Dtum
Login with Facebookk
1917 | Október

Internáltak hazatérése Oroszországból

Még 1914-ben, közvetlenül a háboru kitörése után, Oroszország és Ausztria és Magyarország között megegyezés jött létre polgári személyek bizonyos csoportjainak hazatérése ügyében. Az előző császári orosz kormány ezt a megállapodást két és fél év mulva fölmondta. Hónapokig tartó fáradozás után végre sikerült a jelenlegi orosz kormánnyal ebben a dologban megegyezésre jutni. A minap megkötött megállapodás szerint minden számbeli korlátozás nélkül hazatérhetnek azok a háború kezdete óta visszatartott férfiak, a kiknek életkora 16 éven alul és 50 éven fölül van, továbbá e korhatárokon belül is azok, a kiknek egészségi állapota tekintetében fenforognak a csererokkantakra vonatkozó föltételek, végül korkülönbség nélkül az összes asszonyok és leányok. A megállapodás szerint azoknak az osztrák és magyar, valamint orosz állampolgároknak, a kiket a megszállott területekről tuszul vittek el, szintén megengedik a hazatérést. A közös külügyminisztérium mindent megtesz a megállapodás keresztülvitelének gyorsítására.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98