Dtum
Login with Facebookk
1917 | Április

Hogyan élnek ellenségeink?

Az entente élelmiszerkészlete

Az angolok a háboru kitörésekor a központi hatalmakat egy körülzárt várhoz hasonlitották és ez a hasonlatuk most ellenük fordult. Anglia és szövetségesei, sőt a semleges államok is ostromlott várhoz lettek hasonlóvá, amelyből se ki, se be. Most már kétségtelen, hogy ellenségeink összes államaiban – a tengeralatti háboru következtében – egy maximális élelmiszerhiány állott be, ugy, hogy ott még szigorubb intézkedéseket kellett tenni az élelmezés ügyében, mint aminőket nálunk foganatositottak. 


I.
 

Angliában legnagyobb a hiány a cukorban, burgonyában és lisztben s ez a hiány a legközelebbi termésig még fokozódni fog. A tejhiány csak most kezdődik s azzal akarják megakadályozni, hogy felemelik a tejárakat. Még sok más kivülről importált élelmiszer van fogytán a tengeralatti háboru miatt s ezt a kormány a legkülönbözőbb intézkedésekkel igyekszik eltitkolni.

A jegy-rendszert, mint a német eredetüt, az angolok nem akarják életbeléptetni, hanem egy ehhez hasonló ötlet alapján mindenkinek be kell jelentenie élelmiszerszükségletét, amelyet csak egy bizonyos, neki kijelölt kereskedőnél vásárolhat s két, vagy több kereskedőnél vásárolni szigoruan tilos. A kereskedők csak a hatóságtól hozzájuk utalt és náluk nyilvántartott vevőknek adhatnak el árut s csak a hatóság által megszabott mennyiségben. 


II. 

Franciaországban egyelőre még csak a cukorjegyet léptették életbe (egy személyre hetenkint 750 gramm). A burgonyahiány csak közepes mértékü s csak az utóbbi időben növekedett amiatt, hogy a felraktározott vetőburgonya a beállott hidegek következtében elfagyott. A kenyér nem olyan drága, mint Angliában, de minőségében napról-napra rosszabodik. Mióta az árakat maximálták, a vaj teljesen eltünt a piacról.

Április 25-én életbelépett a rendelet, hogy a hétnek egy napján tilos a huseladás s május 15-től kezdve ez ugy fog módosulni, hogy a hétnek két napján tilos lesz hust eladni. A jegyrendszer behozatala általános szóbeszéd tárgya és igen nagyon tartanak egy bekövetkezendő éhinségtől. 


III. 

Olaszországban a kormány és a kormány által alakitott bizottságok a legnagyobb bizonytalanságban vannak. Mindent megkisérelnek. Nagy a hiány kenyérben, lisztben, cukorban, rizsben és burgonyában. Édességek előállitása tilos. Mindenkinek csak egyforma keverékből készitett lisztet szabad sütni.

Április elsejére tervbe vette a kormány az élelmiszerjegyek behozatalát, de egyelőre még csak a cukorjegyet léptették életbe egyes városokban. A kenyérjegy életbeléptetését ismét elhalasztották s ultima rationak tekintik. A cukorjeggyel nem sok eredményt értek el, ugy, hogy a cukrot a kormány valószinüleg állami kezelésbe fogja venni. Kérdéses, hogy vajjon mennyire segithet majd a cukoreladásnak állami kezelése, ha nincs cukor? 


IV. 

Oroszország élelmimizériái ismeretesek.
Bár a mezőgazdasági produkció csak 10-20%-kal csökkent, a vasuti szállitások nehezitik meg a városoknak élelmiszerrel való ellátását. Legnagyobb a hiány szénben, kenyérben és cukorban. A lengyelországi cukorprodukció hiányán ugy is próbáltak segiteni, hogy Kinából szállitottak cukrot horribilis áron, de itt is a vasuti szállitás körül nehézségek merültek fel.

A forradalmi kormány mindent megtesz, hogy főleg Pétervárott és Moszkvában segitsen az élelmiszerhiányon. E célból a városoknak az élelmiszer-kérdésben önrendelkezési jogot biztositott és életbeléptették a jegyrendszernek egy bizonyos formáját. A hiányok azonban még igen nagyok, mert az uj kormány, bárminő intézkedéseket is tesz, nem tudja ilyen gyorsan az elmult kormány hanyagságait jóvátenni. 


V. 

A semleges államok között Svájc volt az, amely legelsőnek hozott be erélyes intézkedéseket az élelmiszerkérdésben. Életbeléptetett hustalan napokat, továbbá cukor- és rizs-jegyeket. Előkészületben van a kenyér- zsir- és olaj-jegyek behozatala is. A burgonyakészletet nemrégiben irták össze.

A lisztkészlet már csak körülbelül öt hónapra elegendő és Cette kikötőjéből havonta legfeljebb két hétre elegendő készletet küldenek az országba. A tejárakat – amelyek emelkedését eddig a kormány minden eszközzel megakadályozta – mégis kénytelenek lesznek felemelni, mert a tejprodukció is az utóbbi időben erősen csökkent.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Oroszlengyel család (a háborúban sem hagyták el otthonukat) Oroszlengyel család - asszony gyermekeivel
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98