Dtum
Login with Facebookk
1915 | Június

A második háborús magyar-osztrák mérkőzés

Magyarország győz 2:1 (2:0)

Bécs, Práter pálya, Bíró: Schmieger (WSC)


Szombaton estefelé megeredtek az ég csatornái és már ugy látszott, hogy a mérkőzés tradicionális sártengerben fog lefolyni, de vasárnapra kiderült az ég és az utazás fáradalmait kipihent magyar csapat ragyogóan szép májusi napra ébredt. A bécsi szövetség vezetősége erősen bizakodott, hogy a háborus idő ellenére is nagy közönség fog a mérkőzés iránt érdeklődni, de bizony a látogatottság várakozáson alul maradt.

A mérkőzés kezdete félötre volt kitűzve, de már két órakor a pályát övező korlátok mellett szorongott a türelmetlen közönség. Ez azonban a publikumnak csak az a kis része volt, amely az első sorokban akart magának helyet biztosítani. Később csak ritkult sorokban jöttek az érdeklődők és amikor együtt volt a nézők egész serege, 7-8000-re becsülték a hozzáértők.

Sok sebesült katona is volt a nézők közt. A mérkőzést kedves kis háziünnep előzte meg. Brandstettert a Rapid nagyszerű centerhalfját ünnepelték, aki ezuttal 25-ödször képviselte az osztrák színeket.

(Első félidő.) Magyarországé a helyválasztás joga, a mi azonban inkább hátrányunkra, mint előnyünkre szolgált, mert éppen a második halftime második felében sütött a hanyatló nap a magyarok szemébe, pedig igen alapos munkájuk volt, hogy a bécsiek veszélyes támadásait elhárítsák.

Az első támadást Kertész II. vezeti, a ki azonban önzően a goalvonalon tul lő. A 4-ik percben Tesnohlidek a kapujából kirohanva ment, hasonlóképpen védi Knapp az osztrákok következő támadását. Az ötödik percben már korner árán védekezik Ausztria. Toldi jobbszélső labdáját Lakatos fogja el és kapásból a bal sarokba lövi, a hol goallécet érve, onnan a kapuba gurul (1:0).

Csüdör rugja a labdát, amelyet Schlosser akar elfogni, de nem éri el, így a rástartoló Borbás birtokába kerül, de néhány lépést rohan vele, azután feltartóztathatatlanul a bal sarokba passzírozza. (2:2).

Az első félóra után, mialatt Magyarország döntő fölényben volt, lanyhul az iram, a küzdelem inkább közepes. A labda birtokáért folyik, csak az utolsóelőtti percben kerül Kertész II. rendkívül kedvező goalhelyzetbe, labda azonban a kezére pattan.

(Második félidő.) A játék ugy kezdődik, hogy Swatosch annyira megrugja Lakatost, hogy közel 2 percig a földön fetreng. Rendkivül veszélyes a helyzet a 4-ik percben, a mikor Cimera beadását Swatosch két lépésre a magyar gól előtt fogja, de méterekkel a kapu fölé lő. Kuthan remek lövését Révész menti, utána Hoel veszélyes centerét Knapp rávetéssel menti, miközben két bécsi csatár éppen a goalba akarta továbbítani.

A mérkőzés legkritikusabb perce a 28-ik perc volt, a mikor Heinzl majd Studnicka néhány lépésről, a goalra lő, de Knapp mindkétszer fenomenálisan véd. A 32. p.-ben Ausztria két kornert rug a 35 p.-ben ismét kornert ér el, a melyet Heinzl magas ívben továbbit és abban a pillanatban, a mikor Knapp a labdát elfogja a rárohanó Swatosch labdástól együtt a goalba löki (2:1).

A goal még tüzesebb támadásokra hevíti az osztrák csatársort, amely a 40. és 43. percben ismét kornerrel veszélyeztet. Az utóbbit Knapp fogja, a miközben Studnicka csaknem ismét a kapuba taszította. Két perccel a szabályos befejezés előtt a bíró tévedésből lefujja a mérkőzést, de azután folytatja a játékok, amely ismét Knappnak adott alkalmat két bravuros védésre, mert Kuthan és Heinzl lövései veszedelmeztették a győzelmet.

Még egy utolsó esélye van Ausztriának. Hoel balszélső a jobboldalra centerez, ahonnan Heinzl kapásból továbbítja a labdát, a mely csak centiméterekkel kerülte el a magyar kaput. Schmiger látva, hogy az osztrákok igen közel állnak a kiegyenlítéshez, a hiányzó két perc helyett közel hét percig hagyja folyni a játékot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az osztrák válogatott Schmieger bíró
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98