Dtum
Login with Facebookk
1916 | Szeptember

Szerb hadicélok

Ha a világháborúban részt vevő országok hadicéljait a háború előtti területük nagyságával és a háborúban nyújtott katonai teljesítményükkel vetjük egybe, a legmohóbb étvágyat alighanem Szerbia esetében állapíthatjuk meg.

 

Szerbia egyesíteni kívánta a Monarchia délszláv népeit saját meglévő területével. Nem föderációra, hanem központosított szerb államra gondoltak. Így a szerbek mellett szlovének, horvátok, macedónok, montenegróiak, bosnyákok is szerb uralom alá kerültek volna.

A szerb étvágy azonban vegyes lakosságú területeket is érintett, köztük olyanokat, ahol a délszlávok egyértelműen kisebbséget alkottak. Így Dalmáciát, a Magyarország délvidékének számító szerémségi, bácskai, temesközi és baranyai területet.

 

Olyan városok, mint Pécs, Szabadka, Szeged, Baja és Temesvár, ahol a szerbek csupán kisebbségben vagy alig éltek, szintén szerepeltek a szerb ambíciók között. A szerb hadicélok Dalmácia esetében az olasz, a Temesköz esetében a román hadicélokkal is ütköztek.

A világháború végén az eredetileg is merész és nagyralátó hadicélok újabbakkal egészültek ki: ekkor felvetődött – a leendő önálló Ausztria és Magyarország szétválasztása, illetve a csehszlovák-délszláv országhatár megteremtése érdekében – a Nyugat-Dunántúl megszerzésének gondolata is.

 

Szerbiához tartozott volna a mai magyarországi Tolna és Somogy megye, balatoni országhatárral. Az első világháború után Szerbia megháromszorozta területét. Ha valamennyi hadicélja teljesült volna, kb. négyszeresére nő a délszláv állam.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98