Sem soha korábban, sem később nincs példa arra, amit az I. világháborúban lövészárok-barátkozásnak neveznek. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy a szembenálló hadseregek katonái, belefáradva a háború gyötrelmeibe, úgy érezték, hogy a szemközti lövészárokban lapuló ellenséges katona valójában inkább sorstársuk, semmint igazi ellenségük.

A harcok szüneteiben a katonák kimásztak árkaikból, beszélgetésbe elegyedtek egymással. A katonák a közös dohányzáson, egymás pálinkával való megkínálásán túl olykor megajándékozták egymást. A kapcsolatfelvétel néhol cserekereskedelem kialakulását is eredményezte.

Első ízben 1914. decemberében, a nyugati fronton figyelték meg ezt a különös jelenséget. Később a keleti fronton talán még gyakoribbá vált. A csapatok tisztjei a katonabarátkozásokat tudomásul vették.

A vezérkarok azonban a leghatározottabban ellenezték, mert a harci szellem bomlásától tartottak. A frontbarátkozásokat orosz oldalon és a központi hatalmak oldalán is a keményen tiltották. Megpróbálták ugyanakkor felhasználni az ellenséges hadsereg bomlasztására.

Galántai József történész írja: „[a vezérkarok] a béke utáni vágy kifejeződését és forradalmi mozzanatokat láttak bennük, s nem is tévedtek.” Ugyanitt idézi Cramon tábornok sorait: „az oroszok frontján élénk békepropagandát indítottunk.

De az OHL csak húzódozva járult hozzá, mert visszahatása saját katonáinkra beláthatatlan volt. Az AOK is megfontolandónak tartotta.”

A katonabarátkozások szépirodalmi megfogalmazása Móricz Zsigmond Kis Samu Jóska című novellája.