Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
A villamos vasút a hóban
Lépten-nyomon olvashatunk villamos balesetekről, melyeknek a kocsivezetők és kalauzok, illetve kalauznők avatatlanságán kivül igen gyakran maga a közönség ügyetlensége az okozója. A közönség nem szokta megvárni, míg a kocsi megáll, hanem fel-le ugrál a robogó villamosról. 1. számmal...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
A budapesti népfölkelők gyakorlatra mennek
Különféle katonai segédszolgálatokban sok olyan egyén van még ez idő szerint alkalmazva, akik alkalmassági fokuk folytán arczvonalbeli, vagy legalább is hadtápcsapatoknál teljesítendő szolgálatra jönnek tekintetbe....
Megjött Az uram!
A honvédelmi miniszter legújabban akként intézkedett, hogy október hó 10-éig semmiféle olyan szabadságot nem kaphatnak a katonák, a mely vasuti utazással van egybekötve. Ez a rendelkezés tisztekre és legénységre...
London1917. A Canterbury Regiment
Berlini ujságok írják, hogy anglia zsidó és angol ujságok jelentése szerint szeptember 24-én és 25-én, közvetlenül a zsidó engesztelődés ünnepe előtt pogromszerű kihágásokat követtek el a zsidók ellen London East...
I. Szibériai magyar hadifoglyok
Még 1914-ben, közvetlenül a háboru kitörése után, Oroszország és Ausztria és Magyarország között megegyezés jött létre polgári személyek bizonyos csoportjainak hazatérése ügyében. Az előző császári orosz kormány...
A pécsi 19-es gyalogezred jótékony honvédnapja
Több mint három esztendeje már, hogy kigyulladt a csóva, mely az egész világot lángbaborította. Azóta szüntelenül omlik az anyák és hitvesek könnye, fekete drapéria van a lelkeken és keserű vigasztalanság a szivekben....
Takarékoskodjunk a cipőkkel!
Takarékoskodjunk a cipővel és ruhával: Desmond Olga, a híres táncművésznő, aki több ízben fellépett Budapesten is, háborus toalettben végzi reggeli sétáján Berlin utcáin. A művésznő ragyogó selymek helyett egyszerű...
Kabátlopás a kávéházban
Két úr, utánok egy rendőr állitott be a fogalmazóhoz. Az egyik uron erősen meglátszott, hogy nem ő kivánkozott ide, hanem bizony csak az „erőszak”-nak engedett, ami azonban most inkább valami gyöngéd...
Az orosz forradalom nagyanyója, Bresko Breskowskaja
"Az orosz forradalom nagyanyója". Így nevezik Oroszországban Bresko – Breskowskaja asszonyt, egy 74 éves urnőt, aki 34 évet töltött számüzetésben Szibériában forradalmi propagandában való részvétel miatt....
Kenyérsütés. Kenyerek a kemencében
Akár hiszi valaki, akár nem, szeretett fővárosunkban még mindig sokan vannak, akik a vasárnapi lakomát – libapecsenye nélkül nem igen tudják elképzelni. A házi s hozzá felhízlalt liba ugyan nem száll fel oly...
Bűnügyi krónika
Ez ugyan nem áll, mert sok rács mögött busuló kénytelen másképp vélekedni, az egyszeri k….ói asszonynak azonban mégis csak az a meggyőződése. Történt az eset egyik vidéki rendőrségen, ahová a minap nagy busan...
Székely Vladimir, a Bűnügyi Krónika c. rovat vezetője
Székely Vladimir rendőrtanácsos, akit kiváló érdemeinek elismeréséül a II. osztályu hadi érdemkereszttel tüntetett ki a király. Székely Vladimir jó ismerőse olvasóinknak, ő vezeti lapunk fennállása óta a "Bünügyi...
Cikk-ajánló
Az orosz forradalom Az orosz forradalom
Michailov ezredes, Staritzki százados, Obolenszky Sándor herczeg, a...
A londoni csőcselék rablásai A londoni csőcselék rablásai
Az angolok füthetetlen dühökben a "Lusitania" elsülyesztésének...
A mindennapi kenyér A mindennapi kenyér
- És add meg nekünk mindennapi lisztjegyünket! – így száll fel...
A posztócsalók A posztócsalók
Libabőrös lett a hátam, amint a posztócsalók itéletét olvastam. Tiz...
A villamosok új-év óta A villamosok új-év óta
A kereskedelmi miniszterek, Láng és újabban Hieronymi is...
Uj férfiak Uj férfiak
Ujonczok vonultak be a héten és nemsokára uj sorozásféle kezdődik...
Budapest háborus jótékonysága Budapest háborus jótékonysága
A háborus jótékonyságnak e nehéz időben sokat és némely irányban ujat...
Mindennek a férfiak az okai… Mindennek a férfiak az okai…
Egy toprongyos kislány mondta. A fiatal filozófus mindössze...
Az orosz forradalom Az orosz forradalom
A fehér cár birodalmában kitört a forradalom. Az első...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98