
4
VEZÉRCIKK
Az osztrák válogatott
Magyarország győz 2:1 (2:0) Szombaton estefelé megeredtek az ég csatornái és már ugy látszott, hogy a mérkőzés tradicionális sártengerben fog lefolyni, de vasárnapra kiderült az ég és az utazás fáradalmait kipihent magyar csapat ragyogóan szép májusi napra ébredt. A bécsi szövetség...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Major Tibor
Az I. világháborút követően, miután rendeződtek a nemzetközi viszonyok és...
Ki gondolná, hogy a labdajátékok közül a labdarúgás mellett a legnagyobb múltra...
A századelő „all round” sportolói

A...
A BEAC győztes távolugró csapata
Legalább ezer főnyi közönség előtt minden tekintetben nagy sikerrel folyt le a Hungária-spottelepen a BEAC országos atletikai viadala. A legkimagaslóbb versenyszám az ifjusági ötös távolugró-csapatverseny volt,...
A Rapid csapata
Az MTK a Schaffer által lőtt góllal a mérkőzés utolsó öt percéig vezetett, akkor azonban a Rapid egymás után három gólt küldött Knapp hálójába. Az első bécsi gólt Svatosch lőtte a jobbszélső centeréből, a másodikat...
úszóverseny start
A Nemzeti Sport Club kedden tartandó országos uszóversenyére több mint 200 nevezés érkezett, a mi bizonyítja, hogy mennyire visszhangra talált az NSC-nek hatalmas és költséges vállalkozása, a mellyel megindítja...
Wohlarik a célban
A viadal előtt kitört felhőszakadás nagyon károsan befolyásolta a versenyt. Nagy mértékben megrongálta a pályát és visszariasztotta a nézőközönséget a megjelenéstől. A nap főeseménye Vörös Vincének a 2 angol mérföldön...
labda
A front mögött élő labdarugóink az MLSz-t, az egyesületeket, sőt lapunkat is elhalmozzák labdát kérő levelekkel. Mi rendesen tolmácsoljuk a derék katona-footballisták kérését s reméljük, kívánságukat az illetékesek...
Varga Antal
A délelőtt záporeső és az annak nyomán támadt borongós idő sok nézőt riasztott vissza az Üllői-uti sporttelep felkeresésétől, mert a nézők száma – alig 500 – messze alul maradt a várakozáson. Pedig valóban...
Cikk-ajánló
A jótékonycélú magyar – osztrák válogatott mérkőzés A jótékonycélú magyar – osztrák válogatott mérkőzés
Magyarország – Ausztria 2:2 (0:2) A jótékonyság angyala...
Magyarország – Ausztria 2:1 Magyarország – Ausztria 2:1
A magyarok kezdenek és mindjárt az első lefutás kornert eredményez...
A háborús magyar-osztrák mérkőzés – Ausztria győz 5:2 (2:1) A háborús magyar-osztrák mérkőzés – Ausztria győz 5:2 (2:1)
Jó szerencse, hogy a "háborus" jelzőt használhatjuk a mai mérkőzésről...
A MAFC nemzetközi versenye A MAFC nemzetközi versenye
A műegyetemiek minden tekintetben beváltották a hozzáfűzött...
Uszóverseny Miskolcon Uszóverseny Miskolcon
Jótékony célu uszóversenyt rendezett az uszással foglalkozó miskolci...
Football golyózáporban Football golyózáporban
A német katonák nagy előszeretettel hódolnak a harctéri pihenőkben a...
Magyarország atlétikai bajnokságai Magyarország atlétikai bajnokságai
Mintegy 8000 főnyi közönség jelent meg a Hungária-uti sporttelep...
A MAC atlétikai versenye A MAC atlétikai versenye
A MAC országos atlétikai versenye, amely az idei szezonban első volt...
Az MTK siófoki úszóversenye Az MTK siófoki úszóversenye
A Balaton bajnokságot Las Torres Béla nyerte. A Balaton mentén...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98